Battlefront II - februárig megvan a menetrend

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 3.
  • Letöltés
Link másolása
A Battlefield V érkeztével természetesen nem áll le a Star Wars: Battlefront II támogatása, így most októberben elrajtol az őszi szezon, ami egészen februárig, majdnem havi lebontásban hoz újdonságokat.

Ennek megfelelően októberben egy kisebb csomag érkezik, amelyben főleg a játékmenetet finomhangoló módosításokat kapunk, mint például a megváltoztatott Hero Health Star Cardokat, amelyekből majd minden hős csak egyet vehet fel. Mellettük befut egy új jármű, az N1 Starfighter, illetve érkezik Grievous tábornok, mint új hős.

Novemberben aztán megérkezik Obi-Wan is, illetve Griveous kap egy újabb külsőt. Emellett vadonatúj járműveket kapunk, de elérhetővé válik a 212-es klónok páncélzata is, többek között egy új pálya, a Geonosians mellett. Decemberben aztán jön egy kis pihenő, majd januárban új külsők mellett Dooku gróf is színre lép, míg februárban egy pontelfoglalós, csatahajóleszedős, vadonatúj játékmód mutatkozik be, és végre Anakin Skywalker is csatlakozik a játszható hősökhöz.

15.
15.
ollie92
#14: Az a Battlefront I faszikám, nem a II.
14.
14.
#13: Jelenleg 303-an, peak 500. Van ennek is stats odala, swbstats.
13.
13.
pjoco
PC-n lehet tudni mennyien vannak még játékosok?
12.
12.
frankdelgado
#6: 3.400 ért vettem most boxra. Annyit megér....csak sztàrvàrsz fíling miatt
11.
11.
ollie92
#10: Nagy tervek voltak...voltak. Amint megbukott a mikrotranzakció beépítése a játékba (gagyi pay2win rendszer) azonnal behúzták a kéziféket és parkolópályára tették a címet. Pedig ha jönne a tartalom és 1 LEGENDARY skinért nem 20€ ?! kérnenének (igen baszod jól olvatsad, egy szaros skin egy DLC áráért!) hanem RARE 5€ EPIC 8€ LEGENDARY 10€ akkor talán az emberek vásárolnának is. PC-n valamivel jobb a helyzet a MOD support miatt, bármennyi hős, vagy skin elérhető. De csak okosan, multiban már bannnoltak ez miatt valakit, elvileg csak akkor jár a ban, ha módosítás változtat a játék statjain, szóval gyorsabb, kissebb, vagy bármi ami nem basic modell. Elmennek a picsába, akkor legalább hagynák a moddereket szabad skineket kreálni. Az összes klón skin l van készítve és megjelenéstől a játék fájljaiban benne vannak, de a DICE zárolta. Az első hónapokban egy MOD feloldhatóvá tettek ezeket, majd később megint eldugták és csak most majd 1 év után osztogatják mint : "new content" :D Februárban adják ki az utolsó klón skineket :D Jah, amúgy Griveous modellje is már kurva régen a játék fájljaiban van...

https://www.vg247.com/2017/11/09/star-wars-battlefront-2-general-grievous-3d-model-found-in-game-files/

A Dice egy mocskos, semmirekellő szarfaszú banda. Nem azok akik a BC2-t illetve a BF3-at kreálták, elég megnézni kik vannak a vezetőségben. Hipster, SJW köcsög, stb. Szánalmasak, az utóbbi 5 évben nem is volt jó játék tőlük. Mirror´s edge is egy rakás optimalizálatlan üres szar volt, mind 2 SW címet sikeresen elbaszták, talán még a BF1 mondható olyan közepes címnek. Nyílvánvaló, hogya csúcspontok túlvan, mint a CoD számukra már csak lefelé vezet az út, aztán hopp az EA elintézi őket is.
10.
10.
zoli12i
#9: Számból vetted ki a szót.
Kb. egy hónap után rá untam. Rohadtul érződik, hogy ez csak egy iparos munka, amiről magasról tesznek. Egyszerűen csak ki kellett adni egy játékot a SW film és jogok miatt. Kár volt.
9.
9.
ollie92
#6: Van benne pár száz óra, de már fél éve elő se vettem. 1 év alatt annyi tartalom jön, mint 1 DLC (az is java részt újrahasznosított a BFI-bő). Mondjuk 6 fejlesztőtől az se rossz teljesítmény.
8.
8.
B-Shaggy
#7: Mármint ez a Roadmap. Meg az egész cég.
7.
7.
B-Shaggy
#4: Nem volt pontos dátuma sem Anakinnak sem Dookunak. Attól függetlenül azért szánalmas.
6.
6.
bAguziB2
Rengeteget játszhattok amúgy a játékkal, ha ilyen hülyeségeket kommenteltek ide. :)
5.
5.
ollie92
#4: Nem veszik el, mivel a mobilos Galaxy of Heroes tejel mint a kurva élet. EA-nek ez csakis üzlet, az a kamu show amit lenyomtak az E3 pedig szánalmas. Egyre jobban nyomják a mobiljátékokat, lehet már abból is több a bevétel. Ha Dennis Bränwall a valódi roadmapot fedte volna fel, leköpték volna a picsába a fejét.
4.
4.
Batman
Anakint decemberre ígérték, Dookut novemberre. A játék teljesen halott és ezek az extrák sem hoznak semmit. Jó lenne ha Disney elvenné jogokat az EA gamestől, mert kész kabaré/dráma amit ők leművelnek. Csináltak egy fos mobiljátékot, meg két Battlefrontot. Hát szupi.
3.
3.
zoli12i
Arcpirítóan szánalmas....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...