Ősszel érkezik az olcsóbb Nintendo Switch?

  • Írta: sirdani
  • 2019. április 18.
  • Pletyka
Link másolása
Az olcsóbb és némileg kompaktabb gép a japán Nikkei forrásai szerint idén ősszel rajtol el, míg a Nintendo Switch erősebb verziója még ennél is később lesz esedékes.

Az utóbbi hetekben erőteljesen megindultak a pletykák és találgatások a konzolok hardveres jövőjét illetően; alig két napja a Sony végre elárult pár részletet a PlayStation 5-tel kapcsolatban, illetve az áráról is szállingóztak friss infók, míg korábban a Nintendo vonta magára az érdeklődők figyelmét olyan hírekkel, miszerint két vadonatúj Switch-modellre is számíthatunk a jövőben.

A mai napon pedig a Nikkei íróinak köszönhetően újabb részleteket tudtunk meg a kiotóiak terveiről. Kezdjük is rögtön a kistestvérrel!  A szóban forgó konzol a jelenlegi Nintendo Switchnél nem csak kisebb méretű lesz, hanem olcsóbb és kompaktabb is, és a korábbi hírekkel ellentétben az olyan tulajdonságokról sem kell lemondani, mint a TV-s dokkolás. A konzol rajtjára valamikor az ősz során számíthatunk.

A nagyobb és egyben erősebb Switch a tervek szerint pedig már egy olyan eszköz lesz, mely teljes mértékben búcsút int a jelenlegi hardveres környezetnek. A Nintendo állítása szerint jelenleg több lehetőséget is tesztelnek - az operációs rendszer lecserélésétől kezdve, az irányításon át -, de még sokáig nem érdemes a gépre számítani. Ezt jól szemlélteti az is, hogy az egyik munkatárs szerint a fejlesztés egyelőre eléggé kezdetleges állapotban van, és „még az sem világos, hogy ki fogja vezetni a koncepció kialakítását”.

76.
76.
Ooorky
#74: Jól van, kemény vagy az interneten.

Nesze keksz.
70.
70.
Ps fanboy
Ultimátum a 64 es üzenet neked van címezve. És a végét fogad meg.
64.
64.
Ps fanboy
Van 5 cím a három helyett, hurrá. Amúgy ezt én b@sztam el mert egy többéves listát néztem. XD
Egyébként nem tudom miért csak a Sony címeket hoztad fel, nem csak a Sony gyárt tripla A címeket, én sem csak a Sony AAA címekre gondoltam, hanem ámblokk a AAA címekre. Sony címek nem is voltak megemlítve ebben a kontextusban. Ez nem a melyikből fogyott több verseny, ez a melyik üti meg a mércét verseny és ebben a Nintendo nem indulhat. Mellesleg ha már eladások és Sony ex, akkor az Uncharted4 ből 2016 ig adtak el 8, 7 milliót, de már 2019 van és ha jól tudom azóta már 12 milliónál jár. De ez tökk mindegy, mert AAA alatt bedobhatnám a Gta 5 öt, vagy a RDR 2 őt és még isten tudja mit. De nem fogom mert nem az eladásokról van szó, ezt csak te kezdted el, mert a csökevényes agyaddal azt hiszed, hogy az eladás az párhuzamba állítható a minőséggel, de nem, csak azt bizonyítja, hogy az emberek szeretnek utazás, szarás, ebédszünet, temetés, közben játszani, ennyit és nem többet. Meg ha az arányokat nézzük, hogy egy Switch-re meg egy Ps 4-re hány játék van, akkor az jönne ki, hogy Switch-en jóval kevesebb a választék ergo ez egy kényszer, hogy muszáj vagy ezekkel a játékokkal játszani. Tehát márcsak ezért sem érdemes a kettőt összemérni. Mert ha megszámolnánk, hogy hány Switch van, és hány Ps4, figyelembe véve a teljes játékválasztékot gépenként az exkluzívokat is beleszámolva, akkor láthatnánk, hogy a Sony exek eladott példányszáma mennyivel szebb eredmény. Remélem ez világos, mert ennél egyszerűbben nem tudom a pofádba rágni. Egyébként csak sajnálni tudlak, tényleg látszik a stílusodon, hogy valamit kompenzálsz. Nem tudom mi lehet az, csak azt látom, hogy minden cikk alatt ott vagy, és ömlik a szádból a mocsok, mintha valami feltünési viszketegséged lenne, mert a valóéletben a kutya sem vesz észre. Én elhiszem, hogy szar lehet így élni, és neked csak ez jutott, de ne add fel.
55.
55.
Ps fanboy
#54: Szerk: az árában alatt azt értem hogy annyiért árulja, mint egy AAA játékot.
44.
44.
Shame
Most komolyan ezen vitázunk. Én leírtam a privát véleményem. Itt mindig csak a szardobálás megy.
Egyik barátom jól megfogalmazta pár hónapja. Neki van minden féle konzolja még ezeket a mini hülyeségeket is megvette.
Azt mondta nekem akkor vegyél switch-et ha szereted a Zelda, Mario és társait ha nem akkor ne vegyél. Ennyi. Darth Maul Official írta, hogy ő mást várt a switch-től. Mert ő más konzolok nagy címeit várta de azokat nem lehet ennyire lebutítani viszont amennyire lehet a nintendo keményen kitolja a switch határait a játékok minőségével lásd Zelda meg Mario. De kézi konzolnak készült és szerintem ha lesz switch pro az se fog megütni még egy ps3 szintet se. De a nintendo megmondta neki nem is ez a cél hogy a sony vagy microsoft vagy pc piacból szeletet hasítsanak. Ők csináltak egy új piacot ahol jelen pillanatban csak ők vannak. Lásd anno Steve Jobs Ipad-je addig nem volt olyan hogy tablet volt mobil, pc, laptop, notebook meg netbook. Azt mondták rá, hogy bukó lesz és mi lett mindenki elkezdte másolni. Olvastam hogy a switch-en felbuzdúlva a sony újra akar kézi konzolt csinálni. Pedig a vitat-t a 3ds lealázta pedig hardverileg tudásban ég és föld de 3ds-re sok game volt és van.
De lényeg hogy felőlem lehet AAA cím a Mario meg a Zelda meg AAA cím a God of War meg a Pókember. Úgyhogy aki Zeldát akar vegyen nintendo-t aki GOW-ot Ps-t aki Forza-t Xbox-ot. Én vettem ps-t meg megveszem majd a mini szviccset mert imádom a nintendo-t is gyerek korom óta mikor apu németben dolgozott és vett nekem egy gameboy-t.
Úgyhogy béke srácok.
43.
43.
Ooorky
#41: Nem rosszak a Sony exek, de számomra messze nem hozták azt a minőségi szintet amit a Nintendo cuccai (kivéve Mario Tennis Aces ami egy kupac gőzölgő sz**). Pl. GT Sport-ot is csak azért nem vittem vissza a használt játék nepperhez, mert van benne panda Hachi Roku.
37.
37.
Ps fanboy
Azt azért hozzá kell tennem, hogy mindez amiket elmondtam, még semmit nem von le Switch játékok értékéből.
36.
36.
Ps fanboy
#35: Én szóljak anyucinak? Te viselkedsz gyerekessen. Nem tudsz felhozni egy érvet sem amivel megcáfolhatsz, ezért elkezdesz sértegetni. Egyébként nem sértődtem meg, jót nevettem, köszönöm. De azért próbáld meg megtartani a tartásodat. Vagy úgy érzed belesz@rtam a tányérodba azzal, hogy elmondtam kegyetlen igazságot?
35.
35.
Ooorky
#34: Pihenj egy kicsit, szólj anyucinak, hogy szeretnél PS-ezni a TV-jén.
28.
28.
Ps fanboy
#27: Ok, ha csak a költségvetés számít és a technológia nem, (ami egy baromság) akkor ezen logikát követve, a Sony exek a Nintendo exekhez képest nem AAA, hanem AAAAAAAAAAAAAAAA.
27.
27.
Ooorky
#23: AAA a költségvetésre utal ugyanúgy, mint filmeknél. Az, hogy mit képzelsz bele az már a te dolgod.
25.
25.
Gamelord
#23: Nem, nem ezt jelenti.
24.
24.
Gamelord
#21: Ez olyan vélemény, mintha azt mondanám a PS-re hogy szerintem nem konzol, hanem egy radiátor ami alig melegít :D . Már pedig pont annyira konzol, mint amennyire a felsorolt játékok AAA kategóriások.
21.
21.
Shame
#20: Most nem arra gondolok AAA cím alatt mikor csak sega meg nintendo meg amiga volt. A ps4 meg xbox korában AAA cím az ami über grafikával van minden platformon. Nekem egy zelda , mario meg kirby, donky stb. Sose lesz AAA cím az nintendo exclusive. Nálam a gameboy sose lesz playstation , xbox vagy pc. Lehet hívni szviccsnek tv re kötni akkor is gameboy marad a mobilom erősebb mint a szviccs rá tudom kötni a tvre mégse lesz a plant vs zombi AAA cím manapság régen az lett volna. De ez privát vélemény nem akarok senki lelki világába taposni. Nekem a szviccs még mindig gameboy nem tudok rá máshogy tekinteni visszaidézi a gyerekkorom gsmeboy-át.
19.
19.
Shame
A nintendo sose az AAA címekről volt híres viszont megint csináltak egy forradalmi dolgot lásd anno wii vagy 3ds. Azok se erős hardwerek nem ment rajtuk ps4 vagy xbox cím de még ps2-es se. De még a psvita is erősebb volt mégis baromi népszerűek voltak. A nintendo a party játékokra meg a retro-ra van kiélezve a hardwer sose volt erős de mario meg zelda meg yoshi meg donkey kong-nak megfelel. Amúgy van pár jó cím és én pl. majd egy minire be fogok ruházni mert van pár olyan cím amit nem hagynék ki de AAA címre ott a ps4-em. Ezen meg még egy doom vagy dragonball fighter z vagy a wolfenstein 2 is siralmas ps4 után. De ezt mindenki tudja hogy nem ez volt a cél a nintendo-nál és tuti sose lesz az még 10 év múlva se. Ha megnézed a wii u-t meg a 3ds játékokat na az lesz switch-en semmi több. Max 1-2 villantás AAA címből botrány grafikával tv-n viszont ha azt nézzük hogy kézi módban tudsz doom-ozni kis kijelzőn az nem semmi akkora kijelzőre nem kell full hd-s játék.
18.
18.
Ooorky
#14: Pont az autós címek hiánya volt az egyik oka a PS4 beszerzésnek Dirt Rally 2,0-val karöltve. Sajnos ezen a téren nagyon gyenge a Switch, mobilportokból és AAA áron adott budget játékokból áll az autós kínálat (kivéve Mario Kart 8, de abban meg úgyis a battle módot tolja mindenki).

Én az időm 90%-ában Warframe-ezek rajta munka/utazás közben + párommal Yoshi-zunk.
17.
17.
delphijos
#10: "amúgy szar a konzol is, meg a rá érkező játékok is"

Hú, de baromi nagyot és okosat mondtál megint. Ja, amúgy nem. Ideböfögtél valamit amiről fogalmad sincs.
12.
12.
Darth Maul Official
#10: Hát egyebkèn valamilyen szinten egyet èrtek veled az tùlzás hogy szar mert a koncepció nagyon tetszik tènyleg hordozható meg minden de egyszerűen èn voltam a hülye gondolván majd erre a konfigra majd könnyebben portolhatók lesznek a játèkok èn voltam a naìv hogy el vártam majd jönnek rá mindenfèle AAA játèkok
10.
10.
#8: Hát igen, áldozatul estél a média hülyeségének. A Zeldákat meg ne keverjük össze a "valaha készített egyik legjobb" RPG-kel, mert ez sem igaz. Egy-két jó játék lehet rá, de amúgy szar a konzol is, meg a rá érkező játékok is.
8.
8.
Darth Maul Official
Hát ez szèp meg jó, èn vettem egy hónapja 1-et nagyon frankó meg minden zelda tènyleg a valaha kèszìtett egyik legjobb RPG, de azon kìvűl semmi nem fogott meg tehát ezalatt ertem azt hogy vannak indie gamek tömèrdek mennyisègben vannak remastered jatèkok amikèrt már csak azèrt sem adok pènzt mert anno kijátszottam nem lenne már meg a hangulata ès kepesek teljès árat elkèrni, na de nem is ez a lènyeg hanem egyszerűen átverve èrzem magam. Mèg bejelentèsnèl mindenki mondta hogy ilyen-olyan A-s játèkok várhatók rá speciel èn nem tapasztaltam ùgyhogy ha kijatszom a zeldát szerintem megvállok tőle mert egyszerűen számomra nagyon vèrszegèny a kìnálat.
7.
7.
Shame
Igen az a 199 dolcsi jó lenne itt mondjuk lenne 199 euro ami 60 k rájön a 27% áfa máris 80 lesz sajna. Az meg túlzás lesz.
6.
6.
#5: pedog dokkolo nelkul meg egy picit olcsobban megint nagyon szakitana! en mindig handheldben hasznaltam csak pl. kulon meg lehetne venni dokkolot aki megis akar.
5.
5.
Cooper911
#4: Na persze. Jó hogy nem, ingyen vagy annál ólcsóbban. :D
3.
3.
dvs00
Mario Kart 4k 60 FPS-ben odabaszna geci! Várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...