Kirúgták a Lords of the Fallen 2 fejlesztőcsapatát

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 20.
  • Hír
Link másolása
Továbbra sem alakul jól a Lords of the Fallen 2 fejlesztése, a kiadásért felelős CI Games pedig megelégelte, hogy a munkával megbízott Defiant Studios nem tud semmi vállalhatót produkálni, így felbontották velük a szerződést.

Eredetileg 2017-ben kellett volna megjelennie a Lords of the Fallen folytatásának, de a játék fejlesztése a kezdetek óta komoly problémáktól terhes. Az első rész atyja, Tomasz Gop még 2015-ben fordított hátat a projektnek és a City Interactive-nak, később pedig az is világossá vált, hogy a fejlesztést nem az első részt is készítő Deck 13, hanem egy teljesen új csapat végzi majd.

A tavaly nyáron bemutatott Defiant Studios azonban hiába söpört le minden addigi megoldást és kezdte újra a fejlesztést, úgy tűnik, képtelen volt megbirkózni a feladattal. Az Eurogamer ugyanis arról számolt be, hogy a CI Games úgy döntött, felbontja a velük kötött szerződést, a legutóbbi bemutató alkalmával ugyanis világossá vált a kiadó számára, hogy képtelen a csapat azt a minőséget elérni, amit elvárnának. A játék fejlesztése azonban nem áll le, a kiadó ugyanis úgy döntött, megpróbálják házon belül befejezni a munkálatokat.

Érdekes adalék, hogy a hír hallatán a Defiant Studios vezérigazgatója, David Grijns is nyilatkozott, aki cáfolta, hogy a minőségbeli problémák miatt bontott szerződést a CI Games. Mint mondta, a csapatának nagyon fontos, hogy minőségi játékokat készítsenek, így sosem szegnék meg a szerződésben foglalt vállalásokat. Erre szerinte az is a garancia, hogy olyan tapasztalt szakemberek dolgoznak náluk, akik olyan projekteken munkálkodtak korábban, mint a Just Cause 3, a Call of Duty: Advanced Warfare, a Far Cry 5 vagy a Devil May Cry.

8.
8.
crytek
#7: Divatfika minden ami City Interactive csakis szar lehet..
7.
7.
Nagyerecsakide
Az első nagyon tetszett. Nem értem a fikát.
6.
6.
HMoody
"olyan projekteken munkálkodtak korábban, mint a Just Cause 3," :D :D :D
Azt a bughalmazt sose fejeztek be. Mikor meglattam, hogy az utcan zenelo NPC-knek nem volt hangszeruk, a sepregeto neninek sepruje, tehat meg a modellek se voltak befejezve es tesztelve, toroltem is le. Innentol ez nekem inkabb szidalom, mint buszkeseg. :D
4.
4.
crytek
#3: Alien Rage, Enemy Front és a Ghost Warriro széria ha nem is az év játékai de fényévekkel jobbak mint amit a city régen képviselt. + a sniper gw széria szerintem sokkal jobban fejlődik mint a Sniper Elite széria

Szóval várom mivel rukkolnak elő...
2.
2.
DarkLord
Amúgy az első rész elég vállalható játék volt. El lehetett vele szórakozni. Bár a ps4-es verzió szerintem futott vagy 10 fps-sel :D Még jó hogy pc-n kitoltam, mert szerettem volna ps4-en is , de az lehetetlen volt, mert a szemnek gyilkosság kategória. (nem vagyok fps bzi, mert toltam én már végig játékot low fps-sel, de ennél a játéknál fordult velem elő, hogy még az én szemem se bírta, lehet azóta orvosolták nem tudom nem próbáltam újra.).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...