HWSW: Zsugorodó PC-piacra készül a Gigabyte

  • Írta: Shifty
  • 2019. február 5.
  • Hardver
Link másolása
Nagyon úgy néz ki, hogy már a nagyobb hardvergyártók is arra készülnek, szűkebb időszak következik a PC-s piacon. Ezért az idei évre várt csökkenés miatt az alkalmazottainak 10 százalékét bocsáthatja el a Gigabyte.

Szűkös évre készül az elsősorban a PC-piacból élő Gigabyte - derül ki a DigiTimes cikkéből. A tajvani gyártó mind az alaplapok, mind pedig a videokártyák piacán számottevő csökkenéssel számol. Erre reagálva már a közeljövőben jelentősen, akár 10 százalékkal csökkenhet a vállalat alkalmazottainak létszáma. Ezzel egy időben a marketingkiadásait is megvágja a cég, amely a forrás szerint nem egyedüli elszenvedője lesz a zsugorodásnak. A DigiTimes értesülései szerint már a másik két nagy piaci szerelő, az Asus és az MSI is szorosabbra vonta a kiadások gyeplőjét, minimalizálva a veszteség kockázatát.

A forrás szerint az elbocsátások elsősorban a Gigabyte alaplapos részlegét érinthetik, melynek forgalma tovább zuhanhat az idei évben. Ennek mértékét jól szemlélteti, hogy ameddig a piac második legnagyobb szereplőjének számító cég 2016-ban nagyjából 16 millió darab alaplapot szállított le, addig az idei évre mindössze körülbelül 10 milliós értékesítést remél a vezetőség, amely három év alatt 38 százalékos csökkenést jelentene. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a leszállított mennyiség: 2017-ben 12,6 millió, tavaly pedig már csak 11,45 millió alaplap kelt el.

Ha érdekelnek a további részletek, látogass el a HWSW oldalára, és olvasd el a teljes cikket!

29.
29.
Extol
Gigabyte a teljes gépezetem, tíz éves, évente ízekre kell szedni hogy kiganézzam, mert jó ideig még nem fogok fejleszteni, nincs rá keret. Szerencsére stabil cucc. Míg nyugaton fél havi fizetésből kijön egy tisztességes pc, idehaza legalább 3 hónapig kell cidázni (átlagkeresetből) és ha az ember eljut oda hogy megvan az összeg, jobbnak látja inkább játékgépnél fontosabb dolgokra költeni, mert kéne a kocsira új gumigarnitúra, hogy azért télen se dögöljön meg egy balesetben vagy kerítést megjavítani, pl én új szemüveget vettem most. Amíg a V4-ek között is sereghajtók vagyunk ne csodálkozzunk hogy drága az élet, úgy érzem még messze a mélypont.
24.
24.
GAMEROD
Ilyen árak mellett nem is csoda. Lehet hogy olyan gépet se tudnék összerakni ugyanabból az összegből mint évekkel ezelőtt. Majd döntsék el a gyártók hogy a pénzesebb kisebbségnek akarnak gyártani, vagy az átlag többségnek.
19.
19.
north
#15: Igen, az kirobbanó sikerű táp volt xD
16.
16.
princeps27
#7: Teljesen igazad van, full hdben már minden elmegy régebbi gépeken is, efelé gépet fejleszteni meg olyan drága, amit kevesen engedhetnek meg maguknak. Pluszban meg kell nézni mik manapság a legnépszerűbb játékok... fortnite, mobák, CS, egyik se egy gépizzasztó valami.
15.
15.
delphijos
A régi szép időkben amikor valakinek az occsó' "Vargáné" tápja vitt mindent, és kompletten cserélni kellett. Az volt az aranykor :D
11.
11.
Lorthirash
#8: A nagy Háznak megvan az az előnye hogy nagyon jól szerelhető van mindenre hely, van benne tuning potenciál, és halkabb is általában.

Persze értem én hogy jobbnak tűnik a nagyjából konzol méretű pc,de ha nem hordozza az ember sokat akkor én nem sok értelmét látom.
9.
9.
shooter1234
Nocsak, a csökkenő kereslet ismét egy jó indok az áremelés mellett. /s
8.
8.
Ooorky
#6: Én is egy tisztességesebb video chip-pel szerelt mikropc-n gondolkozok következőnek, semmi értelme a nagy doboznak manapság.
7.
7.
Stranger
Unalmas lett a PC-s piac. Itt van egy évtizedes I7 proci összehasonlítva mai társával.
https://www.youtube.com/watch?v=ZEaV_MjMk3E

Minek fejleszteni? 8GB RAM is kényelmesen megvásárolható már nagyon régóta. Esetleg 16GB-ra érdemes beduplázni, de nem létszükséglet. GPU-k is egyre tovább bírják.
Szóval mit akar egy Gigabyte? Minek vegyek alaplapot? Nincsenek új foglalatok, szabványok. Egyébként is a prociba vannak már integrálva a fontos vezérlők, semmi jelentősége a lapnak. Max tuningra.

Már LED-es mindenségekre költenek a PC-sek mert nincs mást venni.

Sztem aki itt is hőbörögni akar, hogy milyen drága RAM, proci az tényleg rossz helyen van. Használható proci 70-80 ezer? Második generációs i5-el már jó vagy. Egy 16 ezres 200GE is tök jól befogható játékra, akkor miről beszélünk?

A játékok grafikai fejlődése nulla, most jött az RT de ahogy Flash mondta, eléggé semmilyen. Nincs miért hardvert venni, az a csoda hogy még létezik ennyi cég alaplapokra, videokártyákra (mint partnercégek)...
6.
6.
delphijos
Szintén az árak miatt akinek nem feltétlen kell asztali gép, az meg lehet nem is vesz. Ennyi pénzért még ha a telefon / tablet nem is praktikus neki, max. vesz egy olcsóbb laptopot. De van akinek az sem feltétlen kell.
5.
5.
Juha
Az árakat állítólag a bányászok tolták fel, hülyék lettek volna nem emelni.
A fejlődés valóban megtorpant kissé, de (játékoldalon maradjunk a játékoknál) mondjuk very high-end gamer-pc-re úgysem fejleszt szinte senki, mert konzolon is el kellene döcögni, vagy csak kis réteget érne el vele, az a plusz munka nem biztos, hogy megtérülne. Ezért "tömegcikket" készítenek, a pár prémiumpistin kívül meg mindenki csak apránként fejlesztget, ha szükségesnek érzi=a hardvergyártók sem fogják egyből ellőni a legnagyobb húzásokat, majd ha lesz rá igény. Ez egy ilyen játszma, amint valaki bevállalós lesz, és ki is lehet használni a terméke előnyeit, majd jönnek is sorban a többiek.
4.
4.
ollie92
Tovább csökkenhetne és akikor talán nem húzzák le az embereket.Proci, RAM, VGA mind kúrva drága lett. Manapság egy jó PC már luxus.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...