Három Final Fantasy-címmel erősít a Switch

A Nintendo Direct három fronton is kedvezett a Final Fantasy-rajongók számára. Megjelenési dátumot kapott ugyanis a Final Fantasy VII, a Final Fantasy IX, valamint a Chocobo’s Mystery Dungeon Every Buddy Switch-átirata is.

Rengeteg új és régebbi játékkal bővül idén a Nintendo Switch tárháza. Ha lemaradtatok volna a Nintendo Direct bejelentéseiről, akkor feltétlenül csekkoljátok le az új exkluzívokat, illetve a külsős címeket is! A listákról azonban feltűnően hiányzott valami: a Final Fantasy. A Square azonban három címmel is készült a hibridkonzolra, így azokat most egy külön csokorban hoztuk el nektek.

A Nintendo nem habozott sokat, egyből a mai napon piacra is dobta a Final Fantasy IX jelenkori konzolokra szabott változatát. A Nintendo Switch mellett Xbox One-on és PlayStation 4-en is megtaláljuk majd a 19 éves klasszikust. Dátumot kapott a Final Fantasy VII Switch-változata is. Sokat erre sem kell várnunk, hiszen a premier március 26-án esedékes.


Ugyan nem "hagyományos" Final Fantasy-játékról van szó, hiszen a Chocobo's Dungeon-sorozat bővül újabb epizóddal, de hibát követnénk el, ha nem említenénk meg a Chocobo’s Mystery Dungeon: Every Buddy!-t. Érkezett egy vadiúj gameplay trailer, valamint megtudtuk a megjelenési dátumot is: március 20-át érdemes bekarikázni a naptárban.

0 komment - szólj hozzá!