Pokémon GO-szerű Warcraft-játék készül?

Több érdekes belsős információról rántotta le a leplet a Kotaku a Blizzard játékaival kapcsolatban. Korábban is hallottunk már pletykákat afelől, hogy az irvine-i stúdió több mobilos projekten is dolgozik: az egyik egy warcraftos AR-cím lehet.

A Blizzard, valószínűleg többek közt a Hearthstone sikereinek hála, egyre határozottabban tör be a mobiljátékok piacára is. S habár az idei BlizzConon bemutatott Diablo: Immortal komoly negatív visszhangot kapott a hardcore rajongók részéről, szinte biztos, hogy nem ez lesz az egyetlen IP, amely egy zsebben elférő spinoffot kap majd. Korábban is hallhattunk pletykákat efelől, a Kotaku riportja (amely első sorban a Diablo-projektek sorsát tárja fel) azonban csak megerősíti ezeket.

Úgy tűnik, hogy meg is van, hogy melyik közkedvelt cím kaphat mobilos mellékágat - ha hihetünk a forrásoknak, akkor a Warcraft lesz a következő alany. A Kotakunak nyilatkozó névtelen Blizzard-dolgozó elárulta, hogy a fejlesztők, valamint a közönség hozzáállása a mobiljátékokkal szemben jócskán eltér. A vállalatnál rengetegen játszanak az apró készülékeken, emellett pedig sokan szívesen foglalkoznának kisebb projektekel. Nem nehéz kitalálni tehát, hogy mi a következő lépés.

Az irodában hatalmas népszerűségnek örvend a Niantic közismert játéka, a Pokémon GO, és a főépületük előtt álló hatalmas ork szobor is keresettebb, amióta PokéStoppá avanzsálódott. A World of Warcraft játékosai számára jelenleg sem idegen az apró szörnyek gyűjtögetése, hiszen az MMO Pet Battle-rendszere kis túlzással lemásolta a híres japán játékot. Hamarosan azonban még egy lépést teszünk efelé a világ felé, ugyanis a cikkből kiderül, hogy a Blizzard egyik csapata már gőzerővel dolgozik egy Pokémon GO-szerű mobilos AR-játékon, amely a jól ismert felfedezés mechanikáját egy jó adag egyjátékos tartalommal spékelné meg.

Túl sok részletet persze nem tudunk a projektről, így azt sem, hogy az alkalmazás épít-e majd a World of Warcraft Pet Battle-rendszerére. Ennek kihagyása jókora ziccer lenne, hiszen a játékosok már évek óta kérlelik annak mobilos kiterjesztését. Érthető persze az is, ha egy teljesen független, csupán a Warcraft névben megegyező játékot terveznek, hiszen ezzel jóval nagyobb közönséget érhetnek el.

5 komment - szólj hozzá!