Felújított kiadást kaphat az Alpha Protocol?

  • Írta: Shifty
  • 2018. szeptember 5.
  • Hír
Link másolása
Több szempontból is emlékezetes próbálkozás volt az Alpha Protocol, az Obsidian Entertainment egy időben még folytatáson is gondolkodott, de ebből végül nem lett semmi. De talán az első rész még visszatérhet.

Egy Twitter-bejegyzés nemrég alaposan felpezsdítette az Alpha Protocol pletykaforrásait. A napokban ugyanis egy Twitter-felhasználó szavazást indított, amiben azt szerette volna felmérni, van-e igény egy Alpha Protocol Remasteredre. Ez még önmagában nem túl izgalmas, de a bejegyzést később a játékot fejlesztő Obsidian Entertainment is megosztotta, akikről köztudott, hogy korábban még egy közvetlen folytatás gondolatával is kacérkodtak.

Plusz adalék, hogy a játék jogait a Sega birtokolja, a kiadó pedig az elmúlt időszakban lelkesen újította fel korábbi játékait, mint például a Vanquisht, a Yakuza-sorozatot vagy éppen nemrég a Shenmue első két felvonását.

4.
4.
Chrysh
Én most akarok belekezdeni, csak sok vegyes kritika éri, személyes ajánlást tud valaki adni miért kezdjek bele?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...