Jade Raymond elhagyta az EA-t

  • Írta: sirdani
  • 2018. október 23.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Az EA Motive stúdió alapítójaként és vezetőjeként mondott le pozíciójáról a tegnapi nap során Jade Raymond, az Eletronic Arts egyik legjelentősebb személyisége. Egyelőre még nem tudni, hogy hol folytatja karrierjét.

Raymond korábban a Ubisoftnál dolgozott, ahol jelentősen kivette a részét az Assassin’s Creed-franchise megalkotásából, később pedig a Ubisoft Toronto vezetőjeként kovácsolta össze azt a csapatot, amely a Rainbow Six: Siege mögött is áll, ám 10 évnyi közös munka után, 2014-ben maga mögött hagyta a francia vállalatot.

Nem is kellett sokat várni az újabb fejleményekre, 2015-ben az Electronic Arts az újonnan indított Motive stúdió vezetőjének tette meg, ahol először a Battlefront, majd később a Visceral-féle Star Wars-játéknál kellett besegítenie a fejlesztésbe.

Azaz utóbbinál csak kellett volna, ugyanis a projektet az EA különböző furcsa kifogásokkal leállította, melynek egyik kulcsfigurája, Amy Henning is ekkor távozott a kiadótól, és inkább kisebb VR-alkotásokba kezdte fektetni az energiáját.

Jade Raymond viszont maradt, egészen mostanáig, azonban az EA-től kilépve egyelőre még nem derült ki, hogy pontosan mihez fog kezdeni. Ami viszont a Motive stúdiót illeti, a hivatalos közlemény szerint Raymond helyét Samantha Ryan veszi át, aki korábban olyan alkotásokon dolgozott, mint a Batman: Arkham City, a No One Lives Forever és a hamarosan érkező Anthem.

29.
29.
Dreadlox
Mit nem adnék egy új No One Lives Forever-ért, vagy egy XIIIfolytatásért, esetleg egy Oni-ért.....Good ol' shit
28.
28.
FiveSalmon69
#25: An internal producer is heavily involved in the development of, usually, a single game. Responsibilities for this position vary from company to company, but in general, the person in this position has the following duties:[1][2]

Negotiating contracts, including licensing deals
Acting as a liaison between the development staff and the upper stakeholders (publisher or executive staff)
Developing and maintaining schedules and budgets
Overseeing CREATIVE (ART AND DESIGN) and TECHNICAL DEVELOPMENT (GAME PROGRAMMING) of the game
Ensuring timely delivery of deliverables (such as milestones)
Scheduling timely quality assurance (testing)
Arranging for beta testing and focus groups, if applicable
Arranging for localization
Pitching GAME IDEAS to publishers
In short, the internal producer is ultimately responsible for timely delivery and FINAL QUALITY of the game.

Nekem ez azért úgy néz ki, elég sok köze van egy video game producernek a játékhoz.

DE állíthatod, hogy nem ő miatta lesz olyan a játék amilyen, ugyanakkor nem tudsz egy személyt mondani aki miatt olyan lesz, mert szerintem mindenki hozzáteszi a részét, amely rész a többi ember munkája nélkül nem sokat érne. Ha zavar, hogy anno egy AC-t igazgató csajszi lett híresebb és nem egy, elnézést a kifejezésért "mezei programozó", vagy designer, az már egyéni szoc problem. Egyébként jó, hogy tisztáztad mit szerettél volna mondani, de hadd kérdezzem már meg, ha a munkavállalók, meg a megrendelők nem elégedettek a munkáddal, akkor vajon a fogyasztók azok lesznek? Mass Effect Andromeda rings a bell?
27.
27.
KőbányaKispest
#24: Cégvetező vok :) Tudom _D
26.
26.
almaspite
#17: Részben, nagyon kicsit igazad van. "jol tudd marketingelni" hidd el nem olyan könnyű az, megértőknek lenni az emberekkel és szépen mosolyogni rájuk mindig.

Ismerek olyan embert, akinek jól megy ez, de még se szereti használni a fejét. De akkor is ért valamihez, nem igazán mondanám rá, hogy lapát. Azt se, hogy szeretném a főnökömnek.
25.
25.
Marxista
#22: Én is PM vagyok. Közvetlenül nem gazdálkodok a pénzzel, viszont az egyes munkaszakaszok, feladatok sikeres zárása, határidőn belüli teljesítése hatással van a költségvetésre. Szóval hellyel-közzel igaz. Nem százakéval, csak 40 ember munkájával foglalkozok, szóval van fogalmam arról, hogy mennyire "nagy cucc" a dolog. Viszont nem az én érdemem a létrejövő produktum, hanem csak az, hogy a megrendelő és a munkavállalók is elégedettek legyenek, az igen.
Az előző hozzászólásom lényege ez volt, de persze ez nem illett a narratívádba, ezért másba kötöttél bele. Csak így tovább.
24.
24.
#20: Figyelj, a hétvégi lottószámok nincsenek meg véletlenül?

Életedben nem dolgoztál még nagyvállalatnál, pláne nem döntéshozóként, marha sok tapasztalatod lehet abban, mikor és hogyan válnak meg munkavállalóktól, vagy mond fel valaki...

De te megmondtad, hogy márpedig kirúgták.

Hát nem. Magától ment el, olvass el néhány külföldi hírforrást (a Google Translate segít majd), és abból egyértelműen kiderül, hogy ő állt fel.
23.
23.
madSci
#15: kimoderált üzenet
22.
22.
FiveSalmon69
#20: Ja, mindegy hány stúdiót vásárol fel és zár be az EA, az az EA hibája, de itt egyértelmű, hogy a csaj nem végezte jól a munkáját. LOGIKUS.

#19 Ja, kössz a felvilágosítást, végülis milliókkal gazdálkodni, és több száz ember munkájával foglalkozni nem nagy cucc
20.
20.
KőbányaKispest
#10: Ne, ne dirigáljon szerintme sehol. Ez már gondolom nem az a szeméky, aki tizenéve irányította az AC szériát. Tudod, ennyi idő alatt változnak az emberek. Gondolom azért rúgták ki most is, mert csoda jó munkát végzett.

Nem, nem ő állt fel, hanem kirúgták, nem ugyanaz. Csak ezek a dolgok ígfy vannak előadva, hogy ne sérüljön a karrierje a jövőben...
19.
19.
Marxista
A hölgy egy "video game producer". Tudjátok, hogy az mit csinál?

"A normal producer is usually the project manager and is in charge of delivering the product to the publisher on time and on budget."

Azaz egy sima projekt manager. Az a munkája, hogy a kiosztott feladatok időre elkészüljenek, esetleg erőforrás management.

Annyira nem kell elájulni a dologtól. Az érdemi munkát, amitől élvezetes lesz a kedvenc játékod, mások végzik...
18.
18.
Back2U
#16: Az ilyen kommentek nem érdemelnek törlést? Női főnök.. istenem.

Nem rosszabb az arany a rossz férfi és rossz női főnökök közt. Ha valaki okos, felteszem Jade Raymond az, mert mindig ott van ahol sok pénz van, akkor nem biztos hogy rossz főnök.
17.
17.
De amugy boztos nem szamit a kinezet.
Csak ha nem nez ki valaki jol (es ez sajnos mar a ferfiakra is kezd etgyuruzni mivel egyre tobb a noi fonok) kb. a ketszereset kell teljesitse nemtol fuggetlenul.
Ez foleg az amerikanizalt vallalatokra igaz
Nem baj ha hulye vagy mint egy lapat es nem ertessz semmihez, csak szepen tudjal mosolyogni es jol tudd marketingelni magad.
Kb ez latszik a vilagon, meg azon merre is halad valojaban
14.
14.
SLi
#11: meg lehet nézni a 2018-as IGN interjút sok minden nem változott.
Egyébként a cikk végig arról szól miken dolgozott erre megkérdezik mit tett le az asztalra azért az elég aranyos
ha egy viszonylag csinos nő nem a testéből kíván megélni akkor dupla olyan keményen kell dolgoznia mégis sokan fogják azt mondani amit itt is "írnak" néhányan, ( másrészről a külseje sok esetben persze előnyére is válhat, valószínűleg vált is)
Nyilván isteníteni se kell, nem is tette a cikk se, ha elolvastátok volna, de azért ezt nem lehet fair dolognak nevezni.
13.
13.
crytek
Jó látni ,hogy nem boldogít mindenkit és nem asszisztál a pénzéhes barmoknak...
Annyi tengő fejlesztő van simán maga köré gyűjthetne pár veteránt és fejleszthetnének egy komoly single cumot..kiadót 100% hamar találnának...
12.
12.
#11: Egyrészt. Másrészt, ha a csaj nem nézne ki jól, a kutya nem tudna az iparágon kívül, hogy ki is ő.
11.
11.
GAMEROD
Az ne zavarjon senkit hogy a képek lassan 10-20 évesek.
10.
10.
FiveSalmon69
Úristen de gázok vagytok :D

A csajszinak sok szerencsét, én mióta az első assassins creed-el, személyes kedvencemmel kapcsolatban hallottam a nevét, azóta követem, hogy mi történik vele. Sajnos az utóbbi években nem találta meg a helyét, remélem egyszer még dirigálhat valahol egy projektet ami legalább lesz olyan mint az AC. (volt).
7.
7.
Fata Morgana
#6: Nem ez a csaj, hanem Samantha Ryan aki átvette a helyét.
6.
6.
Batman
Arkham City-nél ez a csaj? Kötve hiszem.
4.
4.
Slik
miert olyan nagy dolog ez a no? semmi kiemelkedot nem tett
nelkule is megszulettek volna ezek a jatekok
3.
3.
Fata Morgana
#2: Szívesen máskor is.:)
2.
2.
sirdani
Javítva, köszi, hogy szóltál!
1.
1.
Fata Morgana
Akkor most melyik hír az igazi???

"Az Electronic Arts hivatalos sajtóközleményben ismertette, hogy Raymond helyét Samantha Ryan vette át, aki jelenleg a Maxis és Bioware senior alelnöki pozíciókat is betölti."
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...