E3 2019: Három játékot hoz a Rebellion

  • Írta: szlav
  • 2019. június 2.
  • Bejelentés
Link másolása
Érdemes lesz odafigyelni az idei PC Gaming Showra, a Rebellion csapata ugyanis az Evil Genius 2 és a Sniper Elite VR mellett egy új, eddig nem bejelentett játékot is megvillant majd a színpadon.

A Rebellion Twitter-fiókjáról érkezik a hír, miszerint a brit stúdió három különböző címmel készül az idei E3 PC Gaming Showjára. Ezek közül kettőről már korábban is hallhattunk híreket, a harmadik, eddig nem megnevezett fejlesztés kapcsán egyelőre csak találgathatunk. Márciusban már olvashattunk arról, hogy a csapat több Sniper Elite-játékon is dolgozik, így nem kizárt, hogy ez a sorozat kaphat egy újabb számozott epizódot.

Abban viszont már most biztosak lehetünk, hogy láthatjuk majd a Sniper Elite VR-t, a Sniper Elite 4 mediterrán környezetében játszódó mellékágát, amely a virtuális valóságba ülteti át a távcsöves vadászat élményét. Folytatást kap emellett az Elixir Studios 2004-es stratégiai játéka, az Evil Genius is, amely során egy gonosz nagyvállalat élén törhetünk világuralomra.

4.
4.
atesz89
#1: Nem lesz AvP rebelliontól közbe szoktam nézni a streamjüket és aki kérdezte tőlük a h lehet számítani AvP-re de nem mert jogot nem náluk vannak elvileg.

Jó lenne egy orosz fronton játszódó Sniper Elite végre visszatérni a városokba, nem olyan jó ez a 4. rész sem meg a 3. sem. Sokkal jobb romok közül vadászni az ellenségre. Vagy egy iraki háború idején játszódó Sniper Elite is jó volna. Kíváncsi lennék hogy valósítanák meg a mai kort, milyen a mesterlövészek élete.
1.
1.
FekaFOB
Egy számomra ideális világban egy AvP játék lenne a harmadik, de nem hiszem hogy ilyen szerencsém lenne. Azért finger crossed
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...