GC 2018: 2019 nem lesz az asszaszinok éve

  • Írta: sirdani
  • 2018. augusztus 22.
  • Gyászhír
Link másolása
A korábbi pletykákat hivatalosan is megerősítette a Ubisoft, 2019-ben nem érkezik teljes értékű Assassin’s Creed-játék. A vállalat szerint komoly minőségbeli javulást hozott, hogy felhagytak az évenkénti új cím kipréselésével.

A GameSpot újságírójának sikerült a Gamescomon elcsípnie a Ubisoft vezetőjét, Yves Guillemot-t egy rövid interjú erejéig: „Az Assassin’st illetően: volt egy játékunk 2018-ban, és van egy idén is, de jövőre nem tervezünk teljes értékű Assassin’s-részt” - mondta Guillemot.

„Mivel a két csapatunk egymástól külön dolgozott, ezért volt most egymás után két új Assassin’s Creed-játék, egy év eltéréssel. A következő évben azonban nem számíthattok hasonlóra. Helyette rengeteg tartalom fog érkezni az Assassin’s Creed: Odyssey-hez. A csapat folyamatosan szeretne új lehetőségeket adni a játékhoz, szóval amikor idén érkezik az Odyssey, akkor azt valójában pár évre kapjátok.”

Az interjú egyik legérdekesebb pontja nyilvánvalóan az, hogy nem érkezik "teljes értékű" Assassin’s Creed-játék, ami felveti a kérdést, hogy érkezőben van-e esetleg egy spin-off, vagy talán a Chronicles-sorozatot élesztik fel újra.

Akárhogy is legyen, az Assassin’s Creed: Odyssey tényleg egy remekbe szabott és hatalmas méreteket öltő alkotásnak tűnik, így az október 5-i rajt után remélhetőleg mindannyian meggyőződhetünk róla, hogy képes lesz kitölteni a 2019-es űrt.

7.
7.
GAMEROD
Ideje lenne már befejezni az egészet. Nevetséges évtizedeken keresztül tolni ugyanazokat a címeket ugyanazon alapra. Ne csak a droidoknak készítsenek már játékot. Annyi új téma, új dolog adná magát a játékvilágban ehhez képest csőlátás szerűen ugyanazokkal kell évekig bohóckodni.
6.
6.
leviske
Ha az Odyssey sok vásárlót megfog, akkor szerintem bőven elég, ha a jövőre "nem teljes értékű" játék formájában DLC-k jönnek.
5.
5.
kastorhun
#3: Ez is csak azért AC mert ott van a címében, pont mint a Far Cry Primal esetén.
4.
4.
kastorhun
#2: Azért multi biztos lesz, viszont lehet hogy fizetős dlc lesz még a zombi mód is, és persze át áll pay to winre.
3.
3.
McDuff
Hát sztem az idei se,mert én eddig az Odyssey videókban egy büdös asszaszint se láttam...
2.
2.
PaprikaJancsi
#1: Ebben az évben már kampányra sem volt idő, jövőre lehet, hogy már multi sem lesz :D
1.
1.
kastorhun
Ennek örülök, bár csak az Activision is belátná azt ami a Ubisoftnak sikerült.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...