Érdekes statisztikák a Resident Evil 2-ről

  • Írta: zoenn
  • 2019. január 30.
  • Hír
Link másolása
Manapság a csapból is a Resident Evil 2 folyik, a Capcom pedig tovább dagasztja a hype-ot, hiszen megosztott pár érdekességet a játékosok szokásairól. Tudtátok, hogy a többség elsőre Leont választotta?

Pont a napokban említettük, hogy a Resident Evil 2 remake-jéből már hárommillió kópiát szórtak szét a boltoknak, de a játékosok szokásairól még nem hallottunk konkrétumokat. Szerencsére a Capcom a segítségünkre sietett néhány érdekes adattal.

Eszerint a játékosok 79 százaléka Leon S. Kennedyt választotta az első végigjátszáskor, míg 21 százalékuk Claire Redfieldet, összesen pedig 1,985 millióan játszottak Leonnal és 1,05 millióan a leányzóval. Ebből 584 ezren be is fejezték a játékot Leonnal, míg 336 ezren Claire-rel. Ezalatt az idő alatt 132 millió zombit öltek meg, amely a kiadó szerint több mint kétszerese az Egyesült Királyság lakóinak, de még Japán populációjánál is nagyobb.

A pisztolyt 861 milliószor használták a kaland során - ebből is látszik, hogy a fertőzöttek jól bírják az ólmot (vagy a játékos céloz rosszul). Mivel az eszköztárunk kapacitása véges, sok cuccot eldobtak a felhasználók. Egészen pontosan 17 millió tárgyra nem volt szükség - ennek 33 százalékát gránátok és kések tették ki, de a gyógynövények 26 százalékot jelentenek. Nem vagyunk elég óvatosak?

Az egyik fifikás boss, Tyrant 7,6 millió kilométeren át üldözte a játékosokat, és az is szép eredmény, hogy több mint 53 évet töltöttünk rejtvények megoldásával.

Te is lecsekkolhatod a statisztikádat, ha az alábbi oldalon linkeled a Steam-fiókodat.

13.
13.
GAMEROD
#12: Clare-nek már van gépfegyvere meg nehézfegyverei. Ha pedig original-ra állítoma zenét, akkor a zenék és a hangok is ugyanazok lesznek mint az eredetiben, erre is rájöttem.
12.
12.
patka21991
#11: A matilda a fejlesztések után majdnem az.
Claire-t nem tudom, hogy kap e, vele most kezdek játszani.
---------
Én egyszer discardoltam valamit, asszem pont egy gránátot.

A kedvenc fegyverem a shotgun volt. Nem használtam mindig, de az ajtókon azzal a kézben szerettem bemenni az ismeretlen területeken.

Egyébként a játék, a felétől (csatornától) nem volt nehéz közepes szinten. Innen mindig volt lőszerem, valamint a Tyrant sem idegesített annyiszor.
11.
11.
GAMEROD
Érdekes hogy gépfegyvereket nem láttam a játékban, vagy már nem divat?
10.
10.
RebornSoul
"Mivel az eszköztárunk kapacitása véges, sok cuccot eldobtak a felhasználók." Ezt amúgy én sose játszottam meg, inkább visszamentem kipakolni a tárgyakat, hogy az többinek legyen hely. Luxus egy ilyen survival horror játékban HP itemeket meg gránátokat kidobálni. :D
9.
9.
RebornSoul
Én tegnap fejeztem be PC-n Claire kampányát is (elsőnek Leonét toltam). Összességében nagyon meg vagyok elégedve a játékkal, számomra a második kedvenc a szérián belül. Az első egyébként a hetedik rész, mert számomra az áll legközelebb a Resident Evil eredeti szellemiségéhez és minden tökéletesen el volt találva benne. A harmadik kedvenc pedig az első remake-je.
8.
8.
Rakottkrumpli
#4: Ez valószínűleg mind benne van az eulában, amit nyilván elolvasol, mielőtt elfogadod... :D Az nem az ő hibájuk, hogy az emberek mindenbe beleegyeznek anélkül, hogy bármit elolvasnának. Nagyon sokszor néznek rám csúnyán hivatalos helyeken is, mikor nekiállok elolvasni a dolgokat, mielőtt aláírnám. Nyilván nincsenek hozzászokva, ami elég szomorú...
7.
7.
Mortician
#4: Igen, tájékoztatták a játékosokat. Eldönthetted, hogy megosztod-e vagy sem ezeket az adatokat.
4.
4.
cobrausa24
Na most kérdem én, hogy ezekről a játékosokat tájékoztatták? Nem hiszem, vagy legalábbis nem tudom, hogy ki lett-e írva a játék során, hogy: figyelj, ilyen és olyan adatokat fogunk gyűjteni, köztük a karakteredet, az eltöltött idődet, milyen tárgyakat vettél fel, használtál, tehát konkrétan az egész játékbeli "életedet" megfigyeljük, amit eltöltsz benne, elemezzük és adatokat gyűjtünk minderről.
Mert csak úgy tudnak erről statisztikát készíteni, ha ezeket az adatokat begyűjtik, mondhatni automatikusan, folyamatosan a játék során. Így van?
Még ki tudja mennyi minden van, amit begyűjtenek, nem csak ők, mások is, hogy nem adjuk a beleegyezésünket és tudtunkon kívül (akár személyes) információk is kikerülnek a saját zsebükre.

Értem, hogy ez érdekesség a játék szempontjából és lehet, hogy a benne lévő licenc ezt tartalmazza, de nem tudom, nincs meg a játék, de az érdekességen kívül azért gondolom érzitek az averziómat.
3.
3.
guba800
Elkezdtem hardon,volt olyan zombi amelyik csak húsz fejlövés után pusztult meg.érdemesebb a lábukat kilőni.
2.
2.
guba800
Elkezdtem hardon,volt olyan zombi amelyik csak húsz fejlövés után pusztult meg.érdemesebb a lábukat kilőni.
1.
1.
redsovi
Rosszul céloz mi? Van amikor 2 találat után beadja a fejdurranást, valamikor meg kell bele 15 golyó :|
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...