A hónap végén jelenthetik be a Borderlands 3-at

  • Írta: fojesz
  • 2019. március 13.
  • Teaser
Link másolása
Ha hihetünk a Gearbox legutóbbi teaserének, a hónap végén esedékes PAX East apropóján jelenthetik be a Borderlands harmadik részét. Az nyílt titok, hogy a játék készül, már tényleg csak a leleplezésre várunk.

Nagyon úgy néz ki, hogy március 28-án megejtik végre a Borderlands 3 bejelentését. A sorozatot jegyző Gearbox a minap a Twitteren közzétett egy képet, amelyen egy autópályalehajtó látható, rajta a bejelentés dátumával, helyszínével és egy hármas számmal - mindezt persze a Borderlands vizuális stílusában tálalva.

A bejelentésnek a március 28-31. között esedékes PAX East ad majd helyet, a bostoni rendezvénynek a Gearbox rendszeres látogatója. Ezúttal is egy panelbeszélgetéssel készülnek az eseményre, aminek a leírása szerint eddig nem látott meglepetésekre és leleplezésekre is számíthatunk majd.

Az sosem volt titok, hogy a Borderlands 3 készül, Randy Pitchford, a stúdió fejese már a 2015-ös PAX Southon elhintette, hogy az új Borderlands-játékhoz toboroznak éppen, tavaly pedig azt is elkottyintotta, hogy "azon a játékon dolgoznak most, amin a legtöbbünk szeretné, ha dolgoznának". Az úriemberi tavaly decemberi teaseréről ne is beszéljünk.

Türelem, már csak két hét!

32.
32.
kopic
#31: A 3 tuti hogy nem a Pandoran fog jatszodni, hanem lehet tobb bolygos lesz majd, mert ugye rengeted Vault van meg galaxis szerte.
31.
31.
markoci555
nekem még mindig az elsőről vannak a legjobb emlékeim, 2-est is nagyon bírtam, az előzménnyel meg még nem játszottam, de van egy olyan érzésem hogyha erre a Jack-re épül, akkor nem lett jobb, max rosszabb, szóval örülnék egy 3-asnak, ami elevez erről a vízről
30.
30.
kopic
#25: Siman atvehetned seggeszki szerepet amugy.
29.
29.
kopic
#22: Persze, hogy nalam sem ugyanaz, csak nalam mindkettonel van egy bizonyos merce, te nagyon idiota. Kar is veled vitatkozni.
28.
28.
silkgoat
#27: Madzsar lenni nadzson nehez. Velemeny lenni "szerintem hulladek, mert peldaul....". Kinyil...kinyilatkoz..tatas lenni "hulladek". Ez itten nem velemeny lenni, csak felsobbrenduskodesnek lenni.
Nem keverni ossze kettot szep madzsar legenyke, aki jol beszeled madzsar es jol hasznalod nyelvi szepsegeket.

:D
27.
27.
crytek
#26: Nem tetszik. Most azért nem fogok ódákat zengeni miért..Minek? Azért hogy mert ez a vélemények kapjam a személyeskedést. Ezért felesleges a billt koptatni a rövid verzióért is megkapom ,akkor meg nem töröm magam.
26.
26.
Chrysh
#25: Ha érdemi ellenvéleményed van, akkor ne bújj vissza a csigaházadba és vinnyogj, hogy "ÓÓÓÓ miért személyeskedsz?!?!!?!?", hanem állj ki mellette. Csak hát ez minden csak nem értelmes vélemény.

Tudod, aki k*rvának megy, ne siránkozzon, hogy d*gják.
25.
25.
crytek
#24: Egy játékot véleményeztem. Ennyi nem több. Te meg elkezdesz személyeskedni.
24.
24.
Chrysh
#16: "Hulladékok nem érdekelnek"

És te vagy megsértődve, hogy egy ilyen magvas vélemény kimondása után. Eszem megáll, de legalább nekem van eszem, ami lezsibbad a hülyeségeiden, mert hogy te nem gondolkozol az biztos.
23.
23.
Chrysh
#16: Nem mást basztatok, csak téged.
22.
22.
crytek
#20: Nincs ellentmondás..Film vs játék ,nem ugyanaz. Ha neked igen akkor nincs miről beszélni.
20.
20.
kopic
#16: A szanalmas az te vagy. Leirod, hogy hulladekokkal nem foglalkozol, ezzel szemben filmeknel a kritikan aluliakat is megnezed (mivel ugye ott nincs merce nalad). Nem erzed itt az ellentmondast egy kicsit?
Szimplan retardalt vagy, ennyi...
18.
18.
kopic
#1: Lődd le magad kretenkem. 10 ev mulva ugyis bezsebeled 2 dodoert, nemde?
17.
17.
kopic
Honap hire!!!!
Fck yeah!!!!
16.
16.
crytek
#13: Azt hogy te mit gondolsz valahogy nem tud érdekelni :)
Bocs hogy nem vagyok ugyanolyan mint te.De amit leművelsz inkább nem is akarnék olyan lenne. Mást basztatsz ,mert valamiről nem az a véleménye ami neked. Ez sajnos nem kínos hanem szánalmas.
15.
15.
Ooorky
#13: Mond meg neki NPC testvérem. Bip-bup.
Csak a mi véleményünk vélemény, minden más elnyomó rasszista hulladék. Bip-bup.
Ideje feltölteni az adattárat az RTL Híradóból. Bip-bup.
14.
14.
Ooorky
#12: Mi az a vélemény? Bip-bup.
Orbán rossz. Bip-bup.
CEU jó. Bip-bup.
13.
13.
Chrysh
#12: Akkor is kínos vagy, ne magyarázz.
12.
12.
crytek
#11: Ugyanazt amit más. Leírom a véleményem. Halkan mondom ezért van a híreknél komment szekció!
11.
11.
Chrysh
#8: Iszonyat gyász, amit egyes híreknél leművelsz baszod.
10.
10.
RangerFox
#4: a steam fiókod 3/4-e az
7.
7.
Blueberry
Biztos túl sok snicers-t zabált szegény,és most izlésficamban szenved (csak remélni tudom,hogy nem magától ilyen)
5.
5.
happy1818
már alig várom :D te milyen hulladékról irkálsz itt , eddigi legvagányabb játék !
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...