Amerikai toplista: továbbra is élen a Mortal Kombat

  • Írta: fojesz
  • 2019. június 19.
  • Toplista
Link másolása
Nem sikerült túl rózsásan az amerikai játékpiac májusa, az NPD Group szerint az új megjelenések 1998 óta nem teljesítettek olyan rosszul a kasszáknál, mint most. Ezek után nem meglepő, hogy egy áprilisi játék vezeti a toplistát.

Az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group szerint 641 millió dollár volt az USA játékiparának forgalma májusban, ami 11 százalékos visszaesést jelent éves szinten. Egyedül a kiegészítők szegmense tudta tartani magát (itt 230 millió dollár jött össze az eladásokból), a konzolok és a játékok értékesítései visszaestek.

A hardverek piaca 149 millió dollárral zárt, ami 20 százalékos csökkenés: itt erőteljesen érezhető, hogy a játékosok már az új konzolokra várnak, egyedül a Switch tudott erősödni. A Nintendo konzolja teljesített a legjobban a hónapban, és egyelőre éves összesítésben is vezet a masina.

A játékoknál 262 millió dollárnál állt meg a számláló, ez 13 százalékos visszaesés. A májusi új megjelenések nem teljesítettek fényesen, ezek után nem annyira meglepő, hogy ezúttal is a Mortal Kombat 11 végzett a játékeladási toplista élén. A NetherRealm bunyós játéka éves összesítésben is átvette a vezetést, a Kingdom Hearts III a második helyre szorult vissza.

Íme, a havi toplista:

  1. Mortal Kombat 11
  2. Days Gone
  3. Total War: Three Kingdoms
  4. Rage 2*
  5. Grand Theft Auto V
  6. Super Smash Bros. Ultimate*
  7. Red Dead Redemption II
  8. MLB 19: The Show
  9. Minecraft#
  10. NBA 2K19
  11. Mario Kart 8*
  12. Tom Clancy's The Division 2^
  13. Call of Duty: Black Ops 4^
  14. New Super Mario Bros. U Deluxe*
  15. Marvel's Spider-Man
  16. The Legend of Zelda: Breath of the Wild*
  17. Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
  18. Assassin's Creed: Odyssey
  19. Team Sonic Racing
  20. Yoshi's Crafted World*


Jelmagyarázat:
* a digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben
^ a PC-s digitális eladások nem szerepelnek az összesítésben
# a dobozos eladások mellett csak a PS4-es és az Xbox One-os digitális eladások szerepelnek az összesítésben

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...