Diablo-bejelentést kapunk a BlizzConon?

  • Írta: zoenn
  • 2018. október 4.
  • Pletyka
Link másolása
A Blizzard ismertette az idei BlizzCon ütemtervét. A megnyitóceremónia után veszi kezdetét a Diablo jövőjét taglaló panel, ahol van rá esély, hogy végre lehull a lepel az akció-RPG legújabb részéről. Tegyük össze a kezünket!

Eléggé egyértelmű, hogy novemberben megismerjük a Diablo jövőjét, legalábbis a BlizzCon frissen kiadott menetrendjéből erre lehet következtetni. Emlékezzünk, tavaly viszonylag csendes volt a rendezvény Diablo-fronton, a fejlesztő már a showt megelőzően leszögezte, hogy nem kapunk bejelentéseket a BlizzConon, idén ez viszont másként lesz.

November 2-án, a szokásos megnyitóünnepség után rögtön a főstandon kerül megrendezésre a Diablo: What's Next? panel. Itt általában a nyitóceremónia nagy bejelentése kerül mindig terítékre, ahogyan tavaly a World of Warcraft kiegészítője, míg 2016-ban a Hearthstone akkori bővítménye.

Az új Diablo-projekt nagyon is elképzelhető, hiszen az elmúlt évek során több állásajánlat is erre engedett következtetni. Nem mellesleg, a Diablo III Switch-portja is a rendezvény nyitónapján kerül a boltokba.

A BlizzCon során természetesen a stúdió főbb játékai mind-mind külön előadást kapnak, így biztosan nem maradunk Overwatch-, Heroes of the Storm-, Hearthstone- és World of Warcraft-hírek nélkül.

11.
11.
almaspite
#8: Akkor már inkább path of diablo. Igen a régiek nagyon jók voltak, ezért nem tudom megérteni hogy a hármat hogyan lőhette ennyire mellé a blizzard? Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy a gear rift és a 40 000% dpses setek tették tönkre a játékot.

Nem az akciós ház volt a játék rákfenéje, persze zavaró volt, hogy nem egy böngészőben megy és mindig ki kell lépni a játékból, az igazi pénzről meg nem is beszélve. De nem az lett volna a megoldás, hogy csak csapatba lehet frissen kiesett tárgyakkal kereskedni, ráadásul 3*3 tashed van és oszd be. Az emberek 90% meg szerintem nem egy karakterrel szeret játszani ameddig letörli a játékot.
10.
10.
szinkron
A switch megjelenés miatt van felpörgetve, szerintem nem lesz semmi egyéb. nem is értem, miért gondolja mindenki, hogy lesz valami más.
9.
9.
Onion
Örülnék Diablo 1 remakenek.
8.
8.
#1: Visszatérve: látom nagy dió rajongó vagy. De ha ennyire unod, akkor tarts szünetet, vagy legalábbis ne erőltesd. Te is, szerintem, ha van a közeledben egy legfeljebb 13-14 éves PC-már tudsz játszani a Titan Quest-el. És abban az van, amit írtál, hogy tetszene. És van 4 fős coop is meg ilyen okosságok. Jó játék.
7.
7.
#4: Igen, pontosan ez volt a hír, amit most írtál. Aztán én is nekimentem a Grim Dawn-nak és nekem sem sikerült végig vinni ... Sőt, még a feléig sem. Mi több... Pár óra után kiléptem egy kicsit és az óta sem indítottam el... Viszont a TQ tudja még mindig hozni a feelinget. Főleg, hogy hozzávágták az emberhez ingyen mellé most a felújított változatot is az Immortal Throne-al együtt.


De hát a Diablo 3-at, meg... nekem legalábbis nem tetszik és soha nem jött be egy percig sem.
6.
6.
KőbányaKispest
#5: Márpedig előállnak valamivel, mert most kifújt minden és ugyanazt fújják mindnehol, a szezonozást. a Wow most jött ki nemrég, most az kiesett, OW-ba max új karaktert tesznek, HS az HS, a HoTs meg moba, így azon sincs semmit újítani, max nerfelnek itt, buffolnak ott.

Sztori központú game így maradt a Diablo meg Sc. A Starcraftot lezárták a Protoss kieggel, így nem maradt más ami újítás, ami régen hanyagolva van, az pedig a Diablo.

Ebből most tudnának pénzt csinálni, ha 1-2 éven belül kiadnának valamit. Elég népszerű játék, tudják ezt ők is.
5.
5.
Perseus84
Optimista vagy Zoenn.
Dehogy lesz itt uj resz. Amig a 3.-at tamogatjak nem fognak ujat kiadni hanem csak valami DLC-t maximum. A SC2-vel ugyanez a helyzet. Amig tejel addig nincs uj resz. Most mar tenyleg ideje lenne a Warcraft 4-nek!!!
4.
4.
user101
#3: Titan Quest az isten !

-intermezzo- Valahol, valaki azt találta mondani, hogy Grim Dawn a TQ szellemi örököse és a fejlesztők közt is van aki az eredetin dolgozott és talán a motor is annak az alapjain fekszik. Én besz...o...pódtam a játékba, de aztán az indie-sége, a kiforratlansága végűl, nem visszahúzott a padlóra, hanem oda...b...aszott úgy rendesen... Pedig egy pillanatra megcsillant a remény...

A diablóval meg az a baj, hogy kazuál tömeg sz@r lett belőle... :(((
3.
3.
#1: Akkor neked gyakorlatilag újra egy PC-s diablo kell. Az nekem is kéne...

De a diablo 3 helyett én inkább a Titan Quest - et veszem elő, ha jó játékot akarok.
2.
2.
Szmoli11
1.
1.
AfterLife
Jelenleg megmondom, mi a baj a Diablo 3-al. Tök jó, hogy van benne Adventure mód, ami megsokszorozza a játékidőt, de miért kellett különválasztani a sztori módtól? A 2. részben az volt a pláne, hogy miután kijátszottad az adott nehézségi szintet, onnantól bármikor újrakezdhetted azt, csak már nem voltak elérhetőek a küldetések, ergo átkapcsoltál adventure módba. Mégis nem tudom megszámolni hány alkalommal mentem végig elejétől a végéig a játékon, mert meg volt a maga szolid tempója, a jutalmazási rendszere, a hangulata és persze az ösztönzés, hogy a magasabb nehézségen még jobb karaktert csináljak.

A 3. résznél meg az a baj, hogy gyorsan rá lehet unni az aprításra, mert olyan érzése van az embernek, mintha nagy sebességgel cikázna ide-oda, ugyanis az Act-onkénti öt random küldetés, piszok gyorsan végigjáratja veled a helyszíneket, és közben bár van megfelelő jutalmazási rendszer, csak épp a Diablo egyik legfontosabb eleme tűnik el, a hangulat... a kalandozás, ami nemcsak abból áll, hogy újrajátszok egy nehézségi szintet, hanem, hogy elragad a világ, aprítok ugyan, de közben ott lebeg előttem egy cél, hogy megtaláljak egy ritka, legendás, vagy esetleg szett tárgyat, vagy hogy kirakjak egy ritka rúnát és a többi. De ez a Rift-ezés a végtelenségig... valahogy nem működik. Oké, hogy ott is van egy cél, hogy minél nagyobb szintű Rift-et tudjál végigcsinálni, de ahhoz meg annyiszor és olyan gyorsan kell túlesned a játék különböző helyszínein, ellenfelein, hogy már túltöltődsz tőle és emiatt lesz monoton.

Ha lenne egy esetleges 4. rész, akkor én visszatérnék a 2. részbeli nehézségi szintekhez és úgy alkotnám meg őket, hogy mindig legyen bennük valami újdonság, ahogy haladsz egyre feljebb közöttük. Akár új pályarészekkel, új ellenfelekkel, új tárgyakkal, rangom eseményekkel, stb. Bőven lehetne színesíteni őket. Továbbá vegyíteném a 2. és 3. rész szintlépés rendszerét. Feloldhatnál minden képességet egy-egy skill pontért cserébe, nem lenne olyan, hogy az egyik képességhez kell egy másik megléte is, ugyanakkor a skill pontokat az adott képesség felerősítésére is használhatnád.

Lennének stat pontok, amikkel meghatározhatnád a fegyverzeted, páncélzatod. Például Strenght a egykezes, kétkezes kardok, pallosok, bárdok, nehéz páncélzatok; Dexterity a tőrök, íjak, számszeríjak, közepes páncélzatok; Intellect a varázspálcák, könnyű páncélok, varázslóbotok stb.). Továbbmenve a stat pontokkal a képességeid hatékonyságát is növelhetnéd velük. Például egy Druid-nak Strenght kellene az átalakulós skill-ek erőnöveléséhez, vagy Intellect a varázsláson alapuló képességekhez. Most csak mondtam valamit. A jutalmazási rendszert és a drop rate-t is valahová visszacsúsztatnám a 2. rész szintjére. A Boss-okat sokkal többfajta taktikai fázissal ruháznám fel, hogy ne mindig ugyanazt csinálják és ezt akár a nehézségi szintekkel bővíteném, magyarul minden nehézségi szinten egyre több trükköt és támadást, képességet használnának.

Grafikailag visszavennék a színekből és inkább a fakóbb, sötétebb tónust ragadnám meg, illetve törekednék egy klasszikusabb hangvételű zenei aláfestésre is... istenem, de szeretek álmodozni. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...