God of War - jó néhány boss a vágóasztalon végezte

  • Írta: szlav
  • 2019. január 17.
  • Érdekesség
Link másolása
Kétségtelen, hogy a tavalyi év egyik legnagyszerűbb játéka lett a God of War, a rendező Cory Barlog elmondása szerint azonban a terveik ennél is jóval nagyszabásúbbak voltak.

A 2018-as God of War jócskán eltért elődjeitől, így talán nem is volt olyan feltűnő a korábban megszokott bossharcok hiánya. Persze akadtak a fő történetszál során kemény ellenfelek, valamint a mellékküldetések során megismert valkűrök is jól megizzaszthattak bennünket, többnyire azonban meg kellett elégednünk egy-egy nagyra nőtt trollal, vagy kőszörnyeteggel. A NoClip dokumentumfilmjében a játék rendezője, Cory Barlog elárult egyet, s mást a bossharcok sorsáról.

Barlog elárulta, hogy Kratos eredetileg jóval több egyedi főellenféllel futott volna össze, ez azonban egyszerűen nem fért volna bele a fejlesztés menetébe. Egy boss kivitelezése ugyanis nagyjából másfél évbe telt volna egy 30 fős csapat számára - ezt felskálázva könnyen beláthatjuk, hogy tényleg egy elég masszív kihívásról lenne szó. A Sony Santa Monica csapatán belül egyébként létezett egy kifejezetten ezzel foglalkozó team, de az ide tartozó fejlesztőknek más feladatokra is ügyelniük kellett.

Külön érdekesség, hogy a korábban már említett trollok eredetileg nem is főellenfélként funkcionáltak - ez talán meg is magyarázza, hogy miért találkoztunk ezekkel az egy kaptafára készült rusnyaságokkal újra és újra. A hatalmas szörnyeknél azonban felmerült egy probléma: hová kéne tenni az életerőt jelző csíkot, hogy azt mindvégig szem előtt tarthassuk? A csapat végül úgy döntött, hogy rájuk biggyesztik a bossoknak járó HP-csíkot, amely a teljes harc alatt látható a képernyőn. Az eredeti tervek szerint egyébként mindegyik troll saját névvel és történettel rendelkezett volna, ez az ötlet azonban szintén elveszett a végső vágás során.

6.
6.
PrimYaz00
#4: Ha jó játékot akarsz, nem pedig 1 ac, bf, cod tipusút, akkor inkább várjunk 4 évet :)
5.
5.
DarkLord
Abszolút a leggyengébb része a játéknak a bossok voltak... a végén majdnem megörültem, hogy a nagy óriást kell legyőzni erre csak ott kering a feje, mint gólyafos a levegőben. Na, majd tényleg a következőben jobb lesz.
4.
4.
Darksiders84
Semmi gond majd a következő részben amire reméljük nem kell majd 4 évet várni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...