Újabb infók szivárogtak ki a lemezmentes Xboxról

  • Írta: fojesz
  • 2019. március 21.
  • Pletyka
Link másolása
A Windows Central szállította a legfrissebb infókat a lemezmeghajtó nélküli Xbox One-modellről. A lapnak állítólag sikerült képeket szereznie a konzol dobozáról, amiről az is kiderült, hogy milyen játékokkal csomagolják majd egybe a masinát.

Gyakorlatilag nyílt titok, hogy a Microsoft egy lemezmeghajtó nélküli Xbox One-modellel rukkol elő hamarosan, már csak a részletek kapcsán lehetnek kérdéseink. Ahogy a hónap elején, most is a Windows Central szállította a friss pletykákat az Xbox One S All-Digital néven futó kiszerelésről, egyúttal pedig a megjelenési dátumot is pontosította lap: állítólag 2019. május 7-én kerülhet a boltok polcaira a konzol.

A Windows Central emellett megkaparintott néhány fotót a korábban Maverick kódnevet viselő gép dobozáról, és bár az eredeti képeket - a forrásukat védve - nem tette közzé, Photoshopban újrarajzolta nekünk, hogy lássuk, mire számíthatunk majd. Az első érdekesség természetesen maga a konzol, ami nem meglepő módon szinte egy az egyben az Xbox One S dizájnját viszi tovább, csak innen hiányzik a lemezmeghajtó és a lemezkiadó gomb. (Ha ez nem lenne elég látványos különbség, a dobozon egy piktogram is jelzi, hogy ebbe a gépbe bizony nem teszünk majd Blu-rayt.)

Emellett érdemes kiemelni, hogy a doboz alapján a konzol 1 TB-os merevlemezzel érkezik majd, továbbá három játék letöltőkódját is ajándékba kapjuk mellé: így a Sea of Thieves, a Minecraft és a Forza Horizon 3 (nem, nem elírás) társaságában indulhat az xboxos karrierünk.

Az árcédula kapcsán még nincsenek pontos információink, de a Windows Central úgy tudja, hogy az All-Digital-kiadás ajánlott fogyasztói ára lesz a legalacsonyabb az összes Xbox One-modell közül.

Ha minden igaz, erősen megnyomja a Microsoft az idei évet hardveres fronton: a lemezmeghajtó nélküli Xbox One mellett talán a redmondiak következő generációs konzoljai is terítékre kerülnek az idei E3-on, és az már biztos, hogy a Project xCloudról is többet hallunk majd az év folyamán. Egy kiszivárogtatott belsős levél alapján Phil Spencer, az Xbox-csapat első számú embere rendkívül belelkesedett a Google Stadia kapcsán, mint mondta, a rivális bejelentése "validálta" őket, hogy jó úton járnak, és előrevetítette az idei E3-on alaposan megtolják majd a cloud gaming szekerét.

24.
24.
Aanash
#23: A digitálisat nem tudom.
Régóta nem veszek lemezest és mivel eladni nem tudom a digitálisat meggondolom mit veszek meg.
23.
23.
Skywalker
#8: Es miert nem tudod eladni a lemezes jatekokat?
22.
22.
Csoki80
Max 35 ezret adnék egy ilyen gépért. Egyébként jó ötlet kivenni sok embernek 1db lemezes játéka nincs. Csak ennek akkor lett volna értelme ha 3 éve lett volna egy ilyen változat. Mostmár kb mindenkinek van boxa aki akart.
10.
10.
godach
#9: Mikor indult a steam? Mert nálam 3 évvel ezelőttig tartott ez a "lázadás" :)
Emlékszem, az első játékom egy ingyenes Left 4 Dead volt, de még utána, kb egy évig nem nyúltam hozzá a steamhez, csak ez az egy játék volt rajta, meg pár ingyenes.
Ma meg már kb nem tudok meglenni nélküle.
Ellenkezem az EPIC Store ellen is, de nemrég arra gondoltam, nem e járok így itt is?
Elképzelni nem tudtam, hogy én egy kódért adjak pénzt, most meg már bánom, hogy ilyen relative későn csatlakoztam.
9.
9.
delphijos
Biztos vagyok benne hogy ennyire a "végén" ennek a generációnak azért jön ki elsősorban, hogy kipuhatolja a fogadtatást. És esetleg megágyazzon a következő generációnak, ami szintén így jönne ki. Szerintem is jöhetnek így a konzolok. Ez a "ragaszkodás a fizikai lemezhez" hiszti ideig óráig tartana. PC-n is pikk-pakk elfogadta a nép, pedig ott is ment a balhé. A ma imádott Steam-et meg a pokolba kivánták amikor megjelent. "Én aztán tuti nem veszek digitálisan játékot" Nem tartott sokáig. Ez se fog.
8.
8.
Aanash
Már régóta nem veszek lemezes játékokat és mivel eladni nem tudom többször is meggondolom mit veszek meg, amivel kímélem a pénztárcámat is.
Tehát van némi pozitív oldala is ennek:)
7.
7.
Zuzmo
Tippre 199 dollár lesz akciósan.
6.
6.
Dresa
Én is lecserélem a régi xbox one-omat erre, kb van 40 játékom és abból csak 4 lemezes. Amúgy is épp ideje volt leváltani az első szériás, kinecktes boxoma :D
4.
4.
En ebben a generacioban nem is vettem lemezes jatekot sem konzolra sem pc-re. Szoval johetnek a kovezkezo konzolok alapbol igy. Talan igy kisebbek lesznek vagy tobb hely jut hutesre, ezaltal talan halkabban lesznek.
3.
3.
godach
#2: Jaja. Én is. Kíváncsi vagyok, tudják e tartani vagy űberelni a tavaly elindított lavinát
2.
2.
ollie92
Hajrá Phily ! Már várom az E3-at !
1.
1.
Őrnagy
Szerintem van ennek jövője. Az egészen fiatal Fortnite-játékosok pl biztos lecsapnak rá, ha megfelelő reklámot kap. Én is egyre ritkábban veszek lemezes játékot, pedig 42 vágyok, tehát elméletben ragaszkodhatnék a régi, megszokott dolgokhoz. Csak valahogy már nem izgat, hogy használt lemezes játékokat hajtsak az e-bayen. És amióta PS+ előfizetésem van, úgy érzem, elég nagy mennyiséget kapok ingyen, hogy lekössön a dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...