A heti játékmegjelenések és filmpremierek

  • Írta: sirdani
  • 2019. június 24.
  • Megjelenés
Link másolása
A következő napok során több izgalmas megjelenéssel is számolhatunk, ám a legnagyobb durranások kétségtelenül a száguldó cirkuszhoz és a Cthulhu-mítoszhoz kapcsolódnak. És persze kilenc év után végre itt a PC-s Heavy Rain is!

Csütörtökön rajtol el a Frogwares csapatának hátborzongató detektívjátéka, a The Sinking City, mely során a lovecrafti atmoszférával felvértezett Oakmont városkába utazhatunk olyan teremtmények után nyomozni, melyek az elménknél fogva rántanak le a sötét mélybe. Ha pedig az adrenalinra mindenképpen szükségünk van, de jobban szeretjük békés módszerekkel elérni, akkor tökéletes választás lehet az egy nappal később, vagyis pénteken rajtoló F1 2019, ami az előzetesek alapján ráadásul jókora mértékben fejlődött a korábbi részeihez képest.

A PC-s játékosok számára izgalmas megjelenés még a Heavy Rain mai napra várható érkezése, melynek átiratában sokan a 2010-es PlayStation 3-as rajt óta reménykedtek. Emellett útjára indul a roppant véresnek ígérkező Total War: Three Kingdoms - Reign of Blood kiegészítő, illetve PlayStation 4-en is elérhetővé válik a bogaras soulslike, a Hollow Knight dobozos verziója.

PC:

  • F1 2019 (június 28.)
  • Fort Boyard (június 27.)
  • Heavy Rain (június 24.)
  • The Sinking City (június 27.)
  • Total War: Three Kingdoms - Reign of Blood (június 27.)


PlayStation 4:

  • Car Mechanic Simulator (június 25.)
  • F1 2019 (június 28.)
  • Furwind (június 27.)
  • Graveyard Keeper (június 27.)
  • Hollow Knight (június 28.)
  • Judgment (június 25.)
  • Monster Jam: Steel Titans (június 25.)
  • RICO (június 28.)
  • Samurai Shodown [2019] (június 25.)
  • Super Neptunia RPG (június 25.)
  • The Sinking City (június 27.)
  • War Tech Fighters (június 27.)
  • We. The Revolution (június 25.)


Nintendo Switch:

  • Azuran Tales: Trials (június 24.)
  • Bloodstained: Ritual of the Night (június 25.)
  • Devil May Cry (június 25.)
  • Furwind (június 27.)
  • Graveyard Keeper (június 27.)
  • MotoGP 19 (június 27.)
  • RICO (június 28.)
  • Super Mario Maker 2 (június 28.)
  • Super Neptunia RPG (június 25.)
  • We. The Revolution (június 25.)


Xbox One:

  • Car Mechanic Simulator (június 25.)
  • F1 2019 (június 28.)
  • Furwind (június 27.)
  • Outbreak: Lost Hope (június 26.)
  • Samurai Shodown [2019] (június 25.)
  • The Sinking City (június 27.)
  • War Tech Fighters (június 27.)
  • We. The Revolution (június 25.)


Mozipremierek (június 27.):

  • Annabelle 3.
  • Bajnokok
  • Hercegnő Csodaországban
  • Spanyolul tudni kell
  • Yesterday
9.
9.
B-Shaggy
#8: Megjelenés: Június 28 az áruházakban. Ahogy nézem már itt is frissítették.
8.
8.
logic5
Xbox-ra nem jön az f1???
4.
4.
mephi
A Hollow Knighttal most játszom PS4-en. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen típusú játék nekem ennyire be fog jönni.
Nekem június 28.-án megjelenik a Gwenthez a Novigrad kiegészítő, onnantól pár napig nem leszek elérhető a világ számára :)
3.
3.
shatterhand
#1: Gondolom dobozos kiadasok. Rico is már rég megjelent ha jól tudom.
1.
1.
mateszking34
Mi az hogy 28-án ps4-re is elwrhetővè vállik a hollow knight? Èn azt már kb 2 hónapja vettem meg ps4-re a void heart editiont
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...