A Blizzard már az Overwatch 2-n dolgozik?

  • Írta: zoenn
  • 2019. június 7.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku azt írja, hogy a Blizzard már javában dolgozik az Overwatch folytatásán, ami a belsős infók alapján PvE-móddal is fel lesz vértezve, hasonlóan a Left 4 Deadhez. A második részt az idei BlizzConon jelenthetik be.

A Kotaku névtelen forrásokra hivatkozva írja, hogy az Overwatch 2 már fejlesztés alatt áll a Blizzardnál, és a hivatalos bemutatkozásra a novemberi BlizzConon kerül sor. A hírek szerint a megszokott kompetitív módok maradnak, de az igazi újdonságot a PvE-mód jelenti. 

A sztoriközpontú játékmód a Left 4 Dead hasonszőrű küldetéseire emlékeztet, azaz egyedül vagy csapatban is teljesíthetjük a kihívásokat. Már az első Overwatchban is találtunk szezonális jellegű PvE-mókát, és a jelek szerint erre a vonalra gyúr rá a folytatás is. 

Nem tudni még, hogy a korábban megszerzett skineket és egyéb kozmetikai cuccokat átvihetjük-e folytatásba. 

Egy másik szóbeszéd is érkezett a Blizzard háza tájáról: mint kiderült, a tegnap emlegetett törölt projekt egy két éve készülő StarCraft FPS volt. A lövölde után felszabaduló erőforrásokat a Diablo 4-re és az Overwatch 2-re csoportosították át állítólag. 

7.
7.
B-Shaggy
#6: Uh ember ez azért durva én se bírom Luciot de azért fogd már vissza magad!!!!!!
6.
6.
Zuzmo
#4: Sőt, még állatok is voltak benne, bakker!
5.
5.
Hunszi
Jobb hián ezen dolgoznak s azzal a teljesen felesleges vanilla WoW-al. Eléggé leadták...
4.
4.
ironyman
csak nehogy ezt is teletegyék nőkkel , az előző részt is az tette tönkre
3.
3.
Mortis
#2: Hát remèlem is. Semmi kedvem újra megvenni a játèkot. Már az eredeti 60 eurós ár is nevetsèges volt.
2.
2.
azureknight0715
Az nem ow 2 lesz hanem a 2.0-as patch.
1.
1.
user101
StarCraft FPS ? Te jó ég, de megnéztem volna egy olyat ! :(((

Nem tudom a PUBG frissítési hulláma ingyenes lesz-e, de mondjuk nem is számít. Viszont tetszik, hogy folyamatosan heggeszti a tehenet és nem dobják ki, hogy majdnem ugyanazt kiavdva egy és ellátva egy kettes címkével újra lehúzák a népet... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...