Csak jövőre jelenik meg a Scorn

  • Írta: Shifty
  • 2018. augusztus 19.
  • Csúszás
Link másolása
A szerb Ebb Games hivatalosan is megerősítette, hogy sikeresen megegyeztek egy befektetői alappal, ami szintén támogatja a Scorn fejlesztését, ezért a csapat úgy döntött, nem kapkodja el a premiert, és 2019-re csúszik az első rész.

Miután sikeresen lezárult a Scorn Kickstarter-kampánya, úgy tűnt, a szerb Ebb Software tartani tudja a korábban kitűzött év végi premiert. Időközben a csapat azonban sikeresen megállapodott egy befektetői alappal, így sikerült további támogatást szereznie a stúdiónak, ami megadta azt a függetlenséget a fejlesztőknek, hogy kreatív szabadságuk kiélése mellett a játék minőségére is nagyobb hangsúlyt fektessenek. 

Ennek apropóján úgy döntött a stúdió vezetése, hogy tanulva az Agony és az Inner Chains problémáiból, inkább elhalasztják a premiert és az így nyert extra időben kompromisszumok nélkül belepakolnak mindent a játékba, amit kitaláltak, miközben a minőségre is oda tudnak figyelni.

Ez azt jelenti, hogy az amúgy is két részesre tervezett Scorn első felvonása, a Dasein csak valamikor 2019-ben jelenik meg. Első körben csak PC-re.

11.
11.
crytek
#9: Ha hozzáértő kezekbe van az engine csodákra képes....Fable is egész jó lett felújítva vele.

Cryengine jó szép meg minden ,de nagyon kevesen használják.Crytek ezt az engine harcot régen bukta el. Ott kellett volna megfelelően dokumentálni kezelni a dolgot. Ma már minden nagyobb kiadónak saját jól bejáratott engine-je van és csak a kis halak vesznek ilyen olyan engine-t.. 1-2 "nagy" project szokott még bejönni azt annyi...
9.
9.
PaprikaJancsi
#7: Mondjuk az igaz, hogy az Unreal Engine nem nagyon kedveli a nyitott világot.
5.
5.
latis666
Reméljük rendben lesz a tartalom is nem csak egy ötlet aztán mögötte meg semmi.
4.
4.
Breaker
https://scorn-game.com/blogs/news/project-update-5-important-announcement

En ugy ertelmezem, hogy nem lesz 1 és 2. resz kulon hanem egyben adjak ki az egeszet osszegyurva.
2.
2.
crytek
Nagyon jól áll az UE4-nek ezek a belső teres horror cuccok...Várjuk ezerrel
1.
1.
Extol
Nem sietik el. Talán egybe jelenik meg
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...