Komoly változások a Final Fantasy XV jövőjében

  • Írta: zoenn
  • 2018. november 8.
  • Hír
Link másolása
A Square Enix tegnap este egy különleges livestreamet tartott a Final Fantasy XV jövője kapcsán. Nos, a rajongók biztosan nem számítottak arra, hogy a beígért négy DLC-ből hármat elkaszál a stúdió, és Hajime Tabata távozik a cégtől.

Ahogy arról beszámoltunk, a Square Enix négy sztori DLC-t tervezett 2019 tavaszára. Noctis, Aranea, Lunafreya és Ardyn történetét egy-egy különálló kiegészítőben folytatták volna, ám a kiadó bejelentése szerint csak az Ardyn DLC várható, a többit elkaszálták.

Az irányváltás előzménye az, hogy a Square Enix újragondolta az immáron kétéves Final Fantasy XV jövőjét, és három DLC törlése mellett döntöttek. Az RPG rendezője, Hajime Tabata pedig elhagyja a Luminous Productionst és saját céget alapít majd. Nyílt levelében megköszönte a rajongók támogatását, de már új kihívások foglalkoztatják.

A DLC-k törlése miatt nagyobb erőforrásokat összpontosíthatnak a kiadó egyik rejtélyes AAA-s címére, emellett a People Can Fly egy shootert is készít a cégnek, ahogyan a PlatinumGames is hegeszti a Babylon’s Fallt. Tabata-san távozása valószínűleg komoly következményekkel jár majd, de a kiadó mégis bizakodva néz a jövőbe. Tény, hogy a legutóbbi pénzügyi eredmények sem a legjobbak.

Márciusban érkezik az Episode Ardyn

Az egyedüli túlélő tehát az Episode Ardyn. Főszereplőnk szinte ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Noctis, ám sokkal csendesebben mozog, testét pedig sűrű, fekete köd veszi körül. A kiegészítőben többet is megtudhatunk majd a karakter hátteréről és motivációiról. Csekkold a bemutatkozó trailert!

Idén decemberben önálló lábakra áll a multiplayer

A többjátékos mód december 12-én önálló lábakra áll PS4-en és Xbox One-on - PC-n nem. Azok, akik korábban megvásárolták a multiplayer kiegészítőt, ingyenesen kapják az önállóan futtatható verziót. Egy frissítés is várható az anyaghoz, amely révén 10 új főellenséget gyűrhetünk le, de kapunk új kosztümöket és fegyvereket is.

A megjelenést követő naptól egyébként olcsóbb lesz a Final Fantasy XV szezonbérlete, potom 15 dollárt kell leszurkolnunk érte - a Comrades viszont értelemszerűen kikerül belőle.

4.
4.
Hab
Tök jó lehetett volna ez a játék, ha végén nem megy át annyira lineárisba. Ott elment a kedvem tőle.
3.
3.
azureknight0715
#2: Nem tudom én az alap játékot vettem meg régen hozzá a seasson passt majd a royal editiont, mivel emlékeim szerint azt mondták hogy a többi dlc már nem tartalmazza a season pass ahoz hogy megkaphasd őket elő kell fizetned a royal editionhoz vagy packhez vagy mi.
2.
2.
Zisten
#1: A Royal edition csak ez első Season Pass dlc-t tartalmazza, a később érkező dlc-k nem járnak hozzá.
Szóval ígyis úgyis nem járt volna semmi. ;)
1.
1.
azureknight0715
Szuper, szóval aki befizetett a royal editionra az kitörölheti a seggét vele, mert csak 1 db dlc-t fog tartalmazni az ígért 4 helyett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...