Bemutatták a Google játékstreamelő szolgáltatását

  • Írta: fojesz
  • 2018. október 1.
  • Bejelentés
Link másolása
Hivatalosan is lerántották a leplet a Google játékstreamelő szolgáltatásáról, a Project Streamről. A technikai tesztelés rövidesen kezdetét veszi, az Assassin's Creed: Odyssey-vel játszhatnak majd a kiváltságosok - a Chrome böngészőjükben.

Habár a cloud gaming csúfos kudarcot vallott pár évvel ezelőtt, a nagyobb iparági szereplők nagy tételben fogadnak arra, hogy a felhőalapú játékstreamelésnek is van jövője. Míg a Sony a PlayStation Now-val kísérletezik, az Electronic Arts és a Microsoft is hasonló szolgáltatás fejlesztésébe vágta a fejszéjét, és egy ideje pletykálják már, hogy a Google is beszállna a buliba.

A korábban Yeti kódnéven futó szolgáltatás végül Project Stream néven mutatkozott be, és bár túl sok konkrétumot nem árultak el róla, a technikai tesztelés már október 5-én kezdetét veszi az USA-ban. Az időzítés nem véletlen, az első támogatott játék ugyanis az aznap megjelenő Assassin's Creed: Odyssey lesz, vagyis a teszt résztvevői akár streamelve is játszhatják a Ubisoft sikervárományosát, ehhez pedig egy desktop Chrome böngészőre lesz szükségük mindössze; a számításokat a technológiának megfelelően a szerverek végzik, így a hardver nem számít, mindössze magát a streamet kell "meghajtani" a vason.

Azt a Google is elismeri, hogy egy ilyen komplexitású játék streamelése óriási kihívás, és nem is tett konkrét ígéreteket a technikai részleteket illetően, mindössze a fenti videót csatolta, amit már egy streamből vágtak ki.

Habár korábban egy, a Project Streamet támogató hardverről is pletykáltak, erről még nem beszélt a Google.

8.
8.
markoci555
beletekergettem de nem láttam harcot, pedig pont az mondaná meg hogy elég gyors-e egy reflex alapú játékhoz (bár nem tudom mi lett az AC-vel, én a 3-4-el se játszottam még, nem is követem nagyon, de csak megvan még az a védekezős, ellentámadásos dolog, vagy valami hasonló)
7.
7.
Kelan
Bízom benne hogy menni fog ez.
Egy ilyen grafikával pedig sztm bőven be lehet érni pl egy alap Exosa PC-n böngészőben.
Azt nem tudom hogy akarják megoldani az irányítás és elozdulás közti lag-ot, de lehet hogy erre is van már valami megoldás.
6.
6.
#2: Ja persze, ha otthon dolgozol. Mert a munkahelyi netet megneznem, hogy tolod rajta az Assassinst, esetleg venni akarsz egy 4G sticket, ugy meg mar nem eri meg a dija, plusz az elofizetes a jatekstreamre, baromsag az egesz. Ha valaki jatszani akar egy ps4 vagy box 100 alatt ott van...ennyi.
5.
5.
Coppyright
Én kb egy éve kaptam Geforce Now beta kulcsot. Meglepően jól működik a dolog. Multira nem alkalmas még a késés miatt, de egy singleplayer game-hez elegendő. Én az AC origins-t, Far Cry 5-t próbáltam ki vele. Elvileg képes 4k-ra is de azért az elég élvezhetetlen volt (120Mbit-es nettel). De full HD-ban Ultrán élvezhető volt vele a játék.
4.
4.
XuChi
A videó alapján LOW beállításra tippelek. Elég ronda.
3.
3.
zozo76hun
eddig elegge szkeptikus voltam a temaval kapcsolatban, de lehet megis lesz ennek jovoje.
2.
2.
mephi
#1: Pedig ennek azért van jövője. A kérdés csak az, hogy meg tudják-e oldani. Bízom benne, hogy a cikkben említett cégek is belehúznak, és a munkára vásárolt laptopomon fogok tudni idővel meló helyett játszani :D
1.
1.
Neo1989
A YT-n ez a koncepció megbukott mer a kutya nem használta erre áthozták egy másik
"platformra" ?
Kíválló ötlet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...