Overwatch - a jövő héten érkezik Baptiste

  • Írta: sirdani
  • 2019. március 14.
  • Letöltés
Link másolása
A mai napon kiderült, hogy a játék legújabb és egyben régóta várt hőse pontosan mikor érkezik az Overwatch világába. Jövő héttől biztosan lesz elég healer minden csapatban, ugyanis Baptiste személyében tényleg egy ütős gyógyítót kapunk.

Baptiste már egy ideje ugyan bemutatkozott, sőt, már a konkrét háttértörténetét is ismerjük, valamint az első gameplay felvételek is beszállingóztak róla, ám a megjelenési dátummal még adósunk volt a Blizzard. Legalábbis eddig.

Pár órája ugyanis a kiadó egy hivatalos tweetben egy alig hét másodperces videót tett közzé, mely szerint Baptiste jövő hét kedden, azaz március 19-től lesz végre elérhető mindenki számára. Fontos kiegészítés, hogy mint minden korábbi hősnél, ezúttal is le kell telnie az egyhetes „próbaidőszaknak”, mielőtt kipróbálhatnánk az új healert éles akcióban a Competitive Play játékmódban. Az Overwatch jelenleg PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en érhető el.

1.
1.
Firsttime
Gratulálok. Újra sikerült egy olyan képességet kitalálni, hogy mindkét csapatban kötelezően lennie kell egy ilyennek különben szoptad. Szép volt Jeff...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...