Monster Hunter World: Iceborne - fókuszban a sztori

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 4.
  • Videó
Link másolása
Szeptember elején mutatkozik be a Monster Hunter World első komolyabb, teljes értékű kiegészítője, az Iceborne, ami nem csak egy új, fagyos helyszínre kalauzol el minket, hanem az alapjáték történetét is továbbszövi.

Az új szörnyeket, veszélyeket és egy teljesen ismeretlen, felfedezésre váró fagyos helyszínt is felvonultató Monster Hunter World-kiegészítő, az Iceborne az alapjáték cselekményét görgeti majd tovább.

A sztori azután veszi kezdetét, hogy csatlakoztunk a Kutatási Bizottsághoz, akiknek a jóvoltából felfedezetlen térségekre látogatunk el. Az egyik ilyen lesz a fagyos Hoarfrost Reach is, ami a sorozat eddigi egyik legnagyobb térképeként rengeteg kihívást rejt a számunkra. Többek között azt a Legianát is, akit még az Ősi Erdőben fedeztünk fel, majd egészen a kiegészítő helyszínéig üldöztünk. 

De mellette is lesznek majd új szörnyek, ahogy persze visszatérő rajongói kedvencek, mint például a Tigrex is. Nagyon oda kell majd figyelnünk arra is, hogy kalandjaink során nemcsak a szörnyek, de a természet is az ellenségünk lesz, így a kihűléssel is meg kell vívnunk a csatánkat.

A Monster Hunter World: Iceborne PlayStation 4-en és Xbox One-on szeptember 6-tól lesz elérhető, míg PC-n valamikor a tél során fog befutni a Steamen. A kiegészítő ára 39,99 euró lesz.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...