Dokumentumfilm készül a God of War fejlesztéséről

A God of War egyéves születésnapja alkalmából a Sony bejelentette: dokumentumfilmet készítenek a játék fejlesztéséről. A Raising Kratos című projekt többek közt bemutatja Cory Barlog és a színészgárda munkáját is.

A God of War kétségtelenül az utóbbi évek egyik legnagyobb sikersztorija, ha videojátékokról van szó, így pedig minket, s valószínűleg közületek is sokakat érdekelhet, hogy miként zajlott a fejlesztés a Sony Santa Monicánál a színfalak mögött. A Raising Kratos névre keresztelt dokumentumfilm pontosan ebbe enged betekintést.

A PlayStation YouTube-csatornájára érkező film az előzetes alapján igen átfogóan mutatja be, hogy mi kell ahhoz, hogy egy csapat valami igazán különlegeset tegyen le az asztalra. Láthatjuk majd a direktor, Cory Barlog munkáját, számos klipet a főszereplőket alakító színészekről, és szóba kerül a God of War III-at követő merész irányváltás is, amely teljesen új perspektívába helyezte a sorozatot. Érdemes lesz tehát megnézni.

60 komment - szólj hozzá!