E3 2019: Alig van késés az xCloud rendszerén

  • Írta: szlav
  • 2019. június 11.
  • Hardver
Link másolása
Az input lag kérdése jelentős lesz majd a felhőalapú játékos szolgáltatások esetében. Az E3-on demózott Project xCloud pedig a jelentések szerint meglepően jól teljesít ezen a téren.

Los Angelesben, az E3 helyszínén már a nagyközönség is kipróbálhatta a Project xCloud felhőalapú streaming-technológiáját. A tervek szerint a Microsoft rendszerével bárhol játszhatjuk majd kedvenc játékainkat, elég hozzá akár egy telefon, illetve egy megbízható WiFi-kapcsolat. Nagy ígéretek ezek, hiszen a jó játékélményhez elengedhetetlen a kiváló minőség, valamint egy olyan mértékig lecsökkentett válaszidő, hogy az ne legyen zavaró. 

Az Ars Technica csapata pedig egyből tesztelésbe is kezdett. Meg kell említeni, hogy nem laborban készült, ezerszer átfutott eredményekről van szó, hiszen csupán egy iPhone-kamera lassított felvételes anyagát használták, de a beszámolójuk alapján a látottak így is elég biztatók. A rögzített anyag szerint, melyeket a Halo 5: Guardians társaságában vettek fel, nagyjából 67 milliszekundumos csúszás van az A gomb megnyomása és az ugrási animáció megkezdése közt.

Csak hogy kontextust adjunk a dolognak: a hagyományos, helyi játék közben Xbox One-on 63 ms-es késést tapasztalhatunk, így a rögzített 67 ms-es késleltetés alig lassabb, gyakorlatilag továbbra is észrevehetetlen az xCloud esetében. Ha az ehhez hasonló teljesítményt az xCloud nyilvános változata is tartja majd, akkor azzal könnyen leiskolázhatják a Stadiát is, amely a GDC-s demó során 166 ms-es késést produkált.

Az E3-as setup persze valószínűleg egy remekül kialakított, kifejezetten erre optimalizált rendszer, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy mit fognak nyújtani ezek a felhőalapú rendszerek, ha egyszer élesben is eljutnak a világ játékosaihoz.

15.
15.
#5: De ez nem így működik!A piacon különösen az
informatikában,igen lényeges szempont,hogy te legyél az első egy új technológiában és a legnagyobb
mértékben képes legyél lefedni az igényeket!
Mivel a dedikált szervereket nem tegnap kezdte el
telepíteni a Microsoft ezért a tech háttér már adott!
Most képzeld el,ha megvárnák míg mindenhol
kiváltják a régi kábeleket optikaira!
Ez min 10+év majd utána kezdenék a dedikált szerverparkokat telepíteni az megint min +10 év.Ezalatt az idő
alatt nagy valószínűséggel a létező összes
konkurenciai beelőzné őket és nem maradna más mint a bérlés!(lásd Nintendo és Sony pl)
9.
9.
Fata Morgana
#8: Ezt is érdemes elolvasni mielőtt temeti valaki ezt a streaming-es próbálkozást.

https://pcworld.hu/pcwlite/magyarorszag-magasan-veri-amerikat-4g-ben-263982.html

Nem bánnám sokkal olcsóbban lehetne játszani, mint jelen pillanatban.
8.
8.
Fata Morgana
Ezt elfelejtették hozzátenni.

"Fontos megjegyezni, hogy a játékok nem valami helyben telepített szerveren futottak, hanem a legközelebbi Azure központban, ami csekély négyszáz mérföldre, azaz körülbelül 640 kilométerre van az E3-tól."

7.
7.
murek
#5: https://imgur.com/a/7cODQcQ
Magyarországról németekhez... staton látszik a teljes pingem, 4k 60 fps
Költsenek rá milliókat, mert hát a megmondóemberek szerint szar, akkor szar...
5.
5.
#4: Magyarország elég fejlett net téren, hozzá képest pl egy Németország, ahol pénz is van erre kb 8 megabit garantált sávszélességgel elég, ha kiköhög 2-t, 70-90-es pinggel. És akkor még amerikáról nem is beszéltünk, ahol a 4g sem megy nekik. Persze Washington közepén meg Berlinben van vállalható net, kb olyan, mint itthon a Digikábel havi 2500-ért ad, de amúgy gáz a helyzet. Ott ahol ezt megfizetnék, ott nincs hozzá net, ez a baj.
4.
4.
Vagyis ameddig az általam küldött info oda és vissza érkezik!
3.
3.
A gépem és egy szomszédos országban lévő szerverközt 6ms a ping!Ezt mivel magyarázod?
2.
2.
Ooorky
E3 rossz vicc ilyen szempontból, szerver valszeg a szomszéd szobában volt és kínosan ügyeltek a szénné optimalizált hálózatra (anno a PS3 grafikáját is úgy demózták, hogy a "konzol" csak egy üres doboz volt, valójában a pult alá eldugott PC-n futott a demo).

Ettől függetlenül várom a cuccot, ez a jövő.
1.
1.
A dedikált szerverek hatalma!
Mindjárt jönnek az ufók,hogy látják azt az 5 milliszekundumos
különbséget:)
Tudjuk nagy bukás lesz!
Mivel ez nem az első infó így a kételkedőktől kérdezném!
Komolyan azt gondoljátok,hogy több százmilliárdos befektetések előtt nincsenek ezerszám tesztek,fejlesztések???
Ja kivel fogadtam, hogy 12Tf felett lesz a box?? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...