AdHoc - a volt Telltale-fejlesztők új stúdiója

  • Írta: szlav
  • 2019. február 10.
  • Biznisz
Link másolása
A Telltale bezárása után az ott dolgozó fejlesztők kénytelenek voltak szétszóródni, négyen azonban most összeálltak, hogy egy saját stúdiót nyissanak. A jövőbeli fejlesztéseikben továbbra is a narratíva áll majd a középpontban.

Tavaly ősszel sokunkat meglepett a Telltale Games bezárása. A történetfókuszú kalandjátékaikkal egy egészen sajátos helyet foglaltak el a játékvilágban, ezzel pedig komoly űrt hagytak maguk után. Ideig-óráig úgy tűnt, hogy a The Walking Dead lezáró évada is befejezés nélkül maradt emiatt, a Skybound Games azonban szerencsére közbelépett, felkarolta a széria fejlesztőinek egy részét, hogy Clementine története méltó lezárást kaphasson.

Nem minden ex-Telltale fejlesztő landolt azonban a Skyboundnál, a csapat legnagyobb része új vizekre evezett. Így tett Pierre Shorette, Michael Choung, Dennis Lenart és Nick Herman is, akik most egymás markába csapva úgy döntöttek: saját stúdiót nyitnak, ahol továbbra is hasonló projekteken dolgozhatnak. A kezdeményezést a közös múltjuk mellett a Black Mirror interaktív epizódja, a Bandersnatch ihlette - ehhez hasonló játékokkal kívánnak majd foglalkozni a jövőben.

"Úgy érezzük, hogy egy nagy változás küszöbén állunk. A film, televíziózás és a videojátékok közti határvonal kezd elmosódni. Otthonainkban várnak minket a stream-szolgáltatások, a zsebünkben pedig ott lapul a mobiltelefon - nincsenek már gátak az interakció előtt. Csapatunk komoly szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezik az interaktív narratíva terén, ez pedig a tökéletes pillanat arra, hogy egy új stúdiót nyissunk, amely ezen a vonalon mozog" - nyilatkozta Pierre Shorette a Variety interjújában.

A Bandersnatch példájából kiindulva úgy tűnik, hogy az AdHoc az élőszereplős, színészekkel dolgozó interakció lehetőségeit feszegeti majd: "Gyakran szóba hoztuk a valódi színészekkel operáló interaktív élmények ötletét. Mindannyiunkat érdekel a filmművészet és a televízió - a professzionális hátterünk is ide vezethető vissza. Ezt szeretnénk tehát kombinálni a játékfejlesztésből származó tapasztalatunkkal" - fejtette ki Shorette.

9.
9.
Zarache
#7: Teltale Batman messze nemvolt olyan akcio orientalt.
Egyenlore szurkolok nekik, de most meg nemlatom mitol lesz ez tobb mint a Teltale idejeben.
8.
8.
Eddig se erdekelt es most se fog, akarmilyen neven csinaljak.
7.
7.
Back2U
6.
6.
Back2U
#1: Ha úgy nézzük egy filmpakkot veszel, aminek többféle lezárása van, mint például a Detroit become human, és hosszabb is mint egy film, kicsivel több interakcióval. Röviden: hülyeséget mondtál.
4.
4.
crytek
Milyen okosak... Amivel megbuktak mint a szar most külön folytatják kb ugyanazt.. Kellemes bukást újfent
1.
1.
Zarache
Dejo mostmar 60€-t vehetek filmeket.

Ha az aron nem gondolkoznak el itt is elfog fogyni a szonyeg aloluk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...