KotOR 3 - a BioWare többször is el akarta készíteni

  • Írta: Shifty
  • 2019. január 19.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku szerkesztője, Jason Schreier egy Twitteren adott válaszában arról mesélt, hogy a BioWare állítólag több alkalommal is jelezte, szívesen elkészítené a Knights of the Old Republic régóta várt harmadik részét, de eddig nem jártak sikerrel.

Pár napja attól volt hangos az internet, hogy belső információk szerint az Electronic Arts végleg elkaszálta az egyik nagy Star Wars-projektet. Mint ismert, az először a Visceral Games bezárásához vezetett, majd az EA Vancouver sem boldogult vele, így a kiadó fejesei úgy döntöttek, hogy mivel túlzottan korai fázisban van a játék, a költségek pedig már így is elszabadultak, inkább nem készítik el az eredetileg lineáris, történet-vezérelt játékot, amely utólag egyébként egy online közösségi élménnyé nőtte ki magát.

Ennek apropóján merülhetett fel a kérdés a hírt megszellőztető Kotaku egyik szerkesztőjének a Twitter-oldalán, hogy mi is a helyzet a régóta pletykált következő Knights of the Old Republic-felvonással. Jason Schreier, a magazin munkatársa válaszában elmondta, hogy információi szerint a BioWare több alkalommal is jelezte a kiadónak, szeretné elkészíteni a harmadik részt, de erre eddig mindig nemleges válasz érkezett.

Schreier úgy tudja, hogy egyrészt az Electronic Arts a most kiesett Star Wars-játék mellett egyébként is dolgozik hasonló lineáris kalandokon, állítólag a Respawn-féle Star Wars Jedi: Fallen Order is ilyen lesz, másrészt korábban legalább három olyan történetközpontú kalandon is ügyködtek belsős stúdiók, amelyek valamilyen "csempész" karakter körül zajlottak volna, viszont ezek mindegyike ment a kukába. Ennek oka pedig, hogy a kiadó a büdzsé miatt biztonsági játékot játszik, vagyis igyekszik a rajongók igényeihez igazodni, a rajongók pedig még mindig csak fénykardozást és jediket szeretnének látni, az univerzum más érdekes szereplői nem igazán érdekli őket.

Tulajdonképpen ez az oka annak is, hogy a BioWare nem kapott engedélyt arra, hogy dolgozni kezdjen a KotOR harmadik epizódján, azoknak a száma, akik ugyanis régóta várják a folytatást, valószínűleg nem tesz ki akkora bázist, amiért anyagilag megéri dollártízmilliókat a fejlesztésbe ölni.

36.
36.
zoli12i
#34: Hetente jön egy nagyobb videó csokor, szóval a játékról már rengeteget tudunk. Érdekes módon sztoriról semmi videó, ami elégé gyanús.
A másik meg, hogy fingom nincs, hogy mikor volt utoljára jó sztorija egy EA játéknak, ami megint csak nem sejtett túl sok jót.
35.
35.
hedzsooo
#30: *Igaz, köszi a kijavítást
34.
34.
delphijos
#29: És az mind multi lövöldés ? De persze ha már az egész játék kijött videóban, akkor tényleg nincs sztori. Pedig állítólag van. De akkor biztos nincs. Csak konzolos egygomb nyomós fos. De ha ennyire szar, minek kell ennyi időt pazarolni rá ? ( pl. megnézni a 20 óra videót ? )
30.
30.
adamsfamily
#24: A K.O.T.O.R. 2-t nem is a Bioware csinálta,hanem az Obsidian.
A Mass Effect és a Dragon age az ő művük.A Dragon age 2 előtt kurvultak el ennyire,de valahol érthető,mert elég megnézni,hogy mit csináltak egy-két csapattal,aki nem úgy pattogott(Visceral,Black box,Maxis,Pandemic,stb.).
29.
29.
zoli12i
#26: Ember ! Csak a játékmenetről kijött vagy 20 órányi videó csak eddig.
28.
28.
#26: Én a magam részéről nyilván nem tudok több részletet, mint más, csak azt tudom nagyjából eldönteni, hogy amit látok, az mennyire villanyoz engem fel. Azt mondom, hogy olyan játék nincs, ami mindenkinek jó lenne. Egyszerre jó kis single playernek kidolgozott, megfelelő mélységű és hosszúságú (pl witcher 2) játék egy olyan multiplayer móddal, ami minden multisnak totál király (COD, Fortnite) és emellett persze abszolút lebilincselő sztorival rendelkezik (Deus Ex) és persze a nehézsége is ezen csoportok közül mindegyiknek jól skálázható, de a párbeszédrendszere meg olyan, mint a Divinity:Original Sin 2-nek.... Na ilyen játék nincs. És kár is azt képzelni, hogy lesz. Ami multi orientált játék, pl cod, battlefield, fortnite, ott sosem lesz jó single player kampány, mert nem arról szól. A Witcher 3-ban sosem lesz multiplayer és így tovább. Egy játék nem tud mindenben jó lenni, mert az annyi munka lenne, hogy abból inkább kettő különbözőt készítenek. Ez a játék sem lesz az első ilyen összvér, ami mindenkinek jó. De viszont ez az ezredik, ahol ezt állítják. És te ezt elhiszed? Vagy nem hiszed? Szerinted milyen lesz?

Ez az Anthem pl egy multis coop lövölde lesz. Nem fog single játékélményben és kidolgozásban sem egy Mass Effect 2-t, Deus Ex-et, vagy bármit sem letaszítani a trónjáról. Biztos lesz olyan, mint a Destiny 1-2, vagy a Division, esetleg Ghost Recon Wildlands. Egy ilyen farmolós, dailyzős, gyűjtögetős, DLC vevős multi lövölde item shoppal. Hogy hogyan mondhatom rá ezt? Hát úgy, hogy ilyen lesz.
Ezt ennyi infóból megmondom.
27.
27.
godach
#26: Pedig minden Anthem hír alatt ez van, általában ugyan azoktól :)
26.
26.
delphijos
#22: "De jó, és ki a tökömet érdeklik ezek az igénytelen semi-open world, üres, konzolosegygombnyomkodósvillogóképernyős multiplayer szarok?"

Engem ugyan egyáltalán nem érdekel az Anthem , de én sem tudom nagyom mire vélni ezeket a kirohanásokat, amikor alig tudtok részleteket. Azért ez nem egy röpködős Fortnite lövölde lesz. A multi se Battle Royal.... És honnan tudod milyen lesz a sztori ? Mint amikor egy 30 másodperces film trailer után azt mondja valaki hogy "UNALMAS FOS". What ? Nem érdekel, oké. Nem tetszik a látvány, stb... oké, de olyan aspektust ne ekézz már, amiről nem tudsz semmit.
25.
25.
atesz89
Új KOTOR is nagyon jó volna, de én egy Jedi Academynek örülnék frostbite enginenel. Vagy egy hozzá hasonló játéknak, ahol választhatsz milyen fénykardal nyomod, kettővel, eggyel, dupla pengéssel, esetleg olyannal mint ami Kylonak volt, meg hogy választhatsz az oldalak között a történet során hogy vagy sith v jedi lesz. De jó is lenne. Remélem a Respawn valami hasonlót csinál, bár ha jedit alakítunk benn akire vadásznak a 66-os parancs idején akkor nem hiszem h ott át lehetne állni a sithek oldalára.
24.
24.
hedzsooo
Ez a BioWare már régen nem az, mint annó a KotOR 1-2 idején...
23.
23.
hedzsooo
Jobb is, csak valami xar, de minimum vmi nagyon gyenge dolog jönne ki abból is, mint a legutóbbi DA, + ME játékukból... Persze megspékelve vmi multis + co-op módos marhasággal, mert az úgy is trendi, + milyen jó egy 1ébként sztori + 1játékos élmény központú cím esetében, + há ugye hátha EA ezzel is tud még 1 kis zsetont kaszálni...

EA-val előbb végre szakítsanak, + pár régebbi arcot igyekezzenek a csapatukba visszaszerezni, úgy talán lenne esély 1 jó folytatásra...
22.
22.
Nem tudom, szerintem már bezárhatnák a bioware-t is.Azok az emberek, akik anno azzá tették, ami volt, már réges-rég elmentek. És ezek után kalap fos játékokat bioware néven árulni. Ja, meg hogy elkezdték az új Dragon Age-t is már? De jó, amíg az EA nem szólt bele, addig világsikerről beszélhettünk, egy taktikai RPG-ben, ahol csak megállított idővel két percet agyaltál, hogy mi legyen a következő lépés a harcban. Mindehhez egy örök emlékezetes sztori, örök emlékezetes karakterekkel társult és nulla multiplayer. És most csinálják ezek a fickók Bioware néven az új részt? Meg ezt az Anthem-et is csinálják? De jó, és ki a tökömet érdeklik ezek az igénytelen semi-open world, üres, konzolosegygombnyomkodósvillogóképernyős multiplayer szarok? Más ingyen adja az ilyet nagy sikerrel, ezek meg?

És persze sosem felejtik el hozzá tenni, hogy egy igazi bioware sztori, meg sztori, meg karakterek, meg sztori és mindenki megtalálja majd a számítását meg sztori és még multi is van meg sztori is. Meg mindenkinek mindent lehet benne és mindenhogyan jó a játék.

Ez ugyan az az okosság, mintha elmennél egy autós oldalra és kiírnák az új 3 hengeres 1000 köbcentis ford fókuszhoz, hogy egy igazi ford, úgyhogy lehet vele indulni a Dakar-on, a forma 1-ben, 25 tonnás utánfutót lehet vele húzni, tömegközlekedésre alkalmas, mert 5 player elfér benne és még dísznek is jó, mert szép színe van, ráadásul még vegetáriánusok és muzulmánok is mehetnek vele, mert nincs benne disznóhús - egyszóval mindenre jó. Persze kaphatsz hozzá üléshuzatot meg felnit az item shop-ban, ami csak kozmetikai kiegészítő.

Na ugyan ez a butaság van a gaming marketingben is.
20.
20.
delphijos
#19: "nem azért pucolták ki az egészet mert meg volt kötve a kezük, hanem mert kellett a pénz"

Igen, és a pénzhez meg olyan sztorit akartak, amit nem kell beszuszakolni valahogy az eredeti kánonba.

"Másrészt, de befért volna egy új trilógia."

Nem is ezt mondtam, csak nem ez.
19.
19.
Batman
#18: Csak annyi, hogy nem azért pucolták ki az egészet mert meg volt kötve a kezük, hanem mert kellett a pénz.

Másrészt, de befért volna egy új trilógia. Kicsit ugrálni kellett volna a timelineon, nem egy elvarrt szálat folytatni. De muszáj volt a nagy öregeket bohóckodásra hívni, mert azzal lehet igazán a klasszikis trilógia rajongóit a moziba csábítani.
18.
18.
delphijos
#11: Áruld már el kérlek hogy amit írtam abban mi volt az a nagy optimizmus ? Pont azt mondom hogy nem azért van szigorúan megszabva mi kerülhet be mert annyira figyelnek a minőségre, ( persze a Lucasfilm-et ez nem zavarta szerinted, "minden" mehetett - bár megjegyzem ez is a Lucasfilm, csak a Disney a tulaj ) hanem mert az eredeti EU már annyi sztorit behozott, hogy nagyon meg lett volna kötve a kezük. Kapásból már új trilógia se fért volna bele....
17.
17.
bitbandita
#16: És még egy gondolat az előzőhöz: a Disneynél olyan rohadt kemény szabályozások vannak az új kánont illetően, hogy nem egy képregényt, vagy egy könyvet, hanem a mozifilmet cseszte szana-széjjel. Láttuk a Last Jedit, tényleg k.rva keményen vigyáznak a milliárd dolláros kánonjukra.
16.
16.
bitbandita
#8: Hogy a Lucasarts vagy a Lucasfilm minden "trágya" könyvre igent mondott, ez full hülyeség. Hogy kiadták, az egy dolog. Akkor lenne igazad, ha azokat beemelték volna a kánonba. Max az "expanded universe"-be kerültek be, ami ugye nem a hivatalos kánon része, a gyöngébbek pedig az EU-be sem kerülhettek bele (Jedi kristály és társai). Az EU-be olyan kiváló könyvek voltak, mint a Thrawn triológia, Zsivány osztag, Hasn Solo történetek, stb.
15.
15.
Aanash
Itt vannak az olyan játékok mint a Division, Destiny, Anthem.
Na egy Star Wars cím ami hasonló felépítésű mint azok. Persze normálisabb kivitelben, aza nem grindfest az egész.
Kb végtelen lehetőségek tárháza.
Ha ez nem érné meg hosszú távon nekik...hááát..
11.
11.
Batman
#10: Milyen optimista vagy :D Azért kellett újraindítani, hogy legyen miről írni, képregényt és könyvet kiadni és, hogy az a pénz immáron az ő tárcájukba menjen.
10.
10.
delphijos
#8: "Csak azt nem veszik figyelembe az okosok, hogy a Lucasfilm minden trágya könyvre, meg történetre áment mondott, míg a Disneynél rohadt kemény szabályozások vannak az új kánont illetően."

Szerintem azért nem elsősorban minőségi okai vannak, csak Lucas már nem akart több filmet, úgyhogy nem "zavarta" , a Disney meg fél hogy valami külső sztori "megkösse" a kezüket. Ezért kellett a kánon-t is újraindtania, hogy szabad keze legyen.
8.
8.
Batman
De most komolyan, érdekel bárkit is egy csempész karakter? A 2002-tes Jedi Outcastot is csak azért ostorozták, mert az első négy pályán nem volt kard. Meg lehet nézni a TOR-ban, hogy hányan visznek CSAK csempész karaktert... Ugyanis ott az EA-nek a The Old Republic, jól látják a számokat. Elég kemény SW fan vagyok, ismerem az EU-t és az új kánont keresztül-kasul, de egy olyan játék ahol nincs fénykard, az engem egyáltalán nem hoz lázba. A Star Warshoz, hozzátartozik a fénykard, mint pizzához a tészta, volt egy Rogue One filmünk, amibe ha nem lett volna Vader, akkor most mindenki szarnak tartaná.

Egyébként imádom azt a képet amit osztogatnak az emberek, hogy az EA alatt hány SW játék készült és mennyi a Lucasarts alatt. Csak azt nem veszik figyelembe az okosok, hogy a Lucasfilm minden trágya könyvre, meg történetre áment mondott, míg a Disneynél rohadt kemény szabályozások vannak az új kánont illetően. Szóval mielőtt megint itt szidnátok az EA-t, jobb ha elgondolkodtok picit.
6.
6.
Huf93
Hogy ezt a multi haterkedést mindenhova betudjátok nyögni hihetetlen már
Főleg az anthemmel kapcsolatba mikor még pvp se lesz benne vagy legalábbis nincs róla hír mit zavar hogy más akinek vannak haverjai akikkel tudja tolni azokkal szeretné nem egyedül.
1.
1.
Max3000
" Azoknak a száma, akik ugyanis régóta várják a folytatást, valószínűleg nem tesz ki akkora bázist, amiért anyagilag megéri dollártízmilliókat a fejlesztésbe ölni."


Világra való hülyeség.Egy új ip-t meg senki nem vár,mégis sikeres tud lenni,ha megfelelő a minőség és a marketing.Biztos van benne kockázat..Miben nincs...De jobban profitál az évenkénti "filléres" copypaste félkész játék 60 dodoért....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...