Kétféle mód az Assassin's Creed: Odyssey-ben

  • Írta: zoenn
  • 2018. szeptember 12.
  • Hír
Link másolása
A korábbi játékokban számos ikonnal találkozhattunk a térképet megnyitva, így mindig tudtuk, merre érdemes felfedezni a világot. Az Assassin's Creed: Odyssey-ben azonban lesz egy Exploration mód, ahol ezek eltűnnek.

A Ubisoft hagyományait követve az eddigi Assassin's Creedekben számos ikont és jelzőt rejtett a megnyitott térképünk, de az Odyssey-ben már kétféle játékmód között választhatunk. Az IGN információi szerint a Guided mód a hagyományos megközelítést jelenti, azaz továbbra is jelezni fogják nekünk a pálya érdekességeit és a küldetéseket, így mindig tudni fogjuk, hová érdemes menni.

Az Exploration mód azonban csavar egyet a recepten, alapból az ikonok eltűnnek a térképről, a célokat és a küldetéseket először fel kell fedezni, hogy teljesíteni tudjuk őket, mégpedig úgy, hogy kikérdezzük az NPC-ket, apró nyomok után kutatunk, míg a pontos helyszínről le nem hull a lepel.

Ha tehát eddig ódzkodtál a rengeteg tennivalótól, bizonyára örülni fogsz annak, hogy semmit nem tolnak eléd, mindent neked kell felfedezni olyan tempóban, ahogy csak tetszik.

A legutóbbi trailer a választásokat és azok hatásait mutatta be. Az Assassin's Creed: Odyssey október 5-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

3.
3.
FrankBlack
Ez az exploration mód érdekes lehet. De leginkább annak örülnék, ha a HUD elemeket részletesebben testre lehetne szabni, nem csak preset-ek lennének. Mert engem pl. rohadtul zavar a wallhack, az enemy outline, de csak úgy tudom kikapcsolni, hogy sok minden más is eltűnik, ami meg jó lenne. Van egy mod erre, de attól meg nálam csökken a framerate. Na mind1.

Az eddig látott lehetőségek, gameplay-ek után már alig várom a megjelenést.
2.
2.
Kelan
#1: Ezt nagyon jó néven vennénk. Bár a tendencia az, hogy a siker után beindul a kapzsiság is. Azért nagyon bízom benne hogy a CD P R féle jó példa lesz ragadós.
1.
1.
hedzsooo
Feltünt, hogy az akció-kaland játék műfaj helyett a Ubi a szerepjáték fronton igyekszik inkább most már helyt állni az AC játékokkal, ami mondjuk nekem csak jó. :)

Nem lesz túl árazva / túl sok minden kiollózva hogy DLC formában tudják külön eladni a népnek, még lehet veszek is újból 1 játékot az uborkáéktól PC-re, majd meglátjuk...

Azért örülök, hogy a CD Projekt RED Witcher 3-as sikere pici nyomot kezd hagyni más kiadók fejlesztési + kiadási irányzataiban is, beleértve a nagyobb fejlesztőket és kiadókat is, ahol renszerint a fejesek még kapzsibbak...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...