Újra 1 millió felett PC-n a PUBG

  • Írta: sirdani
  • 2018. december 23.
  • Hír
Link másolása
A PC-s PlayerUnknown’s Battlegrounds idei éve közel sem alakult zökkenőmentesen, ám a félresikerült marketingfogásokkal és több millió csalóval tarkított hullámvölgyei után most úgy néz ki, hogy ismét a csúcsra tör.

A héten írtunk róla, hogy a PUBG Mobile hivatalosan is elhagyta a 200 millió regisztrált játékost úgy, hogy ebbe még a kínai felhasználók adatait bele sem számolták. Noha a mobilos verzió kétségtelenül hatalmasat futott 2018-ban, a PC-s verzió helyzete közel sem volt ilyen rózsás. Legalábbis eddig.

A PC-s PUBG a 2018-as év elején mutatta meg igazán, hogy mire képes; a Steam adatai szerint volt, hogy egyidejűleg több mint 3,24 millió ember játszott a battle royale-játékkal. Ehhez képest jókora visszaesést könyvelhetett el a kiadó, mivel szeptemberre már az egymillió játékost sem volt képes elérni a játék, azóta pedig folyamatosan csökkent a létszám. A hét során azonban élesedett a PUBG negyedik, Vikendi néven érkező havas térképe, ami, úgy látszik, visszaterelte a játékot a siker irányába.

Több hónapnyi kihagyás után ugyanis először sikerült 1 millió játékost egyszerre a képernyők elé ültetnie a PUBG-nek számítógépeken, sőt, az impozáns számot még további 109 766 játékossal fejelte meg, és az eddigiek alapján ennek a javuló tendenciának még közel sem értünk a végéhez.

Nyilván ebbe a Steam Winter Sale akciója is jócskán belejátszik a maga PUBG leárazásával, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a játék fejlesztői tényleg folyamatosan csiszolgatják a játékot, legutóbb például az ejtőernyők működését dolgozták át teljes mértékben. Erről láthattok feljebb egy videót.

38.
38.
colors
Nekem is Erangel a kedvencem, meg most a havas. Rám meg a frász jön, ha kilőnek. Párom nem is játszik vele emiatt, mindig a frászt hozzák rá. XD
36.
36.
colors
Mesélek. Nekem is van laptopom, igaz i3 940m 8GB és nem úgy viselkedik, mint a pc. A régi laptopomon például a BF2 akadozott magas FPS mellett. Akkor az én gépemmel miért fut rezdülés mentesen, droppok nélkül? Mindenki sírt a BFV bétán is ugyan azzal a géppel ami nekem van, 40 FPS-ekről beszéltek. Nekem 60-ra fixálva írtam, hogy 58-ra nem ment le (1-2x biztos, de az jelentéktelen a mások tapasztalataihoz). Lehet eltér az illesztőprogram beállításunk, habár a legutóbbi telepítés óta nem nyúltam hozzá.
35.
35.
colors
PUBG: Akárhová elbújik, TPP-vel néz, kihajol és már ki is lőtt. Esélytelen. Nekem össze-vissza rángat a fegyver, másnak miért nem? Mire 1-2 golyót lövök Single-el addigra Auto-val kilő. Akárhová elbújok, meglátnak. Sok ott a csaló szerintem mindenhol. BF-be egyszer 80/2, legközelebb 19/32 és megint jól játszik a következőben. Akkor hányan csalnak úgy, hogy nem feltűnősködnek? Tele a net a csalás linkekkel, CSGO-hoz ott írták meg a szemem előtt videón.
34.
34.
br1Koo
#16: Előző szériás csúcs ROG laptopom van. Mesélj még.
33.
33.
colors
Nekem a BF mióta létezik, 0.8-nál nem megy fentebb a KD. Csinálok 2 meg 3-at is de van, hogy nagyon szarul megy. Amit nem értek, hogy más hogy képes ugyan azzal a fegyóval 2-3 golyóval kilőni. Én meg lövök és kikerülik a golyók hip-pel meg scope-al is. Ha közel van, alap hogy általában a másik lő ki hamarabb, ezt sem értem miért. A kedvencem, amikor elkezdem lőni hátulról, kapja a találatokat és van ideje megfordulni és kilőni megint csak 2-3 golyóval. Lehet az a baj, hogy egyszerre több játékkal játszok és vannak napok amikor mellőzöm az egészet, de ebbe nem hiszek. Néha nézek videókat youtube-on és mit látok? Egyesek mintha botok ellen játszanának. Én ilyet ritkán tapasztalok, hogy egyáltalán közzéjük futok vagy megkerülöm és hátba támadom őket úgy, hogy senki észre sem vesz. Bezzeg a coop címekben nem csalnának, hogy a nyavaja esne beléjük, még sokszor én játszok jól. :D
31.
31.
Lorthirash
#28: Nem árt ha van egy kis fogalmad a CQB-ről (arról hogyan kell épületben harcolni). Ez nem a könnyű játékok közé tartozik azért nincs sikerélményed egyből, nem egy casual fortnite vagy codról van szó.
30.
30.
Lorthirash
#26: Én is szoktam ilyet csinálni hogy random ráfordulok egy helyre a házban és már elkezdem lőni akkor is ha még meg se láttam, vagy hallottam.
29.
29.
Duken
Kijött Ps4re azt újra felkapták. Itt jelezném én is. Jobban élvezem mint a Blackout-ot!
28.
28.
colors
Egy próbát megér. Más nézni és más játszani. Engem csak az zavar, hogy mindig kilőnek. :/ De legalább nem az elején. :D Ami igazán zavar, hogy én nehezen lövök le másokat, mert valahogy nem áll kézre vagy nem is tudom.
26.
26.
colors
Egyik jó élményem, amikor ücsörögtem abban a kb 2x3 méteres kis apró házikóban. A messzeségből feltűnt egy autó, gondolt egyet és pont a kis ház felé kormányozott. Kiszállt, benyitott és egy lövéssel lelőtt. Loot nélkül ment tovább. Honnan gondolta, hogy ott vagyok? Amit még nem értek, hogy van egy fal kerítés, mögötte egy ablak a ház oldalán. Nem lógok ki, de mégis odaszalad, pont oda és bedob egy gránátot. Ja és ne feledkezzek meg arról, hogy fekszek egy padláson, amikor dobja fel a füst gránátot és lő is le. Most minden házba így megy be, hogy összegyűjt 100 füstgránátot és dobálja? Az meg kész vicc, hogy mögém lőnek futás közben és úgy halok meg.
24.
24.
Lorthirash
#23: Az elején még voltak de már ritkaság.
23.
23.
Lorthirash
#20: Én szerintem nem nagyon vannak csalók a játékban.
22.
22.
colors
20.
20.
colors
Elhiszem, kíváncsi lennék rá, de a környezetemben nincsenek ilyen pénzes emberek, hogy megnézzem valakinél. Nekem meg úgyis 60hz a max, ezért jó a 60 fps is. De tök mindegy milyen a monitor, ha egy játék bűzlik a csalóktól.
19.
19.
Lorthirash
#18: De igazából amikor az ember megtapasztalja milyen egy G-synces monitoron 120+ fps-el játszani hirtelen új értelmet nyer minden és a 60 fps már olyan érzetet vált ki az emberből mintha laggolna a játék.
18.
18.
Lorthirash
#15: 60 FPS egy kompetitív játékhoz nokedli.
17.
17.
Lorthirash
#15: Pedig egyértelműen vannak gondok új pályávali én G-synces monitort használok egy GTX 1080 Ti kártyám van többi mapon ilyen 120-165 fps van ezen meg lemegy ilyen 60-70 re is hirtelen 120-130-ról ami eléggé problémás.
16.
16.
colors
Plusz szerintem illik egy mai játékhoz az aktuális legújatt hardvereket is használni. Nem megy valami egy 10 éves gépen és már szar a játék meg vergődünk? Nem kedvencem a pubg, nem védem. Engem inkább a csalószerű tevékenységek zavarnak.
15.
15.
colors
Valamit nem jól csináltok, nekem 1080p ultrán megvan a 60 fps (vsync-ezek) és minden játékkal így vagyok. Sokan sírtak a BFV-nél is, hogy szaggat meg leesik az fps. Nekem vsync-el még 58-ra sem ment le 60-ról. Gép: 8400, 1060 6G, 16GB.
14.
14.
br1Koo
Tényleg szaggat még a map, de remélhetőleg hamarosan patchelik, mert az eddigi legjobb pálya.
13.
13.
Batman
Igazából én most a haverok miatt a Fortnite mellett vagyok és ezt a PUBG-t semmibe veszem. Nekem nem igazán karakteres az egész, valahogy nincs lelke és nagyon nagyon buta. Visztont én örülnék neki ha a Fortnite-nak lenne kihívója és pár hónapon belül összetudnának rakni valamit. Sokan mondják, hogy ez a játék realisztikusabb és komolyabb, de az Epic jobban megcsinálta. Hogy miért? Mert ők tudták, hogy egy olyan Battle Royale-t összerakni ami reális elég nehéz! Hoztak egy karakteres formulát amiben totál elnézzük azt, hogy nem olyan a fizika és csak úgy repülnek a játékosok ide-oda, nem mellesleg roppant stílusos. Ezzel szemben a PUBG-ben ezt a nulla fizikát már nehezen toleráljuk.
12.
12.
ollie92
Ez egy félkész indi szar. De legalább annyiért is adják.
9.
9.
Max3000
#5: Kindzsal rávilágított,én meg azért idebiggyesztek egy másik végletet.Bevásárlok mindenből csúcs kategóriásat és 1080p-ben ultrán minden faszán fog futni és elmondhatom,hogy nincs rossz optimalizáció.Hogy valaki alacsony minőségben tolja és élvezi,lelke rajta de ebből leszűrni az optimalizációt az nevetséges.
8.
8.
Firsttime
#5: A fél világ panaszkodik. De mind1...
6.
6.
GAMEROD
#5: Szarul fut, mert nincs meg a 266 fps b+
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...