Assassin’s Creed III Remastered - március végén

  • Írta: Shifty
  • 2019. február 7.
  • Megjelenés
Link másolása
A Ubisoft hivatalosan is megerősítette, hogy március végén mutatkozik be a korábban beígért Assassin’s Creed III Remastered, ami a korábbi pletykákkal ellentétben egyelőre biztosan nem jelenik meg Nintendo Switchre.

A Ubisoft megerősítette, hogy március 29-től különálló változatban is megvásárolható lesz az eredetileg az Assassin's Creed: Odyssey szezonbérleteseinek kínált Assassin’s Creed III Remastered. A csomag tartalmazni fogja a harmadik felvonást, annak korábban megjelent összes letölthető bővítményét (Benedict Arnold and Hidden Secrets, The Tyranny of King Washington), illetve az Assassin’s Creed III: Liberation mellékszál felújított kiadását is.

Mindkét játék támogatja majd a 4K-s felbontást, illetve a HDR-t, továbbá felturbózott textúrákat, új karaktermodelleket és sok más egyéb grafikai finomhangolást is kap mindkét cím, miközben a játékmeneten is eszközölt némi ergonómiát a kiadó.

Az Assassin’s Creed III Remastered kizárólag PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelenik meg, így a korábbi szóbeszédek, miszerint Nintendo Switchre is átköltözhet a játék, egyelőre nem bizonyultak igaznak.

11.
11.
latis666
De ti már végignyomtátok évekkel ezelőtt. De akinek még nincs meg annak egy ilyen felujitott verzió pont szuper.
9.
9.
patka21991
#8: Ezért írtam remakeket és nem remastert ;)

A sztorija szerintem nagyon jó volt, az vitte el a hátán az egész unalmas játékot.
8.
8.
crytek
#6: AC1 remake kellene a halálnak az a legszarabb legunalmasabb rész mindeközül
7.
7.
DarkLord
Rakontantizé elég béna karakter volt szerintem az AC történetében. Vagy lehet csak nekem nem tetszett, főleg Ezio után, de így visszanézve mostani szemmel is szerintem az egyik legrosszabb karakter volt. Ezután az AC4 egy über brutál jó játék volt a 3-hoz képest :D Ami ugye magában tényleg jó játék is, de nem, mint AC...
6.
6.
patka21991
Ha lenne beleszólásom, akkor hoznék egy törvényt, amennyiben nem tartalmaz a 12 évnél fiatalabb játék remaster verziója +20% exkluzív tartalmat a korábban kiadotthoz képest, akkor egy minimális összeg fizetéséért (mondjuk 3$), frissítheted a játékod a remaster verzióra. Ezt persze csak akkor, ha pl a ps storeban vetted ps3ra digitálisan és ps4gyen szeretnéd letölteni és ugyan az az accountod, mint régen (ugyan ez a szisztéma igaz a xbox storera, ubisoft storera pc-n). A frissítés akkor nem illetne meg, ha ingyen kaptad a játékot anno (ps plus, gold, egyéb).
Szerintem kevesebb remaster születne pár éves játékokból.

Amúgy én imádom az AC3-mat. Majd be is szerzem ezt a remastert, de szigorúan használtan, vagy ha meg lesz az odyssey, akkor annak az akcios season passával (úgy emlékszem ehhez ingyen jár).

A re2 remake sikerén pedig felbuzdulhatna a ubisoft, és meg csinálhatná az AC1 remakeket.
5.
5.
KRAT0S
Hát ez aztán nagyon kellett...
4.
4.
Csoki80
#1: Ezek kb. olyan remasterek, mint amikor az ember játszik valami régi gép emujával és egy kicsit feljebb tolja a felbontást stb. Ennyi erővel lehetne hozzá valami HD/4K patch. Ja akkor senki nem vszi meg 2x ugyanazt :-D
3.
3.
Back2U
#1: És a brotherhoodot.
2.
2.
Batman
Végülis ha jól belövik az árát akkor miért ne, de 3-4 ezer forintnál sehogy nem fog többet érni.
1.
1.
xICEMANx
Olyan ronda lett és lebutított, hogy az valami felháborító... Biztos, hogy ha utánam löknék sem kellene... Ez nem remastered hanem egy trehány munka. Az első két részt kellene NORMÁLISAN Remastereljék és az Origins-es Engine-t rakjțk alá.......
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...