Battle Princess Madelyn - a hétéves lányka alkotása

  • Írta: sirdani
  • 2018. november 14.
  • Érdekesség
Link másolása
Persze nem csak az övé, viszont kétségtelen, hogy a hétéves Madelyn Obritsch vezető szerepet kapott a pixelart platformer készítésében, így kíváncsian várhatjuk, mire lesz képes a fiatal lánylovag kalandja a nagyobb konkurensek ellen.

Madelyn a lovag, és hűséges társa, Fritzy a szellemkutya kalandjai rohamosan közelítenek a megjelenéshez, így a pontos dátum mellé még egy vadonatúj előzetest is kaptunk.

A játék bejelentéséről korábban itt írtunk, röviden összefoglalva annyit érdemes tudni róla, hogy a hétéves kislány mindig is szerepelni akart azokban a játékokban, amikkel apukája játszott, így az egyébként videojáték-fejlesztő szülőnek több se kellett, és gyerekével közösen elkezdték megalkotni a Battle Princess Madelyn-t.

A projektbe az idő haladtával másik három fejlesztő is csatlakozott, így a csupán családi időtöltésnek induló játékfejlesztés mostanra már valósággá vált, sőt, december 6-án hivatalosan is elrajtol PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Switch-en, valamint 2019 során még PS Vita és Nintendo Wii átirat is várható belőle.

1.
1.
XuChi
Ez jónak tűnik, remélem frankó lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...