Komoly leépítésekre készül az Activision-Blizzard

Szörnyen döcögős évet tudhat maga mögött az Activision-Blizzard, hiszen több húzócímük is a vártnál jóval gyengébben teljesített. Ennek nyomán pedig hamarosan akár több száz munkavállalójuk is állás nélkül maradhat.
  • Írta: szlav

Kommentek

#49
#47: Én nagyon örülnék egy WC4nek csak épp esélyt nem látok rá. A 2. gyerekkorom meghatározó játéka volt és a 3.at is imádtam. De ez a mostani Blizzard...
#48
Mondjuk az valamennyire vicces, hogy a körökre osztott stratégiák élnek és virulnak, az rts meg lassan kihal, Petrogliph féle mehh játékokat leszámítva nem is emlékszek a közelmúltban új megjelenésre.
#47
#46: Engem/téged hol érdekel, hogy nem robbant bankot. Hagy adja csak ki a remastert a W3-ból, köszönöm szépen, majd én meg jópár majom eljátszunk vele.
#46
#45: Sajnos nem. Van pár vén majom akiket érdekel, de ma már rts-el nem lehet bankot robbantani. Sajnos ez már csak álom marad és ameddig lehet addig fejik a wowot, vag csinálnak valami mobilos szart.
#45
Most kene bejelenteni a Warcraft 4-et. Azzal berobbannak ujra. Mar kb 20 eve nem volt uj resz erre kiadjak a 3 remasteredet. Besz... s
#44
#42: A wownak már régen befellegzet tünde uram!
#43
#42: Van sok szerencsétlen aki nem tud leszakadni akkor sem ha utálják. Olyan az a szar mint valami drog, nehéz leszállni róla. Én is visszaestem párszor. Francba kívántam mégis toltam.
#42
Az aki azt gondolja hogy a WoW-nak mostanába vége lesz súlyos tévedésben van.
Van egy olyan masszív bázisa a játéknak akik talán soha nem fogják otthagyni.
#41
#3: Itt egyedül az Activision a lélektelen. a Blizzard nagyon is minőségi termékeket dobott piacra mindig is.
#40
#25: A WoW soha nem fog kihalni. Egyébként meg az activision bassza szét az egész céget. Mindent elküldték már pár nagy Blizzardos arcot is pl: Mike Morhaime stb..
#39
SLi
egyből az elbocsátás az első, azonnal az egyszerű dolgozók szenvednek a "vezetők" ostobábbnál ostobább döntései miatt, ki gondolta volna hogy dilettáns kretének
#38
#31: Amíg néhány noname fejlesztő indie játékokat több fantáziával, "lélekkel", és fizikával jobban kiad Early Accesként, mint egy-egy nagyobb kiadó, aki csak a grafikára gyúr, addig lehet én is inkább az előbbiek közül szemezgetek. Oké, hogy komplett fostengert kell áttúrni érte, de nagyon sok gyöngyszem is van, ami meglepően jó.
Az a baj, hogy AAA játéknál már szinte a címéből tudod, mire számíthatsz (mert vagy folytatás, vagy ha direkt kerülnéd is a spoilert, mindenhol belefutsz), no meg a sok dlc, mikrózás stb. is elvette a kedvem ezektől.
#37
#31: A vásárlóközönség is nött, mióta nem kell saját engine csak liszensz rengeteget jelent. Ami rettenetesre duzzzadt az a marketing, de amikor valami szar az sem menti meg a bukástól. Na meg az Activisionnél is a fejesek olyan bónuszokat osztogattak egymásnak mint egy lottó fönyeremény akkor is amikor estek az eladások, és nem a fejlesztésbe lett visszaforgatva az se.
#36
Bar sajnálom azokat akik elveszítik a munkájukat emiatt, de a cég megerdemli amit kap. Az utóbbi pár évben dobták a komplett rajongó taborukat a casualokért.
#35
#29: Ez azért nem igaz, mert jöttek új játékok, újabb próbálkozások. A baj ott van, hogy vannak ezek a játékok, de ülnek rajta, és sokkal tovább várnak a semmire, mint kéne. Ez a wow kieg volt pl a kedvencem eddig, csak 1,5 hónap után elfogyott minden content, és úgy gondolták hogy még hónapokig ez így elég lesz. Hát nem, elment rengeteg játékos. Diablo 3 ugyanez lényegében.
#34
#29: Lényegében az activision is azt teszi csak ők évente kifosnak egy új modot teliáron.:)
#33
#31: "Nőttek a koltsegek, a fejlesztesi idők."

Ahogyan a bevétel is a nagyobb vásárlóbázis miatt.
Egyébként nem hiszem hogy pont egy activision blizzard költségei nőnének az évente kifosott copypaste COD-al,pláne úgy hogy a legnagyobb munkája az egészben nagyjából a pályaeditorral pályákat összerakó emernek van minden évben.:)
#32
#31: *jönnek mennek
#31
#27: Nincs állandó. Konnek mennek a stilusok. Msi jatekipar messze nem hasonlítható a regivel. Nőttek a koltsegek, a fejlesztesi idők. Vannak kisebb cegek/kiadók. De amint ők kiadnak vmit mar "ingyen se kene olyan randa' jelzőt kap.
Marad a f2p, AAA, mobil es az indie
#30
Bungieval és az ők gagyi játékával nem sokat vesztettek.