Diablo: Immortal - hamarosan megjelenik?

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 3.
  • Megjelenés
Link másolása
Nemrég pénzügyi beszámolót tartott a mobilos Diablo: Immortal fejlesztője, a NetEase, ahol a kínai stúdió egyik képviselője megerősítette, hogy a részükről minden készen áll, így csak a Blizzardon múlik, mikor jelenik meg a játék.

A tavalyi BlizzConon ugyan bemutatkozott egy vadonatúj Diablo-játék, de a rajongóknak végül csalódniuk kellett, hiszen a Blizzard egy mobilos mellékszálat leplezett le. A Diablo: Immortalt nem fogadta kitörő lelkesedés, a negatív fogadtatáson a Blizzard is meglepődött, pedig a szaksajtó előzetes beszámolói szerint a kínai NetEase-zel közösen fejlesztett mobilos kitérő legalább olyan szórakoztató és minőségi élményt ígér, mint a teljes értékű kiadások.

A bejelentés óta - talán pont a rajongók reakciói miatt - nagy csönd övezi az Immortalt, így kisebb meglepetésként hatott, amikor a kínai partner képviselője a nemrég tartott pénzügyi beszámolóján megerősítette, már nem rajtuk áll, mikor jelenik meg a Diablo: Immortal. A NetEase ugyanis végzett a fejlesztéssel, így már csakis a Blizzardon múlik, mikor dobja piacra a játékot.

A BlizzardWatch szerint az állhat a Blizzard hallgatása mögött, hogy miután a projekt egy külsős csapat munkája, így mielőtt piacra lépnének a játékkal, alaposan átvizsgálják annak minden szegmensét, legyen szó a kampányról és a multiplayer módról, azoknak ugyanis meg kell felelniük a stúdió sztenderdjeinek.

A Blizzard nem tervez idén komolyabb megjelenést, sőt, az idei esztendőre tervezett premierjei közül a Diablo: Immortal az egyetlen, ami érdemi új projektnek tűnik, így nem lepődnénk meg, ha hamarosan szállingózni kezdenek a hírek a játék megjelenésével kapcsolatban.

20.
20.
Ooorky
#19: Valószínűleg neked lesz igazad (nem fog kijönni az Immortal Switch-re), de a lehetőség megvan rá.
19.
19.
Zuzmo
#17: Az Immortal nem jöhet Switchre, mert azzal rontaná a Diablo III eladásokat ugyanarra a platformra. Szemben az általad említett két játékkal, amik más műfajú játékok, mint a franchise-uk húzónevei, ezért nem volt gond Switchre is kiadni őket mobil után.
17.
17.
Ooorky
#16: Ezzel jól megasszontad a semmit.
16.
16.
Zuzmo
#12: A Fallout Shelter nem egy lebutított Fallout 4, a Pokemonból meg rengeteg játék jelent meg, főleg handheld.
15.
15.
#13: Mas lenne az tuti, de amiota sajna valaki rajott h a barmok fizethrtnek is azert, hogy egy palyan tovabbjussanak, onnantol kezdve meg lett pecsetelve a sorsuk.
13.
13.
Chrysh
Kíváncsi vagyok, hogyha a mobiljátékok nem mentek el volna ilyen gyökérmód lenyúló irányba, akkor is ilyen port kavart volna egy (talán, hangsúlyozom, TALÁN) Diablo bejelentés mobilra?
12.
12.
Ooorky
#11: Pokemon Quest és Fallout Shelter is kijött Switch-re, pedig azok is mobiljátéknak indultak.
11.
11.
Zuzmo
#6: Ez nem folytatás, hanem egy pótlék. Mivel a III kijött Switch-re, ezért hülyeség lenne egy lebutított változatot is megjelentetni rá, és azzal játszani, amikor van teljes értékű helyette.
Ez olyan, mintha a Super Mario Runt várnád Switchre.
9.
9.
Ginos
#7: Persze hogy látnak benne pénzt , ezért jelenik meg mobilra. Eeeeees garantált a P2W , nem véletlenül lesz mobil game.
5.
5.
Khaszás
Legyünk őszinték lehet hogy nem lesz rossz még ha csak egy reskinről is van szó (persze hogy rendben van a NetEase szerint a game nem kellet sokat tökölni vele :'D )a fő probléma továbbra is az és amiatt is szívta meg az egész Blizzard PR Bocsánat $$$ Activision $$$.. hogy nem gondolkodtak... :D PC-sekkel teli terem és bejelentenek csak 1 mobil gamet... :D nem tudom ki gondolta ezt hogy jó ötlet... Továbbra se lenne vele semmi gond ha valamit bejelentenek az alap platformokra mellette simán megfért volna legalább egy kieget..
3.
3.
Ganzer
Ha neadjisten mégis jó lesz, akkor várom switch-re, bár hiú ábránd, gondolom..
2.
2.
"pedig a szaksajtó előzetes beszámolói szerint a kínai NetEase-zel közösen fejlesztett mobilos kitérő legalább olyan szórakoztató és minőségi élményt ígér, mint a teljes értékű kiadások."

* szaksajtónak hívják magukat *
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...