Érkezik a Sniper: Ghost Warrior Contracts

  • Írta: sirdani
  • 2018. augusztus 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Új résszel tér vissza a Sniper: Ghost Warrior-széria. A franchise hiába fejlődött folyamatosan az elmúlt években, a fejlesztőknek nem igazán sikerült rátalálni a megfelelő irányra, így a következő részt ismét új alapokra helyezik.

2010-ben az első rész hatalmas meglepetésként érte a játékosokat, ugyanis akkoriban a fejlesztésért felelős City Interactive Games sok mindenről volt híres, csak éppen arról nem, hogy olyan játékot készít, ami nemcsak, hogy működik, de még élmény is vele játszani. A sikeren felbuzdulva nem is kellett sokáig várni a folytatásra, 2013-ban meg is érkezett a második rész, ami a CryEngine-t használva érezhetően túlvállalta magát.

Az alig több mint egy éve megjelent harmadik rész a szabadon bejárható nyílt világgal próbálta magához csalogatni a játékosokat, ám a nyitott világ túlságosan nagy falatnak bizonyult, nem volt elég erőforrása a stúdiónak „feltölteni” tartalommal. Szerencsére azonban a készítők is megértették, hogy a harmadik rész alapvető struktúrájában és játékmenetében voltak a legnagyobb problémák, így az új rész megpróbál egy másik irányba indulni.

Ez a másik irány pedig nem is tűnik rossznak! A játék alapját a Contract-rendszer adja. Alapvető lényege, hogy a szabad bóklászás helyett külön-külön kell elindítanunk a küldetéseket egyesével. Ennek a legnagyobb előnye, hogy a fejlesztőknek lehetőségük lesz alaposabban kidolgozni minden egyes pályát az adott küldetés igényei szerint.

Egy-egy Contract során egy teljesen világosan leírt feladatot kapunk, melynek teljesítéséért pénzjutalom jár, illetve további bónuszokért a másodlagos célkitűzésekre is figyelhetünk. Ilyen formán pedig a küldetések számos módon teljesíthetőek lesznek, folyamatosan újabb és újabb módszereket találhatunk célpontunk likvidálására.

A City Interactive Games vezetője, Marek Tymiński szerint az egész csapat rendkívül izgatott, és keményen dolgozik az új játékon. „Most már végre nem a semmiből kell kezdeni a fejlesztést, és most – az új tartalmak fejlesztése mellett – több időt tölthetünk azoknak a részeknek a csiszolásával, amik már készen vannak. A Sniper: Ghost Warrior 3 fejlesztése során túlságosan nagyra törtünk, de tanultunk a hibáinkból.”

„A Sniper: Ghost Warrior Contracts a nyílt kimenetelű küldetésekkel, melyet a csapat igazán remeknek érez, jobban fókuszál majd a fejlődésen alapuló játékmenetre, ám ezúttal nem egy nyílt világban. A korábbiakhoz képest sokkalta taktikusabb és intenzívebb élményre számíthatunk, lehetőséget teremtve az újrajátszhatóságra mind az egyjátékos kampány, mind pedig a multiplayer játékmódok esetében.”

A multiplayer és co-op lehetőségekről sajnos még nincs pontos információ, csak annyi, hogy valamilyen formában biztos, hogy szerepelnek a felhozatalban. Akárhogy is lesz, azt mindenképpen üdítő élmény látni, hogy egy stúdió ilyen mértékben figyel a visszajelzésekre, és képes tanulni a hibáiból. A játék a jelenlegi tervek szerint 2019-ben érkezik Xbox One-ra, PlayStation 4-re és természetesen PC-re.

14.
14.
crytek
#11: Az első rész grafikailag egész kellemes volt. Nagyon nagy hiba az volt benne, hogy lopakodva (tehát a pályarészen ott lévő 2-3 ellenfél nem vett észre) kinyírva xy számú ellent mindig valaki 180km-ről meghalotta valami csoda folytán hogy te hangtompitóval ölögetsz és a hegy másik oldaláról átfutni egyből tudta hogy te a susnyásba melyik fa mögött vagy.....
Volt is egy agyamaent mod arckaparoan nehéz rész...lehet csak gamebraking bug volt nem tudom de arra emékszem már sírtam és 234ezredszerre kellett újracsinálni mert észrevettek pedig elvileg nem kellett volna...
Az első rész chrome engine.-es volt


Aztán jött a 2. rész az már mindenben jobb volt bár az itt használó Cryengine-ből sajnos nem igen tudták kihozni a maxot de szerintem még az 50%-ot sem.Ebben a részben nem találkoztam semmi idegesítő dologgal.

GW3: Itt már sokkal szebb a grafika kezdik érteni hogy kell használni ezt a Cryenginet + open world + sokkal több kütyü minden. Én csak a demót játszott ,de jó benyomást keltett bennem. Amint jó áron lesz ugrik is a kosárba
11.
11.
kastorhun
Az első része meglepően közepes lett.
A fő hibája a gyenge ai, a gyenge történet, és a gépfegyverek nehéz kezelhetősége.
Viszont a mesterlövészkedés piszkosul fun, a grafika szép, a játék pedig hangulatos.
A 2. részének a fő hibái ugyan ezek voltak, csak hogy ott a városok rettentően csúnyák lettek, a pályák pedig sokkal kisebbek.
De még az se volt egy rossz játék.
10.
10.
kastorhun
Meg lehet kövezni de én piszkosul várom. A 3. részét sajnos nem viszi a gépem, de sokkal de sokkal de sokkal de sokkal jobban tetszik mint a Far Cry vagy GTA (ezért is meg lehet kövezni).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...