Komoly toborzásba kezdett a Rocksteady

  • Írta: szlav
  • 2018. szeptember 9.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Több mint 20 nyílt pozícióra keres fejlesztőket a Batman Arkham-szériáért felelős Rocksteady. A leírások szerint egy következő generációs, AAA-s címen dolgoznak, s szinte biztos az is, hogy a játéknak köze lesz a képregényekhez.

Már régóta keringenek a pletykák, miszerint a Rocksteady egy újabb projekten dolgozik, ez a játék pedig sokak szerint egy másik DC-szuperhősre, nezetesen Supermanre fókuszálhat. Habár a várakozásokkal ellentétben a stúdió nem jelentett be semmit az idei E3-on, a gépezet egész biztosan mozgásban van már most, hiszen több mint 20 új pozícióba keresnek programozókat, dizájnekeret, közösségi mendzsereket és egyéb, videojátékokkal foglalkozó szakembereket.

Az álláshirdetések némelyike egész érdekes részleteket árult el a készülőben lévő játékról: azt már leszögezhetjük, hogy egy széles körben ismert és sokak által várt AAA-s címről lesz szó, amely a következő generáció platformjaira készül. Ezen felül a listázott pozíciók némelyike két évre, vagy annál is hosszabb időre szól, és ezek közül bizonyos helyeken szükséges a képregények, könyvek, videojátékok, mozifilmek és az ezekhez kapcsolódó popkultúra széles körű ismerete.

Habár Superman logóját továbbra sem láttuk sehol feltüntetve, a pletykákat mégis megerősíti valamennyire az előbb említett kitétel.

20.
20.
kirschakos
#18: Ne zavarjon, hogy egy egyszerű történetbeli csavarral ne lehetne annyira legyengíteni, hogy a játék folyamán fejleszteni kelljen. Superman gyengéje a kriptoniton kívül a varázslat, szóval simán meg lehet oldani, hogy legyen benne kihívás.
19.
19.
gyerecske
Azt sem szabad elfelejteni, hogy Superman csak a Földön ilyen elpusztíthatatlan.A Krypton-on ő is teljesen átlagos volt.
18.
18.
Firsttime
#17: Supermannal az a probléma hogy kajak op. Szóval milyen játékmenetre lehetne számítani vele kapcsolatban? Egészen addig amíg egy bossfight fel nem üti a fejét csak álldogál az úton ütik verik lőnek rá ő meg mosolyog a cgi al eltüntetett bajsza alatt?? Mert a nagyobb karaktereken kívül nincs kihívás neki?
Néha egy kis time challenge elkapni egy zuhanó repülőt vagy megfékezni egy vonatot?
Nincs értelme...
17.
17.
Batman
Persze persze, pocsék karakter. Azért azt tegyük hozzá, hogy Batmanből is olyan ritka szar játékok készültek, hogy el sem tudtuk képzelni, hogy lehet másképp, Pókember dettó. Ne csak az ilyen nyílt világú játékokra gondoljatok, nézzetek tovább. Simán össze lehet hozni Supermanből is egy izgalmas játékot, de amíg nincs hivatkozási alap, addig nehéz elképzelni.
16.
16.
user101
Zöld íjjász jó ötlet! Én az Arkhamokat végig ásítoztam, legalábbis a harcot, mert az botrányosan béna, monoton és unalmas... :(
15.
15.
robinnho6
tudjátok én milyen game.et várnék a rocksteadytől? Mondjuk esély nincs rá, mivel ez a karakter Marvel, de egy Penge játék mögött nagyon jó potenciál van szerintem. És passzolna ahhoz a sötét világhoz amit a rocksteady a Batmannel bemutatott. A gadgetek, az öltözékek, a fegyverek, kardok, ezüst cuccok, durva jo járművek, testreszabhatási rendzser végtelen tárháza. Áhh... Milyen kár érte
14.
14.
Macifasz
#11: Én személy szerint nem szeretnék most még egy Batman játékot. Imádom az Arkham szériát, zseniális mindegyik része (az Origins is), de most jó pár évig engedjük el sztem a karaktert. Annyi jó, megjátékosítható (eeeez, de szép volt) karakter van, kapjanak ők is teret. :-D
13.
13.
Blueberry
Mindenki elfeledkezik Spock-ról,jöhet Hulk/Lobo...ami kell,egy vulcan-i kabitó fogás és vége
11.
11.
felegyi
#10: Vagy egy Batman of the Future adaptáció. A világ elől eltűnt majd megöregedett Wayne tanítványa? Anno az első pletykák erről szóltak az Arkham Knight után.
10.
10.
Macifasz
#5: Zöld Íjász, esetleg egy Daredevil. :-) Az ő vakságával rohadt jó hangulata és képi világa lehetne az egész játéknak. :-D Talán jobban is örülnék neki, mint a Zöld Íjásznak, bár az is büntetne.
9.
9.
Slik
superman tenyleg a legbenabb szuperhos
sosem szerettem
8.
8.
Chase
Ahogy nézegettem a követelményeket, azt is le lehet szűrni, hogy unreal engine 4 lesz használva.
Én is örülnék Green Arrownak. Egy Watchmen játéknak is örülnék, de az valószínűleg nem elég népszerű egy AAA játékhoz.
7.
7.
kamgecam
#5: Flash-nek jobban örülnék vagy Lobot is el tudnám képzelni. Bár ha valaki akkor a Rocksteady tuti jó Superman játékot tudna csinálni.
6.
6.
crytek
Egy Zöld íjász mekkora bűntetés lenne aztaqurta..
Tengernyi féle íj robbanos, nyomkövetős, hálókivetós, villanos, altató..stb Lehetne motorozni házak között csuszkálni stb mint a sorozatban.. Aztán lehetne választható karakter a többi szereplő is és a team akár coopba is tolható lehetne. De epic lenne
5.
5.
Yanez
A tökéletes választás egy Batman-féle videojátékra a Zöld Íjász lenne! Az íjázgatás amúgyis élvezetes a videojátékokban, plusz rengeteg potenciál van benne!
3.
3.
BockÚr
hoppá külön kommentbe akartam
2.
2.
BockÚr
#1: Pocsék egy karakter, ahogy filmbe nem való úgy játékba se..
1.
1.
Firsttime
Remélem nem superman játékot akarnak csinálni. Abban a karakterben játék potenciál nincs. Főleg nem egy batmanhez hasonló. Vagy úton útfélen minden gangszta kriptonitot fog magánál hordani?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...