A Square Enix törölte a Project Prelude Rune-t

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 16.
  • Gyászhír
Link másolása
A Square Enix megerősítette, hogy a 2017-ben alapított Studio Istolia bezárása mellett döntöttek, ráadásul ez érinti a csapat első játékát, a Project Prelude Rune-t is, amit végül törölt a kiadó.

Még 2017 elején jelentettük, hogy a Square Enix a Tales-sorozat korábbi producerével, Hideo Babával az élen új stúdiót alapított. A Studio Istolia első játéka Project Prelude Rune kódnéven futott, ami egy teljesen új fantasy játék lett volna.

Sajnos már csak múlt időben beszélhetünk a projektről és a stúdióról is, a japán kiadó ugyanis egy közleményben bejelentette, bezárják a csapat irodáját, a játék fejlesztését pedig törlik. Sajnos a Square Enix nem indokolta meg döntését, viszont azt elárulták, hogy a szakembereket igyekeznek majd más fejlesztésekre átirányítani.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...