World War Z - ez várható a következő pár hónapban

  • Írta: szlav
  • 2019. május 3.
  • Letöltés
Link másolása
Remekül startolt a World War Z, a Saber Interactive pedig megújult lelkesedéssel szállítja majd a megjelenés utáni tartalmi frissítéseket. Máris megtudhattuk, hogy mivel gazdagodik a játék július végéig.

Még a játék fejlesztőit is meglepte, hogy milyen remekül startolt a World War Z az első hetekben. Így tehát nem kell attól félnünk, hogy a Saber Interactive magára hagyná a kooperatív lövöldét, sőt, a következő 90 napra már meg is van a tartalmi frissítések ütemterve.

Májusban megérkezik a tokiói epizód utolsó fejezete, amely során megismerkedhetünk egy új zombitípussal is, de a történetszál lezárásával még nem értek véget az újdonságok. Júniusban egy újabb, extrém nehézségi fokon próbálhatjuk ki magunkat, az azt követő hónapban pedig megérkeznek a heti kihívások is.

A három hónap során ezenkívül folyamatosan érkeznek majd az új karakterkinézetek és fegyverskinek, az új stukkerek, illetve a régiek alternatív variánsai. A fejlesztők emellett már javában dolgoznak egy új hordamódon és a privát lobbik bevezetésén is. A PC-s verzió ezen felül némi technikai opcióval is bővül, hamarosan érkezik például a sokak által hiányolt FOV-csúszka is.

4.
4.
godach
#3: Köszi. Akkor végül is akinek tetszett a L4D annak ez is fog. Szuper. Feltolom kívánságlistára :D
3.
3.
shatterhand
#2: Én jatszom. Ha vannak haverok akkor velük. De most már days gonet tolnak. Idegenekkel necces. Ha jól jatszanak akkor nincs gond. Figyelni egymasra, együtt maradni. De ritka ez. Delutan is tök faszan vedtuk ketten az egyik oldalt ahol tört be a hullám. Erre hátulról elkapott egy nagydarab "bull"(pancelos,kommandos zombi) es püfölt. A tarsam meg le se szart (ilyenkor Vöröskereszt villog,hogy vki a földön van, plusz üvölt a karakter,hogy BULL!). Utanam őt is leszedte. Na ilyenkor már ketten vannak a tobbiranyu rihhammal szembe. Eselyuk se volt. Ha jól müködik a csapat élvezetes a játék, ha szarul akkor kínlódás. Szokasos 4fős co-op.
Offline is élvezetes. A tarsak mindig hagynak jatszani, nem rajtuk mulik ha kitör a roham. Ha szarba vagyok akkor daralnak. Ha nem hasznalok hangtompitot ők se fognak. Farmolni es kb hard fokig jól működik.

Multi. Ez ilyen ....ok,ok. Elvileg jó. Csak a pályák kicsik,meg villog a piros életerő a játékosok fölött igy barhonban kiszurhatoak. Itt is kulon skill-fa van. Kulon kasztok eltérő fegyverekkel. Szokasos multis módok,de inkabb csak tdm megy.
4v4, de kb kétszer jon egy zombihorda is át a pályán.
Ennyi.

Roadmap szerint jon majd kulon horda mód később. Elobb a hiányzó japán pálya jön egy uj fajta zombival. Alapból van a sima zombi. Aztán a radugro akit a tarsak szednek le. A bull aki massziv es tankszeruen lerohan,felkap , pufol mig le nem szedik a tarsak.
A sikolto. Aki a háttérből hivja az utanpotlast.
A vegyvedelmis aki halálakor zöld mérgező trutyit ont magából.
Az új meg passz. De vmi fertőző jelzőt kapott.

Nemcsoda,hogy jól fogyott mert igazából mint zombis 4es co-op kol működik. Hiánypótló. Payday óta nem jött hasonló szerintem.
2.
2.
godach
Fura hogy ilyen jól startolt, de nem gond ha lesz a Days Gone után is valami zombiként.
Innen, próbálta már valaki?
1.
1.
shatterhand
Sajnos sokan nem képesek a tobbiekre figyelni. Közepes (hard) fokon haverokkal setagalopp. Idegenekkel -ha ossze vissza rohangalnak- ultrahard.
Meg amugy miafa.ert mozognak jobbra/balra? Beidegzodesbol zombik ellen. Basszus. Mintha visszalőnének.
Elkenben a botok kurvajok. Rajtuk nem mulik ha lopakodni kell. Nagyon jó tarsak
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...