Bemutatkozik a The Initiative, a Microsoft új stúdiója

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 12.
  • Videó
Link másolása
Illetve egészen pontosan az Xbox Game Studios legújabb fejlesztői csapata, akiket egyébként még Phil Spencer mutatott be a 2018-as E3 során olyan stúdiók mellett, mint a Ninja Theory, a Compulsion Games és az Undead Labs.

Azt már egy ideje tudni lehet, hogy a Microsoft végre elkezdte komolyabban venni a saját címek fejlesztését, és éppen ezért nem csak átalakította a játékkal foglalkozó részleget, de számtalan fejlesztőcsapatot is felvásárolt, illetve új stúdiót is alapított. Utóbbi a Santa Monicában létrehozott The Initiative csapat, mely ezúttal egy közel háromperces videóban mutatkozik be a közönség számára.

A csapat vezetője egyébként Darrell Gallagher, aki mostanra már igazi veteránnak számít, olyan kiadóknál fordult meg korábban, mint az Activision, a Sony, a THQ Nordic és a Rockstar, illetve dolgozott a 2013-as Tomb Raideren is. Elmondása szerint a The Initiative célja, hogy valami teljesen újat mutasson, ami alapjaiban rengeti meg a videojátékok világát.

Egyelőre még nem tudni, hogy mi is lesz a csapat első játéka, viszont feltehetően az idei E3 után már e téren is okosabbak leszünk.

17.
17.
Schwag
#8: Ott a szó, gondoljunk egy far cryra tegnap nagyot is nevettem mikor egy outpost elfoglalasa kozben allok egy “őr” mogott szépen dudol egy dalt meghato is volt majd random megfordul(enekelve) erre “Mothrfcker” hat mondom akkor jo... Ez tenyleg a jatekok ha nem az egyik legnagyobb problémája hogy hulye az AI.. elhelyeszkedik es probal rad rusholni sok jateknal. Talan a new downba kapott egy kisebb “taktikai” alapot. De en elvarnam hogy ne minden enemy olyan legyen mint a vilag leggonoszabb legtrokharabb emberei hanem tegyuk fel lenne normalis motivaciojuk tul szeretnenek elni minket nem csak mintha lennenek vagy 1000000-an es mindenki felaldozhato. Vagy csak ertelmes szovegeket kapnanak a harcok soran es normalis szinkront kapnanak amiben van erzelem is.
16.
16.
Diabolis83
#13: Szerintem ha egy játékba valódi AI ellenfeleket tennének, az borzalmasan megnehezítené a játékot. Főleg a mai játékos társadalom nagy részének. Én beérem értelmesen megírt scriptekkel is :D
15.
15.
crytek
Közben hivatalos lett Halo MC Collection PC-re!!

Külön öröm, hogy a Halo: Reach is jön a csomagba (Amely a Halo Combat Evolve Anniversary, Halo 2: Anniversary, Halo 3, Halo 3 ODST, Halo 4 részeket tartalmazza), amely a Windows Store mellett Steamen is elérhető lesz. A megjelenés napja egyelőre nem ismert. Kis plusz infó, hogy nem a teljes csomag lesz elérhető egyből, hanem kronológiai sorrendben jönnek a játékok, vagyis elsőként a Reach érkezik majd. (Tippünk szerint ősszel)
14.
14.
kopic
Majd kiderul, legjobb esetben 2021-ben.
13.
13.
Ps fanboy
#6: Nehezen tudom elképzelni játékban a valódi mesterséges intelligenciát. Ahhoz valami tudat is kéne, és ha van tudata, akkor érzései is vannak. És ha egy valódi érzésekkel rendelkező entitást (még ha az nem is valódi entitás a szó klasszikus értelmében) megölsz, az gyilkosság. Szerintem ezt nem engedélyeznék a mai világban, már ha egyáltalán lehetséges lenne. Legalábbis ahhoz egy erkölcsiséget sokkal lazábban kezelő, vagy úgy is mondhatnám, hogy kevésbé álszent világban kéne élnünk.
12.
12.
adamsfamily
#3: Mindig mindenki szidja az xboxot,hogy nincs rá játék,de ahhoz képest nálam a ps4 nagyjából porfogó.Végigvittem rajta a HZD-t,meg elkezdtem a shadow of the colossus remaster-t és azóta se kapcsoltam be a gépet.Amennyi jó exkluzív van ps4-re annyi xbox-on is akad.
11.
11.
delphijos
#9: Te is nagyon jól tudod hogy erre ugrik majd 5 ember, arra meg másik 5. És a végén csak erről szólnak majd a kommentek. Ez egy új stúdió, lehet ők hozznak majd az új genben a GEARS vagy HALO "szintű" IP-t.
10.
10.
delphijos
#8: Igen, ráférne a játékokra a látvány mellett egy kis AI meg fizika. Mert a legtöbb game lehet hogy szép, sajnos elég gyenge ilyen téren.
9.
9.
crytek
#7: Ez nem csali. Nem horgászni járok ide. Leírtam a hírről a véleményemet ami a valóság. MSnél nem tudok egy ütökártyát se hiába van xbox one x-em..van rá game ami ms exklúziv de semmi olyan ami über és ütös. Ellenben a másik oldalon van sok ami nagyon jó (bár érdekes mod mégse vetette meg velem máig a ps4-et egy cím se) Na majd a ps5 pro ha futnak majd a ps3 game-ek is
8.
8.
piskóta
#6: Ezt sikerült egy kicsit túlreagálnod, vagy én nem értem az iróniát. Én nem tudattal rendelkező npc-kre gondoltam, hanem ellenfelekre, akik mutatnak némi hajlandóságot a túlélésre. Több taktikázást a részükről. Ennyi. Az meg hogy fura érzés lenne kinyírni egy ilyen egyént...? Nekem nem.
7.
7.
delphijos
#3: Ne már. Tényleg nem lehet egy olyan hír ami alatt nem platform adok-kapok megy? És mindíg úgy indul hogy valaki bedob valami "csalit". Komolyan, mi a faszért kell ez ?
6.
6.
Yanez
#5: Na jó, de az milyen lenne már, ha a játékban az npc-k valójában "tudattal" rendelkeznének, hála a korhű mesterséges inteligánciának? Fura érzés lenne kinyírni egy ilyen egyént...
5.
5.
piskóta
Mesterséges intelligencia. Az rengetné meg a videó játékok világát. Vagy ha egy játék nem 3 évesként kezelne.
4.
4.
Duken
Helyes! Jobb később mint soha!
3.
3.
crytek
"Elmondása szerint a The Initiative célja, hogy valami teljesen újat mutasson, ami alapjaiban rengeti meg a videojátékok világát." Ilyet csak a Sonynál csinálnak...
2.
2.
Sid3481
Vajon a következő generációra lesz belőlle valami? :-D
1.
1.
KRAT0S
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...