Brit toplista: továbbra is az élen az F1 2018

  • Írta: zoenn
  • 2018. szeptember 3.
  • Toplista
Link másolása
A Codemasters idei F1-játéka a múlt héten sem talált legyőzőre az Egyesült Királyságban. A britek persze a focit is imádják, így nem csoda, hogy az ezüstérmet a Pro Evolution Soccer 2019 kaparintotta meg.

Még mindig az F1 2018 vezeti a brit toplistát, a szeptember 2-án véget ért héten úgy tudott nyerni a Codemasters játéka, hogy végső soron 49 százalékkal kevesebb példány fogyott belőle, mint az előző héten. A Konami focis játéka, az Pro Evolution Soccer 2019 a második helyen nyitott, és bár eladások elmaradt az előző résztől, a hónap végén érkezik a FIFA 18, addig szép köröket futhat.

Ami a többi újoncot illeti, kettő is befért közülük a top 10-be. A Yakuza Kiwami 2 rögtön az ötödik, a Switchre elérhető Monster Hunter Generations Ultimate pedig a kilencedik pozíciót csípte meg. A PlayStation VR-exkluzív Firewall: Zero Hour épp hogy csak kicsúszott a legjobbak közül.

A Rebellion kooperatív múmiavadászata, a Strange Brigade csak a 16. helyet csípte meg, a Divinity Original Sin II: Definitive Edition pedig még a top 20-ba sem fért be.

  1. F1 2018
  2. Pro Evolution Soccer 2019
  3. Grand Theft Auto V
  4. Crash Bandicoot N.Sane Trilogy
  5. Yakuza Kiwami 2
  6. Mario Kart 8 Deluxe
  7. PlayerUnknown's Battlegrounds
  8. God of War
  9. Monster Hunter Generations Ultimate
  10. FIFA 18
  11. Firewall: Zero Hour
  12. LEGO The Incredibles
  13. PlayStation VR Worlds
  14. Call of Duty: WWII
  15. Super Mario Odyssey
  16. Strange Brigade
  17. The Sims 4
  18. LEGO Marvel Super Heroes 2
  19. Far Cry 5
  20. Minecraft
15.
15.
godach
#14: Fú ba..us. A kommenteket olvasva lent, rosszul írtam, belezavarodtam elnézést. Pes 2019 nyerhető meg mindkét konzolra.
14.
14.
godach
Véletlen sem szeretnék reklámmal alkalmatlankodni, de nálunk megnyerhető az F1 2018 egy-egy példánya még hétvégéig ps4 és xo konzolokra egyaránt, ha valakit érdekelne.
https://www.facebook.com/groups/TheGamersHungary/
9.
9.
delphijos
“a hónap végén érkezik a FIFA 18, addig szép köröket futhat”

19 lesz az.... Tényleg nem ártana ha a szerző mellett valaki elolvasná a cikkeket publikálás előtt.
7.
7.
Codehook1337
De legalabb ki lehetne kapcsolni, hogy jatekba ne zavarjon...
4.
4.
Norbiii
#3: 31-én jött meg a Pes 2019, és rá két napra, már 26-os coop szinten voltam. :) Talán csak egy emberrel találkoztam, akinek ennél több szintje volt.
3.
3.
Norbiii
A Pes 2019 a második helyen, jól van, bár a Fifa 19-ből szerintem most is több fog fogyni. Nehezen szoktam hozzá az új Peshez, (demó óta) az irányítás nehézkes volt, de megszerettem, ez is nagy élmény.
1.
1.
Yanez
A PES sajna már most gyengén nyitott, legalábbis a Fifához képest, ami nemhogy első helyen fog kezdeni, de huzamosabb ideig ott is marad. Aztán érdekes Spiderman lesz-e első több mint egyszer! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...