A Nintendo meghódította Európát

  • Írta: Daks
  • 2007. január 16.
  • Hardver
Link másolása
A Nintendo most közzétett jelentése szerint Európa decemberi konzoleladásainak kereken 50%-át birtokolta a Wii és a DS - lekörözve ezzel mindkét konkurens céget.
A Nintendo most közzétett jelentése szerint Európa decemberi konzoleladásainak kereken 50%-át birtokolta a Wii és a DS - lekörözve ezzel mindkét konkurens céget.


A Wii jött, látott és győzött! A forradalmi játékkonzol bár igen későn, mindössze két héttel karácsony előtt került boltokba, mégis akkora volt rá a kereslet, hogy vezető pozícióba juttatta vele a Nintendo-t, legalábbis ami az EU régiót érinti. A DS hasonlóan jól teljesített idén, a friss eladási adatokat összeszámolva pedig immáron nem csak Japánban és az USA-ban, de már az EU-ban is első helyre került a handheld gépek piacán. Nincs oka panaszkodni a Microsoft-nak sem, ugyanis a kelet-európai piacra való beköltözéssel szép summához jutott tavaly, melyhez kicsiny hazánk, és Ti is aktívan hozzájárultatok. A Sony ellenben csúszik lefele a lejtőn, legalábbis ezt tudtuk meg egy friss elemzésből. A japánoknál verhetetlen, ám az Egyesült Államokban nem csak a PSP, de már a Playstation 3 is ott porosodik a polcokon - állítólag annyira nincs rá kereslet, hogy már több helyen is engedménnyel, vagy ajándék játékokkal egybe csomagolva árulják. Nomura Securities, japán pénzügyi szakember szerint az USA-béli pocsék eladási adatok hatással lesznek az EU-ra is. Sötét jövőképe szerint az amerikai fogadtatás visszhangja és a késői megjelenés 25%-al veti majd vissza az öreg kontinens konzolrajongóinak vásárlási kedvét.
9.
9.
Senem
helo, nem tud vki segíteni, letöltöttem wiire egy játékot, wii formátumú szóval nem iso, most változtassam át arra vagy egyszerűen adatként másoljam át...?
8.
8.
fojesz
Ügyes a Nintendo, bár az nekem új, hogy a Sony gépek keresettebbek Japánban, mint a Nintendóé... :O
7.
7.
logoffmeister
Na jó, nem kíméli a Wii sem a pénztárcát, én csak hasonlításképpen írtam, a többihez képest azért olcsóbb(még nekem is drága:-). De ahogy ti is mondjátok, nagy grat a Nintendonak!
6.
6.
air
Gratu a nintendónak, de ez még csak a jéghegy csúcsa!
5.
5.
Azureus
csatlakozom az elöttem szólóhoz! NEkem is WII kéne!

4.
4.
fpeter
Nekem is Wii kellene , de nem olcsó (vkinek kíméli vkinek nem..)

az xbox meg akkora majdnem mint egy hazimozi xD
3.
3.
logoffmeister
Te is tudhatnád, a Nintendo nem a bivalyerős gépje miatt, hanem az igen jól eltalált irányzat miatt lett ilyen keresett. Ahogy elnézem, az emberek kezdenek visszatérni a mozgáshoz. Ja, meg a Wii kíméli a pénztárcát is.
2.
2.
pstomi
majd ha jön a killzone 2 akkor majd könyörögni fognak az USA-ban a gépért
1.
1.
Utys
Érdekes érdekes. Azért fog ez még változni szerintem, ha jön egy két érdemesebb cím a PS3-ra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...