Májusban jön az Oculus Quest és a Rift S

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 1.
  • Hardver
Link másolása
Az Oculus megerősítette, hogy tegnap óta előrendelhető a május végére datált Oculus Quest és a cég zászlóshajójának számító Oculus Rift leváltását szolgáló Rift S. Mindkét VR-szemüveg 399 dollárba fog kerülni.

Az Oculus csapata bejelentette, hogy két vadonatúj modelljük, a Rift S és az Oculus Quest is május 21-én jelenik meg, 399 dolláros árcédulával felcímkézve. Tegnap óta mindkét VR-szemüveg előrendelhető.

A Rift S lényegében a cég zászlóshajójának számító Oculust Rift leváltását szolgálja majd, vagyis egy finomhangolt, továbbfejlesztett kiadás lesz, ami továbbra is PC-hez kötött, viszont ez a változat már nem igényel külső szenzorokat. Helyette kamerákkal és beépített érzékelőkkel biztosítja az Oculus a pontos helyzetkövetést.

Ezzel szemben az Oculus Quest már nagyobb ugrásnak ígérkezik, a VR-szemüveg ugyanis nem igényel semmilyen PC-t, de még kábeleket sem. Felkapjuk a szemüveget és azonnal játszhatunk is. A készülék mindenféle külső szenzor nélkül működik, ám tartalmaz saját beépített giroszkópot, gyorsulásmérőt, illetve négy térérzékelőt, melyek együttesen teljes mértékben képesek lesznek 3D-s térképet készíteni a szobánkról.

2.
2.
hedzsooo
#1: Én meg azt javaslom, mindenki várjon még vele, lássuk egyáltalán, hogy melyik eszközre milyen felhozatal lesz tartalom szempontjából... Persze én is a Questet javaslom, azoknak "akik csak fel akarnak kapni egy szemüveget és már tolnák is", a mindegy mit, csak tolni lehessen kérem! XD ;D
1.
1.
abydos
Volt az a twitteres bejelentés valójában az F8-on, ráadásul Mark Zuckerberg szájából, de igazából mindegy. 160k-ért amazonról előrendelhető Mo-ra is bármelyik. A Questet javaslom, akik csak fel akarnak kapni egy szemüveget és már tolnák is. https://www.youtube.com/watch?v=BtG4t3N5EqA
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...