Stellaris - megvan a konzolos verzió dátuma

  • Írta: szlav
  • 2019. január 22.
  • Megjelenés
Link másolása
Nincs egyszerű dolga annak, akik egy 4X-játékot akar konzolra ültetni, nem véletlen, hogy a PC-n meghonosult műfaj egyetlen tagja sem jelent meg a jelenlegi konzolgeneráció gépein. Februártól más lesz a helyzet.

Egérrel és billentyűzettel a veterán stratégák könnyen megbírkóznak egy olyan nagy volumenű stratégiai játékkal is, mint a Stellaris, de a hagyományos kontrollereket használó konzolokon már sokkal bajosabb a dolog. Nagy fába vágta tehát a fejszéjét a Paradox, amikor előrukkoltak a Stellaris: Console Edition ötletével.

A legnagyobb kihívást az egységek mikromenedzselése és a kamera mozgatása jelentette - főleg ha mindezt egyidejűleg próbáljuk kivitelezni. A fejlesztők ezt a "kurzorhoz" tapadó fix kameraállással oldották meg, amelyet a bal analóg karral irányíthatunk majd.

A menük navigálása a második legproblémásabb pont, ehhez a Paradox csapata szinte teljesen újraépítette a felhasználói felületet. A gombkiosztást az alul látható ábra szerint oldották meg - érdemes megjegyezni, hogy a PS4 kontrollerét használók azzal az apró előnnyel indulhatnak, hogy a DualShock 4 touchpad-felületével szintén lapozhatunk a menü oldalai közt.

A megjelenésre pedig nem kell túl sokat várnunk: jövő hónap végén, egész pontosan február 26-án érkezik a Stellaris: Console Edition PS4-re és Xbox One-ra.

4.
4.
Mufika
#3: Valóban szar volt, de mostmár elég pofás szerintem, kiváncsi vagyok hogy fogják fogadni konzolon, a multija most épp elég balanced.
3.
3.
Ooorky
Pont a legsz**abbat kell portolni...
1.
1.
Matt94
Akkor miért nem Eropa universalis?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...