The Division 2 - nagyot ment a Uplayen keresztül

Tegnap tartotta legutóbbi pénzügyi évének beszámolóját a Ubisoft, ahol kiderült, hogy a The Division folytatásának PC-s változata nagyon kelendő volt a kiadó saját platformján, a Uplayen keresztül.

A Ubisoft egyszerre lehet csalódott és elégedett a Tom Clancy's The Division 2 teljesítményével, az alvó ügynökök Washingtonba áthelyezett kalandja ugyanis konzolokon alulmúlta a várakozásokat. Ezt Frederick Duguet, a cég pénzügyi igazgatója jelentette be a befektetőknek tartott éves pénzügyi konferencián.

Duguet elmondása szerint a megjelenések terén mindig csendes márciusi hónap miatt jobb eredményekre számítottak, de mind PlayStation 4-en, mind Xbox One-on rosszabbul fogyott a játék. Ennek ellenére az eredmények nem alakultak rosszul, az eladási számok ugyanis a 2016-ban megjelent első rész szintjét simán hozzák.

Ez nagyban köszönhető a PC-s kiadásnak, és ott is inkább a digitális változat hozott kiemelkedő eredményeket. Ráadásul azzal, hogy a Steam helyett az Epic Games Store-ra költöztették az online kiadást, a Ubisoft azt is elérte, hogy a rajongók inkább saját platformjukon, a Uplayen keresztül vegyék meg a játékot, így az első részhez képest a folytatást tízszer többen szerezték be itt.

A kiadó digitális platformja egyébként is remek évet zárt, hiszen mint ahogy az kiderült, a cég éves bevételének a 27 százalékát adta a Uplay (ez a szám tavaly csak 18 százalék volt), ráadásul az előző időszakhoz képest 150 százalékkal ugrottak meg a Uplayen értékesített játékokból származó bevételek. Eközben viszont visszaestek a konzolos értékesítések, PlayStation 4-en 42 százalékról 36 százalékra, Xbox One-on 23 százalékról 20 százalékra, míg Switchen 7 százalékról 6 százalékra.

Visszakanyarodva a The Division folytatásához, Duguet egyébként még azt is elmondta, hogy elvárásaik szerint a jövőben megjelenő tartalmak miatt még tovább emelkedik majd a vásárlások száma.

5 komment - szólj hozzá!