Felfüggesztették a Riot operatív vezetőjét

  • Írta: szlav
  • 2018. december 14.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Reméljük, hogy senkinek nem kell magyaráznunk, hogy egymás nemi szerveinek kéretlen fogdosása nem jófej dolog, főleg nem munkahelyi környezetben. A Riot Games operatív vezetőjének márpedig valaki elmagyarázhatta volna.

Két hónapra felfüggesztették Scott Gelbet, a Riot Games operatív vezetőjét. Az úriember munkahelyi magatartása finoman szólva a fiúkollégiumok szintjét sem haladta meg, ez pedig joggal sértette a mellette dolgozókat. Először a Kotaku számolt be az esetről és a Riot munkahelyi körülményeiről. A cikkben leírtak szerint a stúdió nyíltan elárulta, hogy belső vizsgálatot folytatnak az ügyről. De mit is csinált pontosan a felfüggesztett menedzser? Nos, a kollégáinak elmondása szerint Gelb más férfiak nemi szerveit csapkodta, ruhán keresztül szexuális aktust imitált a munkatársain, néha pedig egész egyszerűen mások arcába szellentett.

Nem ez az első alkalom, hogy ilyen híreket hallunk a League of Legends fejlesztőitől. Alig néhány hónappal ezelőtt olvashattuk a Kotaku riportját arról, hogy valójában mennyire szexista is a Riot céges kultúrája. A vállalat természetesen igyekszik megvédeni a dolgozóit és ritka, hogy teljes névvel kerüljenek napvilágra az ehhez hasonló hírek, a cég vezérigazgatója, Nicolo Laurent azonban egy céges e-mailben elmagyarázta, hogy miért kezelik ilyen nyíltan Scott Gelb ügyét:

"Fontos számunkra, hogy megvédjük a nálunk dolgozók magánügyeit, így az efféle vizsgálatok során is figyelembe vesszük ezt. Ez azt jelenti, hogy nem fognak sem tőlem, sem a többi vezetőtől hallani az egyéni esetekről.

Ettől függetlenül most egy nagyon ritka kivétel mellett döntöttünk a COO, Scott Gelb esetében. Több olyan faktor is felmerült, ami miatt szükségesnek éreztük ezt a döntést. A vezetői tanács különleges gyűlése fontosnak tartja, hogy Scott ügye teljesen transzparens legyen mindenki számára. Scott az egyik legmagasabb pozíciót tölti be a vállalatunknál, s így fontos, hogy még inkább felelősségre vonható legyen. Emiatt a következmények is publikusak lesznek a Riotnál dolgozók számára."

A két hónapos fizetés nélküli szabadság valószínűleg nem fogja anyagilag tönkretenni a helytelenül viselkedő menedzsert, a nyíltan kezelt ügy azonban remélhetőleg komoly változásra bírja majd őt. A Riot mindenesetre bocsánatot kért az érintettektől, illetve megfogadták, hogy az elkövetkezendő hónapokban igyekeznek megreformálni az elfajult céges kultúrát.

13.
13.
Ooorky
#9: Ettől függetlenül sjw név alatt futtatják magukat, mára végleg lejáratva a fogalmat.
Mint ahogy a mai liberálisoknak is kommunista szólamokat hangoztatnak, másnak álcázva magukat.
9.
9.
SLi
#8: lol a social justice-nak semmit köze a cenzúrához és ezer nagyon pozitív dolog köszönhető neki, amire te gondolsz az a "regressive left", ami egy reakciós szélső balos irányzat, ami az identitáspolitikát a tolerancia és az elfogadás jelszavai mögé bujtatja pedig a lehető legtávolabb áll ezektől az értékektől
8.
8.
Ooorky
#6: ~5 éve, amikor az amerikai sjw-k politikai erővé váltak, akik cenzúrázni akarnak mindent.
7.
7.
Harkat
Eric Cartman, te vagy az? :D
6.
6.
Nothing
Valaki be tudná lőni nekem sacc/kb, hogy a videójáték- és fejlesztés világa mikor váltott egy érdekes, technikai és szórakoztató témáról erre az undormány celebposványra, ami már évek óta megy?
5.
5.
Back2U
#1: Vagy éppen teszteli a játékot állva, hátra megy és megbassza :D
1.
1.
Gamer1234
Azért meg van az a kép, amikor a programozó ül az asztalánál, dolgozik azután bejön a főnök, felguggol az aszalta és arconfingja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...