Befutott a várva-várt Jedi: Fallen Order-előzetes

  • Írta: Shifty
  • 2019. április 13.
  • Videó
Link másolása
Megérkezett a Respawn Entertainment kifejezetten történetmesélősnek szánt Star Wars-játékának, a Star Wars Jedi: Fallen Ordernek a bemutatkozó előzetese, amiben a játék főhősétől megtudjuk, hogy senkiben sem bízhatunk, csak az Erőben.

Végre hivatalosan is bemutatkozott az elmúlt napokban a Star Wars-rajongókat alaposan lázban tartó vadonatúj Star Wars-játék, a Star Wars Jedi: Fallen Order. Amit eddig már tudtunk, hogy a Respawn Entertainment fejlesztése a 66-os parancs kiadása utáni időszakban játszódik és egy túlélő jedi történetét meséli el. A főhős egy ifjú padawan, Cal Kestis (a Gotham-sorozat Jokerét alakító Cameron Monaghan) lesz, aki a galaxisban bujkálva igyekszik leplezni valódi kilétét, miközben a Birodalom kijelölt inkvizítorai, élükön a Second Sisterrel szó szerint vadásznak rá.

Rengeteg helyszínt lesz lehetőségünk meglátogatni (például itt mutatkozik be először egy új bolygó, Bracca), illetve folyamatosan sajátítjuk majd el a különböző képességeket, társunk pedig egy kis robot, BD-1 lesz. Lesznek persze ismerős arcok is, de egy másik segítőnk is új belépő lesz, az ő neve Cere.

A játék a korábbi pletykáknak megfelelően PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül. A Star Wars Jedi: Fallen Order november 15-én jelenik meg.

64.
64.
user101
Peppa malac mondja: RÖFF!

Felfogtátok, hogy a dizni + ea párosról beszéltek? Nah, mennyen mindenki tovább, oszoljunk emberek, nincs itt semmi látnivaló ! :))) muhahawahwhaaaa ...
63.
63.
crytek
Aki ea mixeren nézte csekkolja.. Xbox appba már jött az üzenet a kotor cd kulccsal
62.
62.
delphijos
#60: Nèzd , számomra meg - mivel régi bútordarab vagyok - a DF a legemlékezetesebb, még úgy is hogy nem volt fénykard, mert amikor kijött hatalmas élmény volt “Star Wars Doom”-al játszani. Szerintem sok dolog függ attól is hogy milyen “pillanatban” (kor, stb...) jut el az emberhez.
59.
59.
xanatos0911
Összesen 4 Jedi Knight játék van, csak hogy tisztazzam, mert látom van aki nincs képben. Star Wars Jedi Knight: Dark Forces 2 (1997) Star Wars Jedi Knight: Mysteries of the Sith (1998) Star Wars Jedi Knight 2: Jedi Outcast (2002) és végül Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy (2003). MotS kiegészítője a Dark Forces 2-nek, ugyanúgy ahogy az Academy kiegészítője az Outcast-nak, csak sokan azt hiszik, hogy az JK3.
58.
58.
almaspite
EA-től lesz egy jó star wars játék ami nem multi? Közeledik a világvége.
57.
57.
Ooorky
#45: Ez nagyon igaz, hiába volt primítiv labirintusfutam sokszor, számomra a legelső Jedi Knight lesz az "igazi".
54.
54.
crytek
#50: Bármennyire is szeretnéd, de nem miattam nincs Crysis 4 :)

És a Crytektől láthatóan értelmes single játékra már nem is számítok
52.
52.
Max3000
#51: Érdekes felfogásod van,de maradjunk annyiban hogy ezt a hozzászólásodat is elég vastagon a falra lehet kenni.Másodsorban saját bevallásod szerint sem érted mi az ami bejön egy játékban több embernek,mert hát ugye az sokkal de sokkal jobb volt ami neked bejön,majd objektív véleményt akarsz.Keress a csillagászatban objektív véleményt pajtás ne a szórakozásban.Sosem fogsz objektív véleményt kapni.Gondolom még erre a szintre nem jutottál el.
51.
51.
Ra1D3n
#49: Objektív vélemény érdekelt volna, nem egy suttyó hozzászólás...
50.
50.
godach
#47: És még most sem vágod, hogy a hozzád hasonló gondolkodású emberek miatt nincs Crysis 4 pl. Mert hogy ezt szoktad emlegetni milyen nagy kedvenced volt de remélem te sem gondolod azt hogy a negyedik részt abból csinálják meg, hogy te majd évekkel később behúzd bundleba. Igen fura egy gondolkodásod van.
49.
49.
Max3000
#43: Nagyon bonyolult dolog,de nekik az jött be jobban.Na bumm.
48.
48.
Dízel
#43: Azért mert a kusza storyn kivűl mindenben jobb volt a jedi academy. Gameplay, fénykard párbaj, pályák, atmoszféra stb.
47.
47.
crytek
#44: Nem érdekel a világ most se arról írtam. Én magamat nézem és mondom felőlem pusztulhat az összes multi.

"És ahogyan azt nem gondoltad, hogy te egyszer eredeti játékokért fogsz fizetni" Ez meg nem miattam történt. Ha nem indult volna el anno a bundle rengeteg azóta is warezolnék...
45.
45.
godach
#43: Én személy szerint azért emelem ki, mert abból a szériából az volt az első amivel találkoztam. És ugye tudjuk, hogy az első mindig maradandó.
44.
44.
godach
#35: Jaja. És ahogyan azt nem gondoltad, hogy te egyszer eredeti játékokért fogsz fizetni úgy multizni is fogsz. Mert valószínűnek tartom hogy kb annyira hihetetlen volt neked az is.
Egyébként sosem értettem hogy a magadfajta emberek miért nem indulnak valami vezető pozícióba hisz annyira tudod, hogy mi a legjobb az embereknek és a világnak hogy az már valami királyi címre való. Ehhez képest mégis beálltok a darálóba.
43.
43.
Ra1D3n
#23: Sosem értettem, hogy miért van az, hogy a Jedi Knight: Jedi Outcast helyett rendszerint a Jedi Knight: Jedy Academyt hozzák fel az emberek? Miért? A Jedi Outcast fényévekkel jobb volt, erre mindenki a Jedi Academyt fényezi. Ezt megmagyarázná valaki?
42.
42.
Back2U
#35: Bukjon a Rainbow Six: Siege is?
41.
41.
Back2U
#25: Alapból padawan már. Szerintem bujkálni fog, és lebukik.
40.
40.
georgie.70

georgie.70
épp most válasz erre
Nem tudom számomra már nagyon unalmas hogy, amint végre kijön egy kampány Starwars game nekem vadidegen karakterekkel kellene bekleélni magam a Starwars világába. Nem értem mért nem lehet a meglévő sztorikból az ismert karakterekkel csinálni egy kampányt ahol akár lehetek Han vagy Luke és nem egy ostoba multiba ágyazva ahol agynélküli lövöldözéseket kell velük végigcsinálni... Mért nem lehet egy horizon zero down szintű nyitott világu gamet csinálni akár az eddigi 9 részből és azt a sztorit végig vinni és mellék küldetésekkel feldobni ahol kapnánk + történet szállakat a fő sztorihoz. Mai grafikával végigvinni az új remény , birodalom , jedi, stb sztoriját azokkal a karakterekkel nna az lenne starwars életeérzés, megspékelve egy nyitott világgal ahol kedvemre bebarangolhatom az ismerős bolygókat.... Nyugodtan savazzatok, mert semmi baj megértem ha valaki új sztorikra és karakterekre van kihegyezve, de nekem amit ebből láttam az nem Starwars, ez egy vadidehgen figura aki bárki lehetne és attól hogy feltűnik egy rohamosztagos még nem, fogok elalélni.... Nemértem mért nem lehet azt megcsinálni komolyan ami a legóstarwars volt csak vérkomoly grafikával és nyitott világú stílusban.. na mindegy biztos velem van a baj.....
39.
39.
kopic
Hat a TF2 sztorija allitolag elmult evek egyik legjobbja, tehat szerintem itt azzal tuti nem lesz gond. Kivancsi leszek ra!
38.
38.
Ichigo77
#28: Na igen,egy pár perc gameplayt azért dobhattak volna ha már nov. a megjelenés.De hát mit tudunk tenni, bízzunk a fejlesztőkbe meg az írokba.
37.
37.
Ichigo77
#25: Bocs a vége lemaradt.Ha csak ironizáltál nem szóltam egy szót sem.
36.
36.
Ichigo77
#25: Na ez már az elején nem állja meg a helyét.Mivel ugye egy padawanról szól a story,szóval nem fog rájönni hogy vele van az erő(mert már rájött.
35.
35.
crytek
#34: Hálistennek bukik valami.. bár bukna mind
34.
34.
godach
#31: Elfogult vagy. Nem tudok mást mondani.
Attól, hogy téged nem érdekel még sokakat igen. (én 2 meccset toltam nem jön be de elismerem a sikereit)
Amúgy, innen is látszik mennyire nem vagy képben, mert a Multi only fosokból vannak a legnagyobb bukások.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...