Anthem - elindult a VIP-demó, tele vannak szerverek

  • Írta: szlav
  • 2019. január 25.
  • Hír
Link másolása
Az alfabemutatókat leszámítva a közönség most próbálhatja ki először az BioWare nyílt világú online akciójátékát. A játékosok érdeklődését azonban alábecsülték: pillanatok alatt csordultig teltek a szerverek, így jelenleg belépni sem lehet.

Korábban már beszámoltunk az Anthem megjelenését megelőző kétkörös demóról, melynek zárt körű változatát a mai naptól érhetik el az előrendelők és az Origin Access-tagok. Az EA és a BioWare nem fukarkodtak a játék marketingkampányával, de úgy tűnik, arra mégsem számítottak, hogy mekkora érdeklődés lesz a látványos akció-RPG iránt. A demó első körére szánt szerverek ugyanis egyik pillanatról a másikra beteltek, így okkal bosszankodhatnak azok, akik idejekorán tették le a pénzüket a játékra annak érdekében, hogy minél hamarabb Javelin-páncélt ölthessenek.

A játék közösségi menedzsere egyébként Twitteren jelezte, hogy tudnak a problémáról és gőzerővel dolgoznak a megoldáson. Az európai esti csúcsidő persze nem fog sokat segíteni a helyzeten, de ha minden jól megy, akkor előbb-utóbb mindenki befér majd. Reméljük, hogy február 1-jén nem lesz ilyen probléma, amikor is tényleg megnyílnak a gátak - ekkor kap ugyanis mindenki ingyenes hozzáférést a demóváltozathoz.

A végleges megjelenés sincs már nagyon messze, az Anthem ugyanis február 22-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

30.
30.
Ooorky
#29: Bethesda legalább arra odafigyelt F76-nál, hogy a nagy youtuber-eknek jól fusson a játék :D

https://www.youtube.com/watch?v=n3lM_ODmZD0
29.
29.
shooter1234
Én nem tudom ez hosszú távon mennyi időre köt le egy embert, de én 3 óra játékidő alatt végignyomtam egy 15 perces küldetést, meg freeplayben játszottam 5 percet, mire kivágott ismét a játék. Meg volt még egy 10 perces élményem, amikor úgy laggolt, hogy teleportált mindenki a mapon, még az ellenség is. Ennyi nekem elég volt a ViP Demo -ból.
28.
28.
#25: Most gondolj bele, hogy kb 10-15 év gamer oldalon való olvasgatás után már mennyire nagy felüdülés ugyan ezt a kommentet millió huszadszorra elolvasni, mint amit most írtál. Ugyan abban a közösségi térben vannak azok, akik szeretik a játékot és azok is, akik nem és a napi híradagra ugyan úgy mindenki reagálhat. Ez ennyi. És most akkor gondolkozzunk el azon, hogy ez a te kommented a játékról szól-e, vagy nem.

Amúgy no offense. Csak érted.
25.
25.
Tibi80
Itt nem is konkrétan a játék a fő têma..ha van egy játék ami nekem nem tetszik, akkor vajon miért kell minden áldott vele kapcsolatos hírre reagálni?? Miért??? Elmondja az ember a saját szemszögéből a véleményét..na de felmászni a 26-ik hírtopicba is ugyanazon játék kapcsán, hogy aztàn trollkodjon...bizony isten sanyarú egy élete lehet ennek a fêljegyelműnek...itt éli ki magát, mert a való világban nyilván egy orbitális nagy szerencsétlenség, akit nem tolerál senki, mert képtelenség elviselni az idiótaságait.. :)
24.
24.
Gumiember
#23: Persze mert nincs optimalizálva! Nem lehet csodát várni egy nem végleges változattól amit le is nyilatkoztak hogy sok változás lesz a teljes kiadásban! Akinem nem tetszik úgy if feleslegesen szarozik meg teper a véleménye szart sem ér! Úgy is sikeres lesz! Nálam nem lesz visszamondva az előrendelés az tuti!
23.
23.
Gumiember
Nem értem ezt a rinyálást egy szinte béta demórol! Így fut szarul úgy fut szarul így bugos úgy bugos! Tegnap déltől éjjel fél ktőig toltuk 3an csapatban! Ok vannak betöltése nehézségek meg eltűnő creepek meg későn betöltő textúrák! Aláírom az FPS 4k-pron kb 15! De 1080p szépen simán megy mert megy!
14.
14.
Azért kicsit több a gond itt, mint hogy "nem lehet belépni". Expedition indításánál a töltés kb 95%-on megakad, újraindításnál is csak reménykedni lehet hogy bejutsz. A több órás próbálkozásnak köszönhetően azért sikerült, de a mi tapasztalataink szerint a szerverek egy lobbyban egyszerre max 2 embert bírnak el, azon felül a lag elképesztő méreteket ölt, teljesen ellehetetlenítve a játékot. Ennek tetejébe az egész menürendszer is az online kapcsolathoz van kötve, ergó ha van lag, kilépni sem egyszerű feladat. Mondjuk ezt tudja orvosolni az, hogy alkalmanként bármi ok vagy figyelmeztetés nélkül kivág a játék. A csapatban természetesen az a haverom, aki küldte nekünk a VIP kódokat volt az egyetlen, aki nem tudta a sajátját aktiválni, mert valami félrement az EA-nél félúton.

Egyébként konzolon (Pro-n legalábbis) még csúnyácska is sajnos, tele van nyomva szép csili-vili effektekkel, aminek többek között a textúrák a karaktermodellek és a LoD látják kárát. A Fort Tarsis ránézésre átlag 20 FPS-sel fut, de küldetésen is hajlamos belassulni akció közben. Nem értem az EA-t, tudtommal ez alatt is Frostbite döcög, de amíg a Battlefield/Battlefront játékaikban konzolos mércével nézve elképesztő mennyiségű testreszabhatósági lehetőséget nyújtanak a játékosnak, mind az irányítást, mind a grafikát, UI-t illetően, itt még egy motion blur slidert sem sikerült betenni. A játék fent említett teljesítményével a hub pedig elég hányinger kategória tud lenni így, akárhányszor megmozdul az ember. (Teljesen kikapcsolni nem szeretem.) Én nem hiszem hogy lehetetlen lenne ezeket implementálni.

Továbbá baromi sokszor (és sokat) tölt a játék, a küldik teljesen fel vannak szeletelve. Mondjuk ez csak elsőre lesz zavaró, és szerencsére át is lehet nyomni őket, de fölöslegesen sokat és magától értetődő dolgokat is meg akarnak tanítani a játékosnak. (Menu Tutorial, Map Tutorial, Social Tutorial - komolyan?)

És ez mind azért szomorú, mert a gunplay tényleg nagyon szórakoztató lett, a hangeffektek kurvajók, érezni a fegyverek erejét, a világ (távolról) gyönyörű, a Shaper architektúra is jól néz ki, az animációkkal sincs semmi gond, plusz egyelőre még a sztori is érdekesebb annál, mint amire számítottam. Ergó úgy néz ki, hogy a pillanatnyi technikai katasztrófa alatt egy élvezetes játék bújik meg, de így jelenlegi formájában ez egy vicc. Az lenne a minimum hogy kijavítják, és meghosszabbítják még egy pár nappal.

A Dreams, aminek szintén nemrég indult a bétája, illetve a napokban osztottak egy újabb adag kulcsot ki, egy álom ehhez képest. (Pun intended.)
13.
13.
Aanash
Nekem továbbra sem akar tetszeni ez a sok tüzijáték.
Ezen felül maga a sok grindelés.

De az ötlet nem rossz, változnak az igények, manapság a látvány a lényeg a játékok és a filmek nagy részénél, ez van ezt kell szeretni vagy keresni mást.
12.
12.
Hab
#11: Én vártam ezt a játékot, de egy óránál tovább nem kötött le. Nem tetszik, hogy mission után rögtön visszadob a városba, hogy az cuccaimhoz nem férek hozzá mindig. Városi részek elég gyengének tűnnek. Persze lehet velem van a baj.
5.
5.
Batman
Na de hol vannak a károgók? Talán mindenki játszik vele és tetszik az embereknek? Kellemesen felcsigáztak, kapott is a Destiny 2 egy deletét.
2.
2.
Batman
A demó tetszetős, teljes mértékben Destiny, ám szerintem jól áll neki! Jó lesz ez.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...