A Netflix TV-sorozatot készít a Resident Evilből

  • Írta: zoenn
  • 2019. január 25.
  • Cooltúra
Link másolása
Ma jelent meg a Resident Evil 2 remake-je, és a hype a tetőfokára hágott - ennek eredménye egy élőszereplős előzetes. Emellett lapértesülések szerint a Netflix élőszereplős TV-sorozatot forgat a frencsájz alapján.

A Deadline értesülései szerint a Netflix újra videojátékból készítene élőszereplős sorozatot. A legújabb kiszemelt a Resident Evil, bár hivatalos bejelentés még nem érkezett, ahogy a premier dátuma sem ismert.

A cikk szerint ugyanaz a stúdió, a Constantin Film állna a széria mögött, mint amelyik a mozifilmeket gyártotta. A showrunnert sem választották ki, azaz még eléggé a tervezés fázisában van a projekt. A sorozat nem szimpla adaptáció lenne, sokkal inkább a Resident Evil univerzumának kiterjesztésére szolgál, azaz a játékokhoz csak lazán kapcsolódna. Még az is lehet, hogy teljesen új szereplőkre és helyszínekre koncentrál majd. A rajongóknak azonban így is kedvezni fognak elrejtett utalásokkal és easter eggekkel.

Eközben a Resident Evil 2 remake-jének premierjére egy élőszereplős előzetessel rukkolt elő a Capcom, így tisztelegve George A. Romero előtt, aki az 1998-as eredeti játékhoz készített hasonló TV-reklámot.

19.
19.
Huf93
#17: Persze én se azt mondom hogy csak jókat csináltak mindenki hibázik néha
Talán csak az HBO az ahol tartják a szintet de ugy nem is nehez ha van 5 saját gyártásu sorozatod kb
18.
18.
#17: Ez minden studional igy van, sot szerintem mindenhol tobb a gagyi es ritkabb a jo film.
17.
17.
Ooorky
Netflix eléggé hit or miss, van rengeteg jó cuccuk, de rengeteg gagyi is.
16.
16.
x360player
Ha már a Netflix-nél tartunk, a " The Haunting of the Hill House" minden csak nem low budget színvonal.
12.
12.
SLi
a filmet is rebootolják egyébként
10.
10.
Huf93
#9: Mindhunter star trek stranger things és még lehetne sorolni :D
9.
9.
Yanez
#7: Adom! Daredevil és Punisher brutál jó!
8.
8.
Mortis
szerintem a következő netflix sorozat az óvodás játszótéri kalandjaimról szól majd. remélem megkapom majd utána a jogdíjamat, kedves Netflix!
5.
5.
Sid3481
#1: Annál lejjebb már remélhetőleg nem lehet süllyedni, úgy hogy csak jobb lehet!
4.
4.
Huf93
#2: Plusz a witchert most forgatják
2.
2.
Anti4730
Azt irja, hogy a netflix ujra videojatekbol keszitene sorozatot. Melyik volt az a sorozat?
1.
1.
guba800
Csak ne basszák el mint a kaptárt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...