Bejelentették a Darkest Dungeon második részét

A Darkest Dungeon rajongói nem panaszkodhatnak, hiszen a népszerű indie fejlesztés még tavaly is kapott kiegészítést, a fejlesztők azonban már nagyban dolgoznak a második részen is. Íme, az első teaser!

Folytatást kap a nagy sikerű Darkest Dungeon, igaz, a második részről egyelőre nem sokat tudni. A Red Hook Studios egy rövid teaser társaságában jelentette be az új szerepjátékot, amelyben az előző rész főszereplői egy római kettes szám előtt állnak, miközben az eredeti narrátor duruzsol a háttérben.

A PC Gamer szerencsére kicsit utánament a dolgoknak, így egy-két részletet még sikerült kihúznia a fejlesztőkből. Az ígéretek szerint a második rész egészen más játék lesz, mint az első, így például amíg az eredeti címben lényegében "az udvart takarítottuk ki", a folytatás egy lényegesen kiterjedtebb kaland lesz. A harcrendszer alapvetően nem változik, de mechanikailag és vizuálisan is sok változtatás vár rá.

Habár az első rész idővel minden lényeges platformon tiszteletét tette, a folytatás esetében még nem közöltek pontos platformlistát a készítők, mivel azonban az új rész is early access-modellben rajtol majd, nagyjából ki tudjuk számolni, hogy mely rendszerek jöhetnek szóba.

Az első részt egyébként mi is imádtuk, itt találjátok a tesztünket róla!

3 komment - szólj hozzá!
Minden, ami fotómód: kövesd az Instagram-oldalunkat!
A Gamekapocs Instagram-oldalát azért indítottuk el, hogy felületet adjunk a magyar játékosok legjobb fotómóddal készített képeinek. Fogd a legjobb alkotásaidat, és csatlakozz hozzánk te is!