Mobilra tart a Forza?

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 5.
  • Pletyka
Link másolása
A videojátékok bejelentése általában egy teljes mértékben előre megkomponált folyamat. Általában. Vannak ugyanis esetek, amikor a fejlesztők véletlenül elszólják magukat. Valami ilyesmiről van szó a mobilokra szánt Forza esetében is.

A Forza Motorsport szokásos heti hír-összefoglalójában, vagyis a Forza Week in a Review blogposztban a fejlesztők az egyik esportverseny győztesét tervezték kiírni az oldalra. Feltehetően azonban rossz linket másoltak ki, ugyanis arra kattintva nem egy nevet kaptunk, hanem egy teljesen új oldalra kerültünk, ami a mobilokra tervezett Forza Street nevű projektről tartalmazott információkat.

Többek közt azt is megtudtuk belőle, hogy „a brit Electric Square stúdióval együttműködve fejlesztett Forza Street az alapjaitól úgy készült, hogy széles körben támogassa a Windows 10-et, az iOS-t és az Androidot futtató eszközöket”. A linket azóta természetesen kijavították, pontosabb információ pedig a hivatalos leleplezésig már nemigen várható.

Ami egyébként az Electric Square stúdiót illeti, legutóbbi játékuk a tavaly megjelent free-to-play Miami Street volt (lásd a képen), mely sokat elárulhat az érkező alkotásról. Reméljük, hogy a Forza Street minőségben hű marad a legendás franchise korábbi részeihez!

2.
2.
Valaki22
Ember a forza street a miami street csak atvan nevezve es mar kb fel eve vagy regebb ota lehet vele jatszani win10 en itt meg eloadjak ugy mintha egy uj jatek lenne. Neha utana kene nezni.
1.
1.
crytek
A miami streetnél csak jobb lehet.Kéne végre valami jó autós game mobilra is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...