Gyengén szerepelt a kasszáknál az új Tomb Raider

  • Írta: fojesz
  • 2019. február 20.
  • Biznisz
Link másolása
Nem sikerült túl acélosan a Square Enix elmúlt negyedéve, a cég befektetőknek szóló helyzetjelentéséből tudtuk meg, hogy a Shadow of the Tomb Raider és a Just Cause 4 is alulmúlta a várakozásaikat.

Habár a Square Enix pénzügyi beszámolója már a hónap elején napvilágot látott, a befektetőknek szóló helyzetjelentését csak a minap tartotta meg a kiadó elnöke, Yosuke Matsuda. Persze megérte kivárni, az úriember ugyanis valamivel őszintébb hangnemet ütött meg, mint a két hete kiadott sajtóközlemény.

A Square ugyanis akkor arról számolt be, hogy az elmúlt negyedév (az októbertől december végéig tartó időszak) bevétele 4,8, a nyeresége pedig 60,1 százalékkal esett vissza, azonban a Shadow of the Tomb Raider és a Just Cause 4 érkezése tompított valamit a mínuszokon, ami tulajdonképpen jó hír. Ezzel szemben Matsuda most konkrétan kijelentette, hogy sem Lara, sem Rico nem hozta a várt számokat, jóllehet a Shadow of the Tomb Raider 4,12 millió eladott példánynál jár, aminek persze - ez már a mi kommentárunk - más kiadó-fejlesztő egész biztosan örülne.

Matsuda ennél tovább is ment, állítása szerint a két cím csalódást keltő teljesítménye mögött az áll, "hogy nem tudtak elég újszerű élményt nyújtani ahhoz, hogy a játékosok inkább ezeket a címeket válasszák a piac más nagyobb megjelenései helyett".

A Square Enix a jövőben átszervezéseket tervez, a tizenegy üzlettel foglalkozó részlegéből mindössze négyet hagy meg a jövőben, hogy hatékonyabban tudjon működni, és a következő ünnepi szezonban már jobban állja a sarat.

57.
57.
leviske
Azért arra nagyon kíváncsi lennék, hogyha nem fogják be RTX tehcdemónak a játékot, hanem a marketing során a sztorira koncentrálnak, mennyivel alakultak volna másképp az eladásaik.

Mindenesetre én mondjuk a Linux-os megjelenésre várok, így magát a játékot egyelőre nem ismerem.
56.
56.
patka21991
Nekem Lara kalandjai jobban bejöttek, mint Nate-é. Az Uncharted játékok nem kötöttek le annyira, a TR-t meg mindig szívesen indítottan el.
55.
55.
Aanash
Nekem Lara Croft sírfosztogatós, túlélős kalandjai inkább többször voltak nyomasztóak mintsem élvezetesek.
Meg az a karakter amiken átment...na mindegy.

Az Uncharted meg inkább könnyedebb, lazább, de ott is ki kellett lőni a fél világot, meg amilyen lehetetlen akciók voltak...

Őszintén szólva egyik sem az én világom mostmár.
Meguntam hogy a látvánnyal meg a feszültséggel akarnak szórakoztatni.
Elindul a sztori aztán már csak azt veszem észre hogy a karakterrel hegyeket kell megmászni kabát meg minden nélkül, aztán egy hadsereget lapátra tenni úgy hogy a nyakamba zuhan a hegy....na persze...
Jó ez most csak egy példa volt de értitek.
Nem kell. Ez már a felesleges kategória.
50.
50.
Macifasz
#46: Na látod fura, hogy ezt mondod, mert nekem az UC4 minden volt, csak unalmas nem, minden másodpercét élveztem még a sokadik alkalommal is...abba mos ne menjünk bele, hányszor vittem végig...sokszor. :-D De ugyan ez vonatkozik az első három részre, valamint a Lost Legacy kis mellékágra is. Ellenben ez az új TR kb. 4-5 óra után totál elvesztette az érdeklődésemet és a mai napig nem fejeztem be, pedig előzetesen nagyon vártam. A következő részt - ha lesz valamikor - sztem nem is fogom első nap megvenni. Míg az UC4 sztem jól eltalálta az arányokat a lineáris és a nyílt világ stílus között, addig a TR már nem, és számomra ez a széria fulladt totál unalomba. De, nem vagyunk egyformák, én örülök, ha valakinek elnyerte a tetszését Lara legújabb kalandja. :-)
46.
46.
p3ti
Pont múlt héten pótoltam a legújabb részt,és én személy szerint le voltam nyűgözve. Olyannyira hogy elő is kaptam a definitive editiont,mivel az itt pihen a box vinyóján vagy 3 éve,de valamiért sosem kerítettem rá sort. Ha választanom kellene az Uncharted és a TR sorozat között,akkor sokkal inkább voksolnék Lara -ra mint Drake -re. Nekem az egész UC részek végigjátszásánál folyamatosan ugyan az a gondolat keringet a fejemben: Mit esznek ezen annyian? Mert igazából a játék nagyon jó,viszont borzasztóan túl van Hypeolva. UC1 nekem nem tetszett,UC2 az nagyon jóra sikeredett,UC3 túl gyenge lett az elődjéhez képest,UC4 szép,de unalmas. Engem meggyőzött a TR, és a következő része (már ha lesz) első napos vétel lesz!
37.
37.
Max3000
#36: A Square Enix mindig is szerette a melodrámát.Emlékszem,mikor az első rész 8 millió eladott kópiánál sírtak egy jót,hogy nincsenek megelégedve a számokkal.Egyébként a kapzsiság ami dominál.Az,hogy nőttek a költségek,nem lehet egyértelműen kijelenteni.10+ éve is voltak akár 200 millió dolláros fejlesztések meg 40 milliósak is.Mint ahogy mai is.
36.
36.
SLi
#26: Valami nagyon félrecsúszott a játékbizniszben, vagy a költségek nőttek túl nagyra vagy a kiadó elvárásai nagyon kapzsik, de az konkrétan beteges hogy kevesebb mint fél év alatt elkelt majd négy és fél millió példány gyenge szereplésnek minősül.
35.
35.
A Pulyka
33.
33.
Neo1989
Azért mert közelébe nem szagol az előző 2 minőségének. Itt jön ki az hogy mi lesz egy jó játékkal ha azt olyan fejlesztőcsapat kapja aki nem olyan jó.
Igaz FEAR 3 esete a Day 1 Studios-al.

Ezt alátámasztandó nekem is az előző 2 tetszett a legjobban és vannak is meg.
A többi teljesen hidegen hagy.
32.
32.
Stranger
#22: Milyen platformer részek vannak egy UC-ben? Nyomod az előre gombot és mindent megcsinál a karakter. (Még fedezéknél is automatikusan összehúzza magát...) Ez nem játékelem. TR is csak 20 éve volt platformer játék, amikor neked kellett kapaszkodni és az ugrás méretét belőni, megnézni hogy mi a köv. lehetséges pont ahova mehetsz, stb. (Bár UC-hez képest próbálkoznak elemekkel)

A TR hiányához hozzátenném, hogy egyáltalán nem változatosak a helyszínek, míg egy UC-ben (vagy korábbi TR részben) több fajta helyen is megfordulsz.

#8
Mi volt zseniális a 2013-as részben? Survivor elemeket reklámoztak, aztán kiderült hogy a nagy túlélő játékban automatikus élettöltés van. Sztorit ezerszer láttuk már, helyszín egyhangú.

Senki nem fog beszélni ezekről a játékokról 10 év múlva, ebből látszik hogy csak a hype nagy. Egyszerűen nincs ezekben semmi amitől klasszikussá válnának vagy amiért csak újra előlehetne őket venni egy idő után.
31.
31.
A Pulyka
#28: Az Odyssey-t jeloltek.

Az UC4-nel engem csak a 3 orara elnyujtott prologus zavart, de mivel egy sztorikozpontu jatek, raadasul befejezo resz is, ezert ertheto volt. A masodik reszt viszont a TR meg sem kozeliti.....semmiben
26.
26.
RangerFox
Több, mint 4 millió eladott példány úgy, hogy egy héttel a Spider-man megjelenése után került a boltokba, több mint jő teljesítmény.
24.
24.
Dízel
Szerintem ez a rész ott bukott el, hogy ez a helyszín baromira nem érdekes. A hegyvidéki jeges barlagnos előző rész sokkal sokkal élvezetesebb volt, ,mint ez a dzsungeles összehányt valami. Jöhetne mondjuk egy komolyabb újitás, pl egy metropoliszos rész, vagy egy japános vagy valami. De tudom mi lesz a következő... hát persze hogy az egyiptomos vagy görög mitológia, mintha nem létezne más.
23.
23.
Zisten
Tomb Raiderrel az a baj, hogy amíg az Unchatrd mértékkel tudja kezelni a Nathanre zúduló ellenfeleket és leomló tereptárgyakat, addig a TR esetében ez nem modható el.
Egyszerűen nem tudnak mértéket tartani.
Larára egy óra alatt több sz*r zúdul, mint az Unchartedbe Nathanre egész játék alatt.
Pl. Katonák és tank lövi Larát, de ez nem elég, még lője helikopter is, meg robbanjon meg dőljön össze minden.
Lara "Rambo" Croft lett.

A másik hogy a játékmenetben Lara kemény mint a bakaszar kinyírja az ellenfeleket minden gond nélkül, az átvezetőkbe meg kis törékeny lelkű kislány, akinek vérecske ment a kezecskéjére.

Valahogy nekem nem áll össze ez a dolog az új TR játékoknál.

Uncharted a 4. résszel egy olyan koronát tett a sorozatra, amitől elállt az ember szava.
Odab*sz!
A TR próbálta ezt követni, de mindig alulmaradt.
22.
22.
Yanez
#3: Az UC4-nek egy lehengerlő kalózos kincskereső története van, amely annyira részletes és izgalmas, hogy alig vártam folyton az újabb és újabb részleteket. Sokkal jobb, mint az előzőeké, pedig azok se voltak piskóták.

A nagy meglepi pedig, hogy emellett mégegy nagyon izgalmas történeti szál fut, ami Nathant és a testvérét illeti és ebben van minden! Míg az egyik a kalandról szól, a másik a drámáról is! S azok a párbeszédek!

Maga a játékmenet csak finomodott, és pl az akció része még mindig jobban tetszik a TR-ben, de már nem sokkal. Az összeérték viszont az UC mellett szól, ami a karaktereknek, a sztorinak, a platformer és akció adagolásnak, a részletes kidolgozásnak, a drámának és felfedezésnek tudható be. A TR szereplőit és sztoriját pl már hetek múlva elfelejtettem.

Ugyanakkor az is igaz, hogy összeségében számomra mindkét játék széria csodálatos és hiánypótló darab! Egyiket sem hagynám ki, mert vétek lenne! :)
20.
20.
Anti4730
#17: En mar kb a hetedik jatekkal szopom be a game pass miatt, megvettem oket hol teljes aron, hol akicosan errefel par honap mulva mind bekerul a passba, kozben meg volt vegig passom is:D
15.
15.
crytek
#10: Az egy dolog. Xbox one xemen ott figyel.. De mivel pcn a bundlekat ingyen hozom össze oda is megveszem mert ott fogom is érteni a magyarítás miatt
11.
11.
gomba56
Mindenki elverte a pénzt a battle royalra és a mikrotranzakciókra...
A Tomb Raider nagyobb múltal rendelkezik, mint az Uncharted de felesleges hasonlítgatni a két játékot.
10.
10.
godach
#9: Ott van gamepassban te agytröszt xd
9.
9.
crytek
Akkor jöhetnek humbleba. Várjuk :)
6.
6.
Marcus88
Pedig ha azt nézzük három évente érkeztek a részek,jobban volt rá idejük.
Pihentetni kellene a szériát és jobban átgondolni,hogy a jövőben milyen úton haladnak tovább,mert ezt így folytatva nagy bukta lenne.
Ubisoft szintén zenész a FC / AC sorozattal.
1.
1.
elgeri
Hát sajnálom, mert szerintem van helye egy ilyen Tomb Raider-nek a palettán.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...